Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-162

436 Az országgyűlés képviselőházának talán nehezebb — a termelők részére a kismértékben való ; boreladásnak engedélyezése. Ez egy olyan kérdés amely erősen belevág az állam financiáiba, de ez nem lehet ok arra, hogy a kormány komolyan ne foglalkozzék végre azzal, hogy a bortermelőnek ilyen mértékben megkönnyebbítse saját borának árusítását. Azután előmozdítaná a borfogyasztást az, ha megtiltanák a szeszgyártást, minden olyan anyagból, amely az emberi vagy állati élelmezésre alkalmas. Ha ezt az egész vonalon nem lehet keresztülvinni, mert ipari szeszt is kell ebből gyártani, akkor legalábbis törvényben kellene gondoskodni arról, hogy az emberi, élvezetre szánt szeszhez, például a gyümölcspálinkához se lehessen mást használni, mint vagy gyümölcs-, vagy borpárlatot és egyéb anyagokból főtt szeszt ne lehessen ilyen célra felhasználni, mert az bizonyos, hogy az egészség szempontjából is jó volna, másrészt pedig kétségkívül előmozdítaná a bor értékesitésének lehetőségét. Igen t. Ház, ez volt az, amit röviden előadni bátor voltam. Azt gondolom, hogy a fejlődési lehetősége megvan a mi szőlőkulturánknak és borkultúránknak, csak igen nagy gondot kell most rá fordítani, ép ebben az átmeneti időben, amelyre igen t. képviselőtársam' is hivatkozott. Ha az állam ezekben a súlyos és nehéz időkben megfelelő gondot visel a mi borkultúránkra, akkor annak a jövendője nem olyan sötét- mint ahogy maguk a termelők is látják. Kétségtelen, hogy bizonyos kétségbeesést tapasztal az. ember a szőlőtermelők nem egy rétegénél, amely kétségbeesés most már odaviszi őket, hogy abbahagyják a szőlőkulturát olyan területeken, amelyeket semmi másra. mint szőlőkulturára nem lehet használni. Én nem. nézném valami nagy szomorúsággal vagy kétségbeeséssel azt, ha olyan területeken, amelyek bárminő más mezőgazdasági kultúrára alkalmasak, abbahagynák a szőlőtermelést.^ Ebben nem látnék semmi veszedelmet. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Sőt!) mert végeredményben ennek talán kétoldalú haszna volna. Az egyik h asznia volna az, hogy inezőgazdasági 'kultúránk «gyík ivagy másik: ága gyarapodnék. A másik haszna az volna, hogy a nemesebb borvidék megszabadulnia olyan konkurrenciától. amelyet ma alig bir legyőzni. Nem volna tehát ebben semmi kár. De a hiba abban van, hogyha megfelelő hitelnyújtással, a bortörvénynek; megfelelő revíziójával, az értékesítésnek megfelelő fokozásával nem sietünk a tulajdonképeni borvidék segítségére, ott pusztaságok fognak keletkezni, exiszteneiák fognak tönkremenni, egész sereg munkáskéz fog munka nélkül maradni és ez olyan szociális veszedelme az országnak, amelynek súlyosságát —

t azt hiszem — at. Háznak nem kell^ különöskéoen figyelmébe ajánlanom. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezért erre a kérdésre kérem a minister ur fokozottabb figyelmét, Nagyon jól tudom, hogy ő ismeri ezeket a bajokat és nehézségeket és mindent elkövet azok leküzdésére, de azt hiszem, hogy felléphet a legszélsőségesebb energiával is, mert meg vagyok gvőződve arróL hogy ebben a Házban mindlen olyan akció, amely a szőlőtermelés megmentésére megfelelő áldozatokat kíván, meg fogja találni a kellő támogatást. A rovatot megszavazom. (Éljenzés a, jobboldalon és a középen.) Elnök^ Szólásra következik? Petrovics György iesryző: Csontos Imre! Csontos Imre: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ennél a szakasznál nem szólalnék fel, ha nem gazdasági dolog volna, mert hiszen szerencsétlenségemre olyan vidékről 162, ülése 1928 május 1-én, kedden, való vagyok, ahol a szőlőtermelés a 80-as évek óta teljesen megszűnt. Gazdasági téren igazán elitélendő dolog, amit itt határozottan elkövetünk magunkon. Mi gazdaságilag nemcsak ezen az egy helyen, de másutt is, — most maradok ennél a témánál — agyonkormányozzuk magunkat. (Derültség a középen.) Senki más itt kárt nem tesz, mint 'önmagunk, önmagunkon. Hogyan áll a dolog? Haller István képviselőtársunk azt mondotta, hogy helyes volna, ha azokon a vidékeken termelnének szőlőt, amelyek erre alkalmasak. Ma a magyar határ igy van beállítva. Azon az Alföldön, amig a csatornázás ki nem szárította a talajt, épenannyi bor és szőlő termett, mint másutt, más vidéken. Most pedig a homok az, ahol a szőlő virágzik, ahol a búza nem terem. A természet tehát beosztotta a határt. (Ivády Béla: De ott is szőlőt termelnek, ahol jó búza teremne.) Bocsánat, az ilyen hely kevés. Nem lehet irigyelni, nem lehet a szabad gazdálkodást meggátolni. (Zaj a középen. — Elnök csenget.) A helyzet az, hogy azt mondják: valamely jó ábrázatú ember kellene, aki elárusítaná. Ez is olyan unikum, — bocsánat a kifejezésért — amely határozottan nem felel meg a mi gazdasági érdekeinknek. Visszaviszem a képviselő urak figyelmét arra a régi, boldog világra, amikor a szőlőtermelés általános volt Magyarországon. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) de nem volt meg« ez a korlátolt gazdasági állapot és minden ember határozottan boldogult, jól élt, senki sem pusztult el részegségben, általánosságban sokkal erőteljesebb magyarok voltak, minima Magyarországon. Ez az igazság. Mi volt akkor? Ősszel bármennyi bor volt Magyarországon, a kormányzatnak volt annyi belátása, — bocsánatot kérek, igy kell magyaráznom — hogy megengedte, hogy még ősszel a kurta-kocsmákba olcsóbb árért elvigyék a bort. Mindenkinek volt bora, mégis eltűnt, mert a magyar népnek az a jó szokása volt, hogy otthon neki nem volt barátságos az az egy pohár bor, elment, összeült 10—20 ember s együtt megitták közösen. Most pedig ezt korlátozzuk, teljesen megakadályozzuk, mivel a kocsmákat is bérletbe adtuk. Bérletbe adtuk mi még a lelkiifcmeretünket is. (Derültség.) Bérletbe adtuk minden üdvösségünket azért a pénzért, melyet a kormányzat más utón is behozhatna. Amint méltóztatnak említeni, a magánkimérést nem lehet megengedni. Én látom t. képviselő ur. hogy nincs csúnyább foglalkozása a képviselőnek, mint kocsmaengedélyekért járni. (Elénk derültség a jobb- és a baloldalon. — Jánossy Gábor: Nem is szabad!) Mindamellett, amit mondok, ebből tudom, hogy a kocsmai jogokért minden ember ugy kapaszkodik, mintha abban találná a világon a legjobb megélhetést. Most tehát, amikor megkapta a kocsmajogot, azt mondja: halt, te magyar megittál valahol egy liter bort, s ha én ezt megtudom, én yagyok a finánc kezére való szolgáltató, mert én árendába vettem a magyar állam jogát, a borkimérést. Igy áll a helyzet. Hallottam a borvidékek lakóitól, hogy nem tudják eladni a bort, azt is hallottam, hogy egyik képviselőtársam a legjobb borát 1 pengő 10-ért adta el. Méltóztassék megpróbálni a mi vidékünkön, hogy hol kap jó bort. Most már Haller István képviselő ur álláspontjára helyezkedem. Vagy termel vidék, az a homok, jó bort, ha pedig nem terem, akkor tessék a képviselő uraknak magukat közbevetni, hogy igenis, a kormányzat adjon engedélyt legalább azok kimérésének, hogy ne legyenek mindig az iparhoz kötve. Megöltük magunkat egynéhány em-