Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

170 Az országgyűlés képviselőházának Azt a kérdést vetettem fel, hogy a dolgozók itt nyugodtan dolgozhatnak-e? A belügyminister ur azt válaszolja rá: természetes, hogy nyugodtan dolgozhatnak a dolgozók, nincs senki, aki őket zaklassa; nincs senki, aki a magyar polgárságot — éjjel és nappal — bántsa. Nekem a belügyminister urnák erre a gondolatára ki kell jelentenem, hogyha valóban ezt hiszi a belügyminister ur, akkor téved. A közigazgatási hatóságok között ugyanis nagyon sokan azt tűzték ki éíetük céljául, hogy a munkások között különösen állandóan nyugtalanságot keltsenek. Még ezt a magatartását is megértem a közigazgatási közegeknek, mert megmondom egészen őszintén, én úgy látom a helyzetet hogy a lelkeknek MZ ti fertőzése, amely 1919. augusztusa után bekövetkezett, ellenforradalommaljárt ... (Farkasvalvi Farkas Géza : Nem méltóztatik összetéveszteni ? Talán 1919. augusztusa előtt! — Kabók Lajos : Szerintünk augusztus után!) Nagyon kérem t. képviselő ur, kímélje a hangját! (Derültség. — Farkasfalvi Farkas Géza: Köszönöm szépen!) Mondom, az az ellenforradalmi hangulat a lelkeket megfertőzte, gyűlöletet, civódást és széthúzást vitt be a lelkekbe, s annak ellenére, hogy több mint nyolc esztendővel túl vagyunk ezen az ellenforradalmi győzelmen, ez az idő nem volt elég ahhoz, hogy ez a felfogás a magyar közigazgatás lelkületéből kipusztuljon. Mág mindig találunk egyes közigazgatási hatóságokat, amelyek ebben a szörnyű betegségben szenvednek és ez, miként mondottam, abban nyilvánul meg, hogy életük céljául tűzték ki a dolgozó emberek zaklatását. Erre a t. belügyminister ur könnyen azt mondhatná, a mit tegnap mondott, hogy ne tessék ilyen apróságokkal idejönni, a képviselőháznak egészen más a kötelessége és a muukaköre, mintsem hogy ilyen apró jelentéktelen adatokkal foglalkozzék. Azt méltóztatott mondani, hogy tessék megfellebbezni ezeket a zaklató intézkedéseket, tessék nálam bejelenteni ezeket a túlkapásokat és törvénytelenségeket, én majd ezeket meg fogom gátolni. T. belügyminister ur, az ön készsége és akarása előtt tisztelettel meghajlok, azonban nékem az a meggyőződésem, hogy a t. belügyminister ur ur a belügyministériumban, a vidéki közigazgatási hatóságok emberei pedig urak ott, ahol ők vannak. Sokszor felsorakoztattuk, sokszor igazoltuk és bizonyítottuk ezt. Legyen szabad most ismét felsorakoztatnom egy-két esetet. Az egyik Diósgyőrben történt. A diósgyőri munkások szervezete erős. A diósgyőri rendőrség már évek óta állandóan és mindig mindent elkövet, hogy a diósgyőri munkások gazdasági és politikai szervezkedését minden eszközzel megakadályozza. Tegnap itt Kabók képviselőtársam elmondott néhány esetet a diósgyőri rendőrség magatartásáról a munkássággal szemben. Én csak mellé fűzöm a következőket. Az ottani gazdasági — és nem politikai — szervezetben minden héten megjelenik a diósgyőri államrendőrségnek egy-egy polgári közege, egy detektivjo és aziránt érdeklődik, hogy mennyi a taglétszám. A diósgyőri gyárba továbbá nyomozók mennek be és a gazdasági szervezet, tehát ebben az esetben a vas- és fémmunkásság gazdasági szervezetének elnökét behivatják minden hónapban az üzemfőnök irodájába. Ott érdeklődnek a taglétszám iránt, állandóan zaklatják az elnököt. A cél világos: először tiszta képet adni a belügyministerium részére, másodszor pedig mindaddig zaklatni a gazdasági szervezeted vezetőit, elnökeit, titkárát vagy más hasonló vezető embert, amig a munkáltató azt meg nem unja és el nem bocsátja a munkahelyről azt az embert, aki a gazdasági szervezkedés terén szerepet mer vállalni. Az a 167. ülése 1928 április 20-án, pintemé. világos cél, hogy munkátlanná tegyék, hogy nyomorba döntsék, az a világos céljuk és törekvésük, hogy elriasszák az embereket a gazdasági szervezkedés*ől. (Mozgás a jobboldalon.) Látom, hogy a túlsó oldalon t. képviselőtársaim csóválják a fejüket. Ez a fejcsóválás valószínűleg azt jelenti ebben az esetben, hogy a t. képviselő urak nem hiszik azt, amit én itt mondok. Miután azonban én mindig és minden esetre fel vagyok készülve, engedje meg a t. fejcsóváló képviselőtársam, hogy egy másik esetet hozhassak fel alátámasztásul annak, amit az imént állitottam. A helyszín : Dunaharaszti, közvetlenül a főváros mellett. A szenvedő ebben az esetben egy vasmunkás. Ez a szerencsétlen ember 1922-ben belekerült valamilyen Vági-féle mozgalomba. Egészen őszintén és nyiltan mondom el az esetet. Belekerült a Vagi-féle mozgalomba, a biróság elitélte őt H büntetését becsülettel le is ülte. (Graeffl Jenő : Le is kellett ülnie !) Becsülettel leülte, nem maradt adós az államnak semmivel. (Derültség.) Büntetése után az illető Vecsésen telepedett le. Vecsésről járt a munkahelyére dolgozni. Március 20-án az államrendőrség emberei elmentek a munkáltatóhoz és aziránt érdeklődtek, hogy ez az ember mit csinál itt s mióta dolgozik, A munkáltató azt mondotta : munkásra volt szükségem, tehát felvettem ezt az embert. Nem keresem azt, hogy mit csinált évekkel ezelőtt, különösen nem kutatom — mondotta — politikai hitvallását senkinek, náiam az a fontos, hogy dolgozzék. Erre elmentek a hatóság emberei, de a rákövetkező napon és egy néhány napon keresztül mindig behivatták a munkáltatót és állandóan azt kérdezték tőle. hogy miért tartja ezt az embert, miért dolgoztat ezzel az emberrel, nem talál más embert, aki dolgozhatna ? A munkáltató végre kijött türelméből és azt kérdezte az illető hatósági közegtől, hogy meddig fog ez a zaklatás még tartani, hiszen ez rengeteg pénzébe és idejébe kerül. Neki dolgozoia kell, az adókat nem győzi még akkor sem, ha reggeltől estig szorgalmasan dolgozik, hogyan birja tehát akkor, ha itt az urak folyton becitáljak ezért. Erre a közigazyatási közeg kedélyesen — mert hiszen ők rendszeresen kedélyesen szokták a kérdéseket elintézni :~ azt mondotta neki : ezt a zaklatást megérdemli, mert rendőri felügyelet alatt álló munkást alkalmaz és ez mindaddig fog tartani, amig az illetőt el nem bocsátja. Én meg vagyok róla győződve, hogy az urak ezt hihetetlennek tartják és épen ez az, ami engem arra késztet, hogy felkérjem a belügyminister urat, vizsgálja felül ezt az ügyet. A fellebbezés ott van a belügyminister urnái, oda került még március 27-iki keltezéssel- De necsak vizsgálja felül, necsak azt akadályozza meg, hogy ezt az embert munkátlanná tegyék, hanem szüntesse meg ezt az ázsiai állapotot, hogy akárki, akinek I valami kis köze van a lelügyhöz, bármilyen ke vés kis köze a hivatalos hatalomhoz, hatalmát és tekintélyét arra használja fel, hogy ártatlan embereket gyötörjön, zaklasson a mostani szörnyű viszonyok között, ezeket megfossza kenyerüktől és családostul együtt a nyomorba taszítsa. Ezt kérem a t. belügyminister urtó-.. Tartozom kijelenti, hogy mi élénk figyelemmel kisérjük mindazokat a fellebbezéseket, illetőleg felülvizsgálati kérelmeket, amelyekkel a belügyminister úrhoz fordulunk, mert — megmondom egész nyiltan, — eddig legalább semmi sem változott a belügyministériumban a múlthoz képes. (Kabók Lajos: De igen! Változott a helyzet! Nagyobb a költség! — Scitovszky Béla belügyminister: 38.000 pengővel!) A belügyministériumban ugyanaz a rendszer, ugvanaz a felfogás volt hosszú éveken keresztül és nagy mértékben az a felfogás még ma is, hogy az alsóbb hatóságokat nem szabad,