Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-159
242 Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. dozatnak határa van és amikor nekünk az a kötelességünk, hogy propagáljuk a cikkeket, a gyáriparnak kötelessége, hogy a cikkek árait versenyképessé tegye. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon,) Még egész röviden akarnám felemlíteni a kivitel kérdéséi (Halljuk! Halljuk!) A liszt az utolsó három hónapban erőteljes növekedést mutat s a leglényegesebb tényezők egyike lett a kiviteli listán. Az első hónapban az emelkedés l-l millió, a másik hónapban 4-4. a harmadik hónapban 6-2, úgyhogy körülbelül a három hónapban 12 milliót tesz ki ez az emelkedés a kivitelben. Túlságosan messzemenő reményeket én magam nem fűzök ehhez, nagy baj volna, ha mi elbizakodnánk. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) 35z bizonyos konjunktúráknak is a következménye, de elvégre azt mégis meg szabad tenni, hogy az ember örüljön annak, hogy ezen az egész sivár listán valahol legalább pillanatnyilag egy kedvező tételt talál. A búzánál is az első hónapban visszaesés volt, a második és harmadik hónapban az emelkedés majdnem kétmillió, a harmadik hónapban több mint négy és félmillió volt, de ezzel azután körülbelül vége a kedvező listatételeknek. A szarvasmarhánál nagy esés volt végig a három hónapban. A sertésnél ingadozó, a lónál ingadozó, baromfinál először nagyobb esés volt, azután egy kis emelkedés, hasonlóan a tojásnál. A toll megtartotta pozitív tendenciáját. Ez egy olyan cikk, amelyre ugyebár azelőtt nem sok súlyt fektettünk, ma azonban lényeges dolog, mert például mégis az első hónapban 1-4 millió, azután 629.000, a harmadik hónapban csak 300.000 pengő plusz ugyan, de nem (szabad azonban kicsinyelni még a kis tételeket sem. Ezek bizonyos útmutatást adnak nekünk, akik nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy bármit is, ami az export szempontjából számításba jöhet Quantité negligablenek tekintsük, azzal azonban legyünk tisztában, hogy kereskedelmi mérlegünket másképen félig-meddig elfogadható állapotba sem tudjuk hozni, mint hogyha kitartással és szívóssággal minden egyes tételt a maga fontossága szerint kezelünk. (Ugy van! Ügy van! a jobbbldalon.) Ezzel be is fejezem, csak még azt méltóztassék megengedni, hogy rámutassak arra, hogy aktivek tudvalevőleg — a fontosabb államokat véve — csak Ausztriával vagyunk, csökkenő tendenciával, Cseh-Szlovákiával végig passzívak, és a passzívumok a kereskedelmi szerződések megkötése óta lényegesen növekedtek. így vagyunk, sajnos, az egész volnalon, úgyhogy r megint hangoztatnom kell: megvan a készség a kereskedelmi szerződésekre, a válaszfalak lebontására, de hogy csak mi adjuk meg ennek az árát, az tisztára lehetetlenség (Felkiáltások a jobboldalon: Nem lehet!) és ha nem megy a dolog másképen, akkor nagy elhatározással, komoly meggondolás és megfontolás utáni elhatározással harciasabb álláspontra kell helyezkednünk. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Ez lesz a vége!) Ez nem jelent harci riadót. (Mozgás a jobboldalon. — F. Szabó Géza: De csak hadd jelentsen!) hanem jelenti azt, hogy elvégre^ elsősorban magunkkal szemben van kötelességünk. (Jánossy Gábolr: Kényszerhelyzet!) Ennél a témánál még egy pontot akarnék »±ixcij-±c litert Been igen i % Képviselőtársam is Ez az export megszervezésének kérdése. Félreértéseket akarnék mindenekelőtt elkerülni. Azt a félreértést, mintha én a felelősséget egy ministertársamra akarnám áthárítani. Tökéletes mértékben engem illet a felelősség. Egyet azonban ki kell jelentenem és ez az, hogy én az export megszervezésének első lépésénél, megfelelő hálózat létesítésénél, amely tudja hozni és tudja megszerezni az üzleteket, megindítani és lebonyolítani, bizonyos állami támogatást is lehetségesnek tartok. (Beck Lajos: Helyes!) Nekem is ez volt a törekvésem. Lojálisán ki kell jelentenem, hogy azok az ellenvetések, amelyeket a pénzügyminister úrtól kaptam, bizonyos fokig az. én argumentációm gyengeségét bizonyították. Nem az elzárkózás volt az ok, hanem az, hogy én nem voltam még abban a helyzetben, hogy a pénzügyminister urat ennek a konstrukciónak jóságáról ugy meggyőzzem, hogy ő azután ezt bevegye a költségvetésbe. De már akkor is kijelentette a pénzügyminister ur, hogy nem zárkózik el az elől az idea elől és meg tudja majd adni az eszközöket erre, ha ez az idea teljesen kiforrott. Bejelenthetem, hogy a pénzügyminister úrral megállapodtunk abban, hogy amint befejeződik a költségvetési vita és egy kis lélekzethez jutunk, esetleg külső szakemberek bevonásával ezt az eredeti tervezetemet revizió alá vesszük (Helyeslés a jobboldalon.) és ugy módosítjuk, hogy maga a gondolat érvényre jusson, amelyet Beck Lajos t. barátom is abban foglalt össze,, hogy be kell hálóznunk azokat a területeket, amelyeken nekünk keresnivalónk van, ügyes emberekkel, akik azután az üzletet entrirozzák. megindítják és igy exporttevékenységünket élénkítik. Ez azonban az embereken múlik. (Ugy van! Ugy van!) A helyes embereket kell megtalálnunk és nincs kétségem aziránt, hogy ez sikerülni is fog. Kijelenthetem, hogy itt tárcaféltékenységekről nem volt szó; de bevallom. — és hajlandó vagyok ezért a konzekvenciákat is viselni — nem tudtam eléggé tisztán és meggyőzően odaállítani a gondolatot, hogy azután azt^ mondjam: az ellenálláson múlott; nem volt eléggé előkészítve a támadás — hogy stratégiai kifejezést használjak. (Derültség.) Azt hiszem azonban, ki fog tisztulni ez az idea és az a meggyőződésem, hogy ezt tétlenül nem nézhetjük. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Itt tenni kell valamit, annál is inkább, mert picinyke jelenségekből is lehet bizalmat meríteni. Az előadó ur felemiitette, hogy beállítottunk 60.000 pengőt exportcélok elősegítésére. Ez persze nevetséges összeg. Mit jelentett azonban ez az összeg? Azt hogy igenis, találtunk egy embert már régebbi időben, aki Indiában működik; ennek administrációs költségeire rendelkezésre bocsátottuk ezen összeg egy részét. Ez a tétel nálam van, de a külügyminister úrral egyetértésben tettük meg, s az eredmény az, hogy Indiába 1925/1926-ban 7,000.000, 1926/1927. évben pedig 14,000.000 millió értékű árut szállítottunk ki, amelyek között például sör, fürdőkádak, konzervek, vegyészeti áruk stb. szerepelnek, jeléül annak, hogyha az ember utánajár a dolognak (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) olyan területeket tud meghódítani, amelyekről nem is álmodtunk. Nem is gondoltunk arra, hogy valaha fürdőkádakat fogunk eladni Indiában. Erre senki sem számított. És mi volt a meglepetés a milánói kiállításon, eltekintve természetesen a rettenetes bombamerénylettől 1 ? Az, hogy a legnagyobb kereslet és érdeklődés volt a Lámpaárugyár termékei iránt, emaillirozott pléhkádra megrendelések történtek, ezenkívül gumiárukban, egyes bútorokban, matyócikkekben és több más dolog-
