Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-158
2-J'Ö Az- országgyűlés képviselőházának lelt gazdasági bajokat ugy iff y elvetett volna levezetni, hogy kölcsönei« megér Léssel és kölcsönös gazdasági szabadsággal igyekezett volna az egyes országok gazdasági vérkeringését megindítani, ehelyett minden állam a legmerevebben elzárkózó politikát valjja és liirdeti. Minden államnál azt tapasztaljuk ugyanis, hogy autochton gazdaságpolitikát iiz, vagyis azok az európai államok, amelyek eddig prenonszirozottan ipari államok voltak, minden erővel mezőgazdaságukat igyekeznek fejleszteni, azok az államok pedig^ amelyek edldig főleg, — vagy majdnem kizárólag, — mezőgazdasági államok voltak, minden igyekezettel és messzemenő állami támogatással igyekeznek arra, hogy meglevő iparukat fejlesszék, sőt, hogy egészen u;j iparágakat honosítsanak meg. Minden államban tehát az önellátás politikáját találhatjuk, e mellett pedig azt tapasztaljuk, hogy a még meglévő világpiacokon a legnagyobb versengés indult meg az egyes konkuráló államok között. Mindezek a jelenségek "— mondjuk ki egészen nyíltan, — gazdasági háború szimptomái. Nekünk tehát ez/.el a kérdéssel szembe kell néznünk és nekünk is ugyanolyan gazdasági politikát kell folytatnunk, amelyet a szomszéd államok reánk kény szeritettek. iieánk nézve kétségtelenül sokkal .. kedvezőbb volna a szabad értékesítési lehetőség, de amikor azt tapasztaljuk, hogy minden állam nusterségeseu zárkózik el épen a magyar exportcikkek elől és igyekszik épen a magyar mezőgazdaságnak konkurrens mezőgazdaságot fejleszteni még állami eszközök segélyével is, és amikor azt tapasztaljuk, hogy az összes európai államok kivétel nélkül ugy mezőgazdasági, mint ipari termelésük exportját íneszszemenő állami támogatással, hivatalos és fék hivatalos szervekkel, törvényekkel, pénzzel ós egyéb szubvenciókkal, a titkos támogatás számtalan eszközeivel igyekeznek előmozdítani, akkor nekünk is ezt az utat kell követnünk. Itt látom én a kormányzat jövő gazdasági politikájának legsürgősebb és legnehezebb feladatát, amelyet feltétlenül meg kell oldania. (Ugy van! Ügy van! jobbfclöl.) Nem akarok most erről a helyről hosszasabban beszélni arról, hogy exportunkat miképen lehet és kell megszervezni és hogy a kormányzatnak milyen eszközöket kell erre a célra felhasználni, csupán egy dolgot kell megemlítenem. Amikor — mint mondottam — azt tapasztaljuk, hogy nemcsak az összes vezető nagy európai államok és ezek élén legelsősorban Anglia, Franciaország, Olaszország, Németország és a többi hatalmas államok igen jelentékeny összegeket áldoznak exportjuk fejlesztésére, hanem a kisebb európai államok is, sőt a nálunk talán még roszszabb helyzetben lévő Ausztria is, súlyos milliókat áldoznak arra, hogy exportérdekeiket kellőképen tudják megvédeni és fejleszteni, akkor nálunk sajnálattal tapasztaljuk, hogy sem a költségvetésben, sem a kormány hasznos beruházási programmjában nem találjuk meg azokat az összegeket, amelyeket erre a célra feltétlenül szükségeseknek kell tartanunk, mert hiszen Magyarországon is meg kell végre ezt az exportot organizálni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Itt nem a felett kell vitatkoznunk, hogy ez a kereskedelmi ministernek vagy a földmivelésügyi ministernek feladata-e, mert nem lehet különbséget tennünk mezőgazdasági és ipari export között, hiszen ezek egymástól el sem választhatók, hanem igenis meg keli keresnünk 158. ülése 1928 április 24-én, kedden. az egységes, legjobb megoldási lehetőséget. A/ export szolgálatába kell állitanunk minden állami apparátust, minden rende [kezesünkre álló eszközt, igy a vasutat is és a többi rendelkezésre álló eszközöket. De az export szolgálatába kell állitanunk feltétlenül a legális kereskedelmet is, mert a múlt szomorú tapasztalatai megtanítottak bennünket arra. hogy a legális kereskedelem kikapcsolásával nem lehet igazán céltudatos, eredményes exportkereskedelmet folytatni. Az export-tevékenység mikénti megorganiKell íil S ti tehát sürgős feladat. Biztosra veszem, hogy a kormányzat teljesen tudatában is van e kérdés nagy fontosságának és rövidesen olyan propoziciókkal fog a Ház elé jönni, amelyek az egész Házat ki fogják elégiteni. A kereskedelem válságának azonban egyéb okai is vannak és itt még csak egyet említek meg, amely szintén egyike azoknak a kérdéseknek, amelyek nézetem szerint sürgős megoldásra várnak. Ez a kereskedelmi hitel kérdése. Különösen a kiskereskedelemnél tapasztaljuk e téren a nagy bajokat, mert amint méltóztatnak látni, a csődöknek és kényszieregyességek•nek ujbóii megdöbbentő növekedése azt mutatja, hogy ezen a.téren tényleg gyors és radikális segítségre van szükség. Elismerem és tudatában vagyok annak, hogy ez a kérdés meglehetősen nehezen oldható meg, mert először igen sok kereskedővel kell számolni, másrészt pedig a hitelnyújtás feltételeit is ugy kell stipulální, hogy azok tényleg a kivánt mértéket el is érjék, mégis meg kell állapitanom, hogy jóakarattal és gyors cselekvéssel igenis lehet ezen a téren segíteni. Mint méltóztattak ugyanis látni, például a vásárcsarnoki és a piaci kisárusok részére a hasznos beruházási Programm keretein belül a múlt évi piaci drágulás alkalmával, amikor a népjóléti minister ur vizsgálat tárgyává tette a drágulás indokolatlan voltát, megállapítva, hogy a kiskereskedők és piaci árusok nem rendelkeznek megfelelő forgótőkével. 500.000 pengőt bocsátott e célra rendelkezésre és a kérdés egyik napról a másikra rendezést nyert, a drágaság enyhült. (Kuna P. András: Nagyon helyes volt!) A vásárügy rendezése is olyan kérdés, amely nézetem szerint nem tür további halasztást. A vásárügy rendezése nézetem szerint ös-zszefügg exporttevékenységünk megszervezésével is, mert a vásárügy ezidőszerint — nyiltan megmondom — többnyire korteseszköz. Vásárokat igér minden képviselő. (Esztergályos János: Pardon, visszakozz! Nem minden képviselő!) A városi képviselők nem eszközölnek ki vásárengedélyt, mert a városoknak már megvan a vásár joguk. Az ilyen városoknál, minthogy a kellő felhajtás nincs meg, a költségek nagyobbak. A határok közelsége miatt az állategészségügyi rendszabályok sem tarthatók be anynyira, mint ahogy az kívánatos volna. Ezért kifejezést kell adnom annak az óhajomnak, hogy a vásárügy törvényhozásilag újból rendeztessék. (Helyeslés. — Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Nehéz kérdés!) Igen, tudom, hogy nehéz kérdés, épen ezért törvényhozási utón kell e kérdést rendezni. T, Ház! Ha még mindazokat a kérdéseket is^ fel akarnám említeni, amelyek még megoldásra várnak, igen sokáig élnék vissza a t.. Ház türelmével, (Halljuk! Halljuk!) ezért legyen szabad mindjárt rátérnem a kereskedelemügyi tárca költségvetésére, előrebocsátván, hogy azoknál a címeknél, amelyek különösebben megérdemlik a Ház figyelmét, bátor le-