Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-160

Az országgyűlés képviselőházának 160. is kedvezőnek találta ezt a vonalat, sürgősnek megépítését s az elsősorban megépítendő vas­utak közé vette fel. Megállapították tehát a sorrendet, komoly szakértők foglalkoztak a kérdéssel, egy nagy magyar vidék eminens érdekéről van szó, és hadi szempontból is figye­lembe jöhetne, — de ezekre most nem akarok kitérni. Röviden megjegyzem, t. Házi, hogy három izben terjesztettem már elő határozati javasla­tot, amelyben kértem,, hogy a legközelebbi költségvetések egyikében irányozzák elő ezen vasútvonal épitési költségeit. Olyan pechem volt, hogy mindig más-más volt a kereskede­lemügyi minister, úgyhogy kénytelen voltam javaslatomat állaindóan megismételni. Igazán örülök azonban!, hogy bár más-más volt a ke­reskedelemügyi minister, — nagyon szomiorn, hogy állandóan változások következtek 1 be — mindegyik minister megígérte ezt nekem. Szentül meg vagyok győződve, hogy a jelen­legi igen t. kereskedelemügyi minister ur is, aki foglalkozott ezzel a kérdéssel s ezit teljesen ismeri, szintén kedvező választ fog adni és le­hetővé fogja tenni, hogy megépítsék ezt ai vas­utat ezen a vidéken, amely — mondom — tel­jesen magára van hagyatva s amelynek' sem útja, sem vasútja, pedig az országnak úgyne­vezett első vármegyéjében fekszik, amely vár­megyéről azonban, különösen déli részéről, mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy első, mert teljesen el van hanyagolva. Kérem a kereskedelemügyi minister urat, kegyeskedjék oda hatni, hogy ennek a vasút­építésnek költségeit a költségvetésbe végre­valahára beállíthassanak, Elnök: Kivan még valaki szólni? r (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi minister ur óhajt nyi­latkozni Herrmann Miksa kereskedelemügyi minis­ter: T. Ház! Ha már Meskó igen t. képviselő­társam először rámutatott az elmúlt ötven évre. majd pedig arra. hogy minden minister megígérte ennek a kérdésnek teljesítését, — azt hiszem, már magam is megígértem — ak­kor ehhez a problémához hozzá is akarok szólni. Télnyleg uey áll a dolog, hogy amikor ez a kérdés a közlekedési bizottság elé került, amely független testület és szakférfiakból áll, meg akartuk állapitani, hoery a sok vonalpro­jektum között melyek azok % amelyeknek meg vannak a gazdasági előfeltételeik és ténvleg a bai a—keceli vasút volt az, amely ezekkel az előfeltételekkel rendelkezett. Ennek lehetnek kedvező konzekvenciái ebben az esetben, ha mi először a vasúti kölcsönt felvesszük, amelyre kilátás van, mert szükség van rá. Erinek a métrve abban az irányban tolódik azután el, hogy több vasúti vonalat építünk. Ez még nincs eldöntve és először a forgalmi eszközök javítására és kevesebb va sut vonlai építésére szorítkozik. "Bizonyos érvek amellett szólnak, h'osry ezen talán változtatni lehetne és na,avobb súlyt kellene fektetni egypár ujabb vonal ki­építésére. Ha ez a felfogás érvényesül, akkor igazán bekövetkezhetik az a pillanat, amikör a t. képviselő ur programmbeszédeinek tartá­sánál elesik egy ponttól, mert akkor az &\ vas­útvonal már meg lesz építve. (Heh/eslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom, következik a határozathozatal. A ro­vat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jeleintem ki. Következik a második rovat. Ké­ülése 1928 április 26-án, csütörtökön. 325 rem a jegyző urat, szíveskedjék azt felol­vasni! Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Do­logi kiadások: 7400 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Pintér László! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, törölte­tik. A rovat meg nem támadtatván, azt elfo­gadottnak jelentem ki. Következik a harma­dik rovat. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Ki­küldetési és átköltözköd'ési költségek: 75.000 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Bevétel. Ren­des bevételek. Kázánvizsgálati, köbözési, eljá­rási díjak és egyéb bevételek: 72.500 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 5. cím. Köz­ponti statisztikai hivatal. Kiadás. Rendes kia­dások. 1. rovat. Személyi járandóságok 1,248.918 pengő. Kabók Lajos! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, törölte­tik. A rovat meg nem támadtatván, azt' elfo­gadottnak jelentem ki. Következik a máso­dik rovat. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Do­logi kiadások 315.542 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Ki­küldetési és átköltözködési költségek 22.070 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 4. rovat. Hoz­zájárulás a brüsszeli nemzetközi kereskedelmi statisztikai iroda költségeihez 510 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 5. rovat. Hoz­zájárulás a hágai nemzetközi státosztikai inté­zet költségeihez 2400 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1. rovat. Munkás­biztosítási statisztikai munkálatok költségeire 89.740 pengő. Frühwirth Mátyás! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, törölte­tik. A rovat meg nem támadtatván, azt elfo­gadottnak jelentem ki. Következik a máso­dik rovat. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. A mezőgazdasági üzemi statisztikai felvétel elő­készítő munkálataira 69.560 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. A magyar földbirtokot terhelő adósságok meg­állapítási munkálatainak költségeire 40.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 4. rovat A Kelety Károly-utca 5—7. szám alatti épület tatarozására 55.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Beruházások. A központi statisztikai hivatal kibővítésére 100.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Bevétel. Ren­des bevételek. 1. rovat. Külkereskedelmi sta­tisztikai illetékekből és külkereskedelmi sta­tisztikai űrlapok árusításából 820.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Ki­adványok árusításából 50.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat. Ve­gyes bevételek 23.000 P. 46*

Next

/
Thumbnails
Contents