Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-161
Az országgyűlés 'képviselőházának 161. T. Ház! Miután a meteorológiai és a gazdasági hirszolgálat kérdése országosan szervezés alatt áll, a határozati javaslathoz hozzájárulok és kérem a t. Házat, hogy azt elfogadni méltóztassék. (Éljenzés.) Elnök: Kérdem a t. Házat: méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A Ház. tehát a határozati javaslatot elfogadta, azt tárgyalás és hozzájárulás végett átteszi a Felsőházhoz. Most pedig megteszem elnöki előterjesztéseimet. Bemutatom a t. Háznak Plat thy György képviselő ur levelét, melyben arra való hivatkozással, hogy a folyó évi május hó folyamán Rómában tartandó nemzetközi kisvasutas kongresszuson részt óhajt venni, folyó évi május hó 3-tól május hó 20-ig szabadságidő engedélyezését kéri. Méltóztatnak a kért szabadságot megadni? (Igen!) A Ház a kért szabadságot megadja. T. Ház! A közelmúlt napokban megemlékeztem arról a katasztrofális földrengésről, mely a velünk barátságos viszonyban álló' Bulgária lakosságát sújtotta, E szerencsétlenül járt lakosság némi segélyezése céljából a mai napon érintkezésbe leptem az egyes pártok vezetőivel s tudomásukra hoztam, hogy olyan irányú javaslatot szándékozom a Háznak tenni, hogy a képviselő uraknak legközelebb esedékes képviselői tiszteletdíjából a bulgáriai károsultak részére fejenként 10 pengő tartassék vissza. (Általános élénk helyeslés.) Az egyes pártok vezetői — a pártjukkal történt megállapodás alapján — közölték velem, hogy e javaslatomhoz készséggel hozzájárulnak; hasonlókép nyilatkoztak a mai ülésen jelenlévő pártonkívüli képviselő urak s ugy hiszem, hog*y ez ellen a mai ülésen meg nem jelent s a pártkeretekbe nem tartozó képviselő uraknak sem lesz kifogásuk. Felhatalmazást kérek azért a t. Háztól, hogy a folyó évi május hó 1-én esedékes képviselői tiszteletdíjakból a 10 pengő visszatartása iránti intézkedéseket megtehessem. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) Kimondom, hogy a Ház a javaslathoz egyhangúlag hozzájárult. Egyúttal a t, Háia tudomására hozom,, hogy az ily módon visszatartott összeget a Magyar Segitő Bizottság utján fogom a bulgáriai károsultakhoz eljuttatni. (Helyeslés.) Most pedig előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését folyó évi május hó 1-én, kedden délelőtt 10 órakor tartsa és annak nepirendjére tűzessék ki az 1928/29. évi állami költségvetés egyes tárcáinak folytatólagos tárgyalása. A napirendhez szólni kivan? Esztergályos János jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! Nincs kifogásom a mélyen t. elnök ur napirendi javaslata ellen olyan értelemben, mintha a tárgyalásra kitűzendő tárgysorozat ellen foglalnék állást. Hogy felszólalok, azt más okból teszem és pedig abból az okból, mert arra akarom a mélyen t. Képviselőházat kérni, szíveskedjék az Hitelesítették : • * Dr. Otvos Lajos s. h. naplóbiráló-bi, ülése 1928 április 27-én, pénteken. 397 irányú módosító javaslatomhoz hozzájárulni, hogy a Képviselőház legközelebbi ülését ne május 1-én, kedden, hanem április 30-án, hétfőn tartsa meg. Amidőn ezt a javaslatot teszem, a következő indokolást fűzöm hozzá: Köztudomású, hogy az egész világon a munkásság május lén ünnepel és ha. a Képviselőház május 1-én ülést tartana, mi a munkások képviselői, nem lennénk abban a helyzetben, vagy akadályozva lennénk abban, hogy az ülésen megjelenhessünk. (Zaj jobbfelől.) Ez a Képviselőházat tanácskozásaiban egyáltalában nem tangálja, nem rövidíti meg a Képviselőház tanácskozásait, mert hiszen a kedd helyett a hétfői napot proponálom tanácskozási napul. Azt hiszem, ez ellen semmi komoly kifogást emelni nem lehet. Épen ezért tisztelettel kérem, a t. Házat, méltóztassék javaslatomat elfogadni és a keddi ülésnap helyett hétfőn ülésezni, kedden pedig szünetet tartani. Elnök: Kivan valaki szólani? Esztergályos János jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! A magam részéről az elnök ur napirendi javaslatához járulok hozzá és annak elfogadását ajánlom. Nem fogadhatom el tudniillik az előttem szólott t. képviselőtársam megindokolását, mert május elseje nem a munkásság ünnepe, hanem egy pártnak az ünnepe éspedig a szociáldemokrata párt ünnepe. (Kabók Lajos: Ez a munkásság ünnepe!) A szociáldemokrata párt nem zavarhatja magát soha össze a munkássággal. Ha ez munlkásünnep, a munka ünnepe volna, szívesen járulnék hozza a képviselő ur javaslatához. (Kabók Lajos: Ez a nyolcórás munkanap ünnepe!) Ez azonban nem a munka, hanem egy párt ünnepe. A képviselő ur nézheti a munkásság ünnepének, a világ másnak néizi. Azt hiszem, hogy mi, a törvényhozási nem. szabhatjuk programanunkat és napirendünket egy párt ünnepéhez. Épen ezért a lképviselő ur indokolását nem fogadhatom el és kérem az elnök ur napirendi javaslatának elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök; Ha szólni senki nem. kivan, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az elnöki narpirendi javaslatot szemben _ Kabók Lajos képviselőtársunk napirendi javaslatával elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi javaslatot fogadják el, szíveskedjenek feiásllani! (Megtörténik.) Többség. A Ház az elnöki napitrendi javaslatot elfogadta, Kabók Lajos kép viselőtár sunlkl javaslatát pedig elvetette. Következnék az inditványkönyv felolvasása, mivel azonban abban ujabb bejegyzés nincs, a feiolvastatást mellőzöm. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felovasott jegyzőkönyv _ ellen? (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesitettnek jelentem ki ós az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 6 óra 10 perckor.) Kocsán Károly s. h. ígi tagok*