Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-162
420 "Az- országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1928 május 1-én, kedden. most vannak tárgyalás alatt. Ugy tervezem ugyanis ennek a kérdésnek megoldását, hogy az irányadó szerep a Tejszövetkezeti Közoont felügyeletére lesz bizva és hogy a gyűjtőszövetkezet felállításával kapcsolatban minden kérdés csak a tejszövetkezeti központon keresztül legyen végrehajtható, (Helyeslés jobbfelől ) hogy ezáltal az állandó felügyelet mindig gyakorolható legyen és hogy ne történjék meg, hogy valahol a hozzá nem értés következtében a kezdeményezés talán fiaskót valljon és hogy a kezdeményezőket a szakértelem hiánya miatt esetleg károsodás érje. Megnyugtatom tehát a képviselő urat, hogy - ezen a téren a legéberebb felügyeletet fogjuk gyakorolni és a Tejszövetkezeti Központ utján állandó szakszerű felügyeletet fogunk végezni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ezeket voltam bátor a t. képviselő nr felszólalására meg'jegyezni és kérem a t. Házat, méltóztassék a címet elfogadni, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: A tanácskozást^ befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. Kérdem, méltóztatik-e a rovatot elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen!) A Ház a rovatot elfogadta. Következik Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat ; Fitz Arthur jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat. A gödöllői baromfitenyésztő-telep üzemi bevétele és vegyes bevételek 20.525 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Sertéshizlaló és Husipari Részvénytársaság osztalékából 9.600 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rcvat. Tejfeldolgozó üzemek ellenőrzési dijaiból 13.600 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jearyző (olvassa): 4. rovat. Tejtermék ellenőrző állomás bevételeiből 60.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 5. rovat. Földmivel és körében várható bevételek 363.598 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 6. rovat. Állattenyésztésből 224.665 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur ieffvzn (olvassa): 7. rovat. Haszonbérletekből 1.752 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 8. rovat Anyagok és szerek értékesítéséből 2920 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegvző (olvassa): 4. cím. Állami lótenyészintézetek. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi járandóságok: 1,672.160 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jes-vző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások: 403.440 P. Farkasfalvi Farkas Géza! Farkasfalvi Farkas Géza: Nem kivánofk szólni. Elnök: A képviselő ur nem kíván szólni. Kíván még valaki szólani? (Nem.) Ha senki szólni nem kiváin, a rovat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 3. rovat. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek 108.360 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 4. rovat. Gazdasági kiadások 1,600.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 5. rovat. Lovak vásárlására 120.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1. rovat. Személyzet ruházatának és berendezési tárgyaknak beszerzésére 129.200 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. A kisbéri ménes épületeinek helyreállítására, I. részlet 50.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Beruházások. 1. rovat. A kisbéri ménes személyzetének elhelyezésélre szolgáló épület létesítésére 11.000 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. A kisbéri ménes legelőinek bekéri tésére 30.000 P Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Méntelep elhelyezésével kapcsolatban engedélyezendő kölcsönre 250.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat. Fedeztetés! díjakból 654.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Lovak eladásából 258590 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Vegyes bevételekből 101.050 P Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 5. cím. Állategészségügy. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi jáírandóságok 1,293.384 P. Elnök : Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadásoik 61.558 P. Elnök : Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek 223.120 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 4. rovat. A hatóság rendeletére leölt állatokért, stb. járó (kártalanításra, az állati betegséigek elleni védekezésre és az Állategészségügyi Évkönyv kiadására 322.472 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 5. rovat. Határszéli áil lategészségügyi szolgálat költségeire 13.176 P. Elnök : Megsza va zitatik. Fitz Arthur jegyző (oßvassa) : 6. rovat. Oltó anyagok állami termelésének összes költségeire 97.000 P. Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! Ennél a rovatnál szükségét érzem annak, hogy itt a Ház plénuma előtt is szóvá tegyem ezt a kérdést, amelyet annakidején az állategészségügyi törvényjavaslat tárgyalásánál a bizottságokban behatóan megvitattunk, és amelyre vonatkozólag akkor a minister úrtól a legmegnyugtatóbb kijelentéseket kaptuk. Teljesen tarthatatlan és lehetetlen állapot az, hogy állami közegek gyógyszerkészitő részvénytársaságoktól vagy akár gyógyszertáraktól vagy üzletektől jutalékokat fogadjanak el (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) azokért az orvosszerekért, amelyeket a igtazdaközönségnek kiszolgáltatnak. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ez teljesen lehetetlen és erkölcstelen állapot, ami ezen a téren kifejlődött. Farkas Géza t. képviselőtársam épen a napokban olvasott fel itt egy le-