Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

Az országgyűlés Jcépviselöházánah 15 elnök ur volt szíves hivatkozni arra, hogy ta­valy a költségvetés tárgyalásánál a pénzügyi bizottságban én voltam az, aki kifogásoltam, hogy az adminisztráció legfelsőbb fokain mű­ködő magasrangu tisztviselők nem részesülnek abban a fizetésben, amely méltán megilletné őket, s amely feltétlenül szükséges független­ségüknek és gondtalan működésüknek folytatá­sához is. Igenis én voltam az„ t. Ház, azon egy­szerű oknál fogva, mert tekintettel a mai élet­standardra^ tekintettel a nehéz .megélhetési vi­szonyokra és tekintettel azokra a bizonyos re­prezentációs költségekre és kötelességekre, ame­lyek az ilyen állások betöltésével feltétlenül összefüggésben vannak, lehetetlenül szerénynek tartom azokat a díjazásokat, amelyekben a kö­zelmúltig ezek a tisztviselők részesültek. Most. amikor az igen tisztelt képviselő ur újból nehezményezi ezt és egy olyan témával hozza Összefüggésbe, amellyel semmi összeköt­tetésben nincs, — mert, hogy átutaltassák egé­szen más alap díjazására, ezt igy összekötte­tésbe! hozni nem lehet. — moist újból hangsú­lyozni kívánom, hogy igenis, annak, hogy egy tisztviselő lelkiisemjeretesen és minden szemé­lyes és anyagi gondtól függetlenül tölthesse be hivatását, alapfeltétele az, hogy a megélhe­téséről kellőképen gondoskodnék az az állam, amely ilyen súlyos feladat betöltésére alkal­mazza. Azt hiszem, hogy minden állampolgár­nak és nekünk is mindannyiunknak, bármely oldalán üljünk is ennek a Háznak, csak meg­nyugtatásául szolgáihat, ha tudjuk, hogy olyan férfiakra bizzuk az ország sorsának intézését, akiket a mindennapi anyagi gondok alól men­tesítünk. Ezek alapján nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam Kabók t. képvise­lőtársam indítványát és csatlakozom az eredeti szöveghez. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Senki!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A ministerelnök ur kíván nyilatkozni. Gr. Bethlen István ministerelnök: T. Kép­viselőház! Kérem a magatm részéről is Kabók képviselő ur indítványának elvetését, tekin­tettel azokra az indokokra, amelyeket már felhoztam. A tegnap elmondottakhoz csak annyit kívánok még hozzáfűzni, hogy t. kép­viselőtársain nem helyesen citálta szavaimat. Én nem a demokrácia jelzése kedvéért vétet­tem fel ezt a tételt a költségvetésbe. Tegnap csak azt mondtam, hogy csodálkozom azon, hogy egy demokratikus píárt részéről ilyen nyilatkozat hangzik el. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Azt hiszem, épen egy 'demokratikus pártnak érdeke az, hogy a ministerek és ma­gasabb tisztviselők olyan fizetésben részesül­jenek, amely lehetővé teszi, hogy ne csak gaz­dag emberek vállalkozhassanak arra^ az ál­láisra. Ez egészen más, mint amire t. képviselő­társam velem szemben hivatkozott. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánitom. Következik a határozathozatal. A rovattal szemben Kabók Lajos képvise­lőtársam indítványt terjesztett elő, amely két részből áll. Az ©gyik rész törölni kivánja^ezt a tételt, a,' másik rész a költségvetés egy máisik táircáj álnak rovatába kivan ja ugyanezt az ösz­szeget felvenni. Tekintettel arra, hogy ezidő­szerint a ministerelnökseg I. cím, 1. rovatát tárgyaljuk, a;z előterjesztett javaslatnak csak az a része bocsátható határozathozatal alá, amely idetartozik, míg az a kérdés, amely a javaslat második részében foglaltatik, hogy tudniillik az itt törölt összeg egy másik cím­nél felvétessék, ezúttal határozathozatal tár­gyát nem képezheti. '.ülése 1928 április 18-án, 'szerdán. 47 Kérdem tehát a Házat, méltóztatik-e az I: cím 1. rovatát a bizottság szövegezése sze­rint elfogadni, szemben Kabók Lajos képvi­selőtársaim törlési indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik az ere­deti szöveget elfogadják, szíveskedjenek fel­állani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a szö­veget elfogadta, Kabók Lajos képviselőtár­sunk javaslatának első részét elvetette, máso­dik része pedig ezidőszerint tárgytalan. Következik a 2. rovat. Esztergályos János jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások 107.252 P. Elnök: Megszavaztatik. Esztergályos János jegyző (olvassa): 3. rovat. Kiküldetési költségek 2720 P. Elnök: Megszavaztatik. Esztergályos János jegyző (olvassa): 4, ro­vat. Vasúti menetdíj kedvezmények váltsága 3200 P. Elnök: Megszavaztatik. Esztergályos János jegyző (olvassa): 5. ro­vat. Informativ szolgálat és a sajtóosztály költségeire átalányként 516.000 P. Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! Ennél a ro­vatnál javaslom, hogy az informativ szolgálat és a sajtóosztály költségeire átalányként fel­vett 516.000 pengő az előirányzatból töröltessék. s a népjóléti ministerium költségvetése II. cím Közegészségügy, 24-ik rovatának a hadirokkan­tak és hátramaradottainak ellátási díjaira, va­lamint egyébirányu támogatására előirányzott összeg felemelésére fordittassék. Már szólottam arról, hoery ez olyan hatal­mas összeg, hogy ilyen célokra a mai szűkös viszonyok között nem tartóra helyesnek kiha­sítani. Egyébként is ez az összeg tulajdonképen nem szolgál egyebet, mint propaganda célokat azoknál a lapoknál, amelyek a kormány felfo­gásának megfelelően irnak. Ezekre ma egyál­talán szükség nincs és amikor egyéb súlyos ba­joktól szenved az ország népe. akkor szerintem mellőzhető ez az összeg. Egyébként előirányzat nélkül is olyan hatalmas összegeket használ­nak fel ilyen célokra, — amit bizonyit a múlt évi zárszámadás is, — hogy még ennek az ösz­szegnek törlésével is módjában áll a minis­terelnök urnák ilyen célokra megfelelő össze­geket forditani. Ezt az összeget nagyon cél­szerű vojna, ha az általam megjelölt célokra fordítanák. Egyébként arról is szó volt a tegnapi vita során, hogy azokat, akik a háborúban vitéz­ségükkel kitüntették magukat, jutalmazni kell a Vitézi Szék fentartásával. Ugy emlékszem, Gömbös Gyula képviselő ur volt az, aki . ezt az intézményt még szélesebb körre kiter jesz­tendőnek tartotta, azonban egyáltalán nincs gondoskodás a háborúban résztvettekről, nincs megfelelő gondoskodás a háború rokkantjai­ról, akik a legnyomorúságosabb, a legkétségbe­ejtőbb helyzetben vannak. Azok hátramara­dottjai számára, akik a háborúban életüket ál­dozták, valamint azok számára, akik egész­ségüket, testi épségüket áldozták fel, jóleső érzés volna, ha egy kissé melegebb, szeretet­teljesebb gondoskodást látnának, nem pedig olyan mostoha elbánást, amely még a legprimi­tívebb emberi megélhetést sem biztosit ja szá­mukra. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék a napirendben lévő tárgyhoz visszatérni. Kabók Lajos: Én a napirenden lévő tárgy­ról beszélek s indokolom, hogy a módosítást miért javasolom.

Next

/
Thumbnails
Contents