Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-156

134 Az országgyűlés képviselőházának 156, mint bármilyen dörgedelmes rendeletek kifelé, vagy befelé. A bürokrácia t. belügy minister ur, már nehezebb dió, mert megcsonlosodott, megerősödött rendszer, ezenkivül pedig szorosan összefügg egy tiszteletreméltó, sokat szenvedett és nagy vagyonváltságot leadott társadalmi osztálynak, a tisztviselő-osztálynak kérdésével. Magam is a tisztviselő-osztályhoz számitom magam és ha vádolhatnak azzal, hogy nem vagyok objektiv, akkor esak ezen osztály javára térek el az objektivitástól. A ministerelnök ur ismételten megemlítette a bürokrácia túltengését, a kultuszminister ur egy hirlapi cikkében épen lesújtó birálatot mondott róla, a belügyminister ur óhajtását pedig a bürokrácia megdöntésére vonatkozólag előbb voltam bátor idézni. A magam részéről a bürokrácia tultengésének csökkentését a fórumok kevesbitésében látom, továbbá a ministeriumok tevékenységének az irányitás és ellenőrzés munkájára való redukálásában. Ugy a fogalmazási, mint a kezelési teendőknél lehetőleg kevés kézen menjenek át az akták. így a felelősség kevésbbé oszlik meg, viszont a fegyelmi eljárás szabályzatának megfelelő módosításával az eljáró tisztviselők fegyelmi-, vagyoni- és büntetőjogi felelősségének gyors, hatályos érvényesülésével nem lesz szükség arra, hogy a konkrét ügyek tömege kezeltessék és intéztessék a ministeriumokban. Decentralizációt javaslok egészen addig a határig, ameddig ezt a partikularizmus veszélye nélkül meg lehet tenni. Ennek a veszélynek elhárítására igen egészségesnek tartom, amit tudtommal a t. belügyminister gyakorol is, aki ugyanis az egyes alárendelt autonóm hivatalok fejeivel — nem a főispánokat, hanem az alispánokat és polgármestereket értem — gyakori közvetlen, személyes érintkezést tart fenn s az illetőket közvetlenül, személyesen utasitja és véleményüket bizonyos országos érvényű rendeletek előtt közvetlenül meghallgatja. A decentralizáció és egyszerűsítés tenné lehetővé az ország mai nehéz helyzetében közteher emelése nélkül is a hivatali létszám megfelelő csökkentésével a tisztviselők jobb javadalmazását. F. Szabó Géza t. képviselőtársam már említést tett róla, de kénytelen vagyok ezen ismétléssel szives figyelmüket én is igénybe venni. A törvényhatósági szolgálatban, értem ez alatt ez alkalommal a megyei szolgálatot, olyan alacsony fizetéseket látunk, hogy szinte aggodalom fogja el az embert akkor, ha látja, hogy azoknak, akikre joghatóságot bizunk, akik a magyar kormányzatnak, a magyar állameszmének hivatalilag és társadalmilag is exponensei kell hogy legyenek, milyen, kevés fizetésük van. Csak a főszolgabírót emlitem, aki havi 255 pengő fizetésből kényszerül megélni. Én a függetlenséget tartom a legfontosabbnak a tisztviselő részére. Nemcsak emberiességből óhajtanék magasabb javadalmazást adni, de a függetlenség biztosítására is, mert gondoljunk arra, hogy annak a tisztviselőnek magánélete is van, családja is van, gyerekei is vannak, akiket neveltet és ő egy kis helyre van exponálva, neki olyan erősen kell állania, hogy semmiféle társadalmi áramlatoknak alávetve ne legyen, hogy képes legyen bárkivel szemben bármikor megállani a talpán és mindenkor az igazság mellé szegődni, akárminő áramlatokkal és kívánságokkal szemben. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés jobbfelől.) Pardon a kifejezésért, de ezt egy koldusmódon javadalmazott tisztviselőtől követelni nem lehet. Ne tévessze meg a t. képviselőházat az a balhiedelem, hogy különösen a vármegy ei szolgálatban a múltból talán még nagyon sokan vannak olyanok is, akik fizetésükön felül csekély vagyonnal, vagy jövedeülese 1928 április 19-én, csütörtökön. lemmel is rendelkeznek. Ennek körülbelül vége van s ezzel komolyan le kell számolni. (Esztergályos János; Ugy van !) A másik pedig, amire a mélyen t. mioister ur figyelmét fel akarom hivni a nélkül, hogy az illető tisztviselő urak ellen szólanék, az, hogy a megyei szolgálatban ugyanannyi a magas állások száma, mint békeidőben volt, ellenben a ministeriumokban kénytelenek voltak a minister urak több magas állást megnyitni, a vármegyékben azonban még most is csak egy alispán és főjegyző van, ugy hogy az előmeneteli viszonyok a megyénél lényegesen rosszabbak és a fizetések megállapításánál bátor vagyok ezt a momentumot is a minister ur figyelmébe ajánlani. A létszámapasztásnál fel kell, hogy hozzam azt, hogy létszámapasztásra a háború, a forradalmak, szóval a kaotikus állapotok megszűnése után gondolni azonnal nem lehetett, mert hiszen ezek a változások olyan tömegét vetették fel az ügyeknek, ami lényege en több munkát adott, mint a békebeli munka. Azt tehát marói-holnapra megszüntetni nem lehet. A kevesebb tisztviselői létszámot fontosnak tartom egyrészt a felelősség meg nem osztása szempontjából, másrészt, hogy jobb javadalmat adhassunk, harmadszor, megint a nemzeti energiára térek vissza, hogy akár csendőrnek, akár rendőrnek, akár tisztviselőnek minél kevesebb embert vonjunk el a nemzeti termeléstől. Nem a tí.-listára gondolok, hanem, amint megengedik a viszonyok, ha a háborúk és forradalmak maradványai teljesen eltűnnek, használjuk ki a természetes fogyatékot. Az olyan hivatalokat, ahol a munka kevesebb, megfelelően apasszuk, helyezzük át a tisztviselőt olyan ügyágakba, ahol több munka van, ne lássunk aránytalanságot, amit kénytelen vagyok konstatálni ma, hogy nem egyformán vannak a tisztviselők egyes ügyágakban kihasználva. A középosztályt, amely túlnyomó részét szolgáltatja a tisztviselői karnak, világosítsuk fel arról, hogy a békebeli nagyobb fizetés és könynyebb megélhetési viszonyok sem hoztak felvirágzást azokra a családokra, amelyek hivatal után éltek. A mi kis vagyona volt az illetőknek, elolvadt, ahol pedig semmi vagyon nem volt, ott eladósodás következett be. (Igaz ! Ugy van !) A második és harmadik generáció már lényegesen alatta volt az elsőnek. Most pedig, amikor a fizetések lényegesen kisebbek, ez az állapot még sokkal rosszabb. Értse meg a középosztály, hogy a fizetési osztályokon és fokozatokon keresztül nem jut be az Ígéret földjére, sőt még csak nem is konzerválódik. Értse meg azt is az intelligencia, hogy az u. n. intelligencia nemcsak hivatalban, de a termelő pályákon is érvényesülhet. Egy gazdaság, iparüzem, vagy kereskedés folytatására vájjon nem kell-e nagyfokú intelligencia, ha azt akarjuk, hogy az prosperáljon? Le kell azonban mondani bizonyos kényelemszeretetről, elsősorban a kockázat kizárásának kényelméről. (Igaz! Ugy van !) Bátran neki kell vágni az életnek. Mit kockáztat az a tisztviselő, ha főiskolai végzettséggel közszolgálatba lép, s gyakornoki szolgálat után még egy keserves tortura vár rá, amig másfél milliós fizetést elér? Ennek a lehetőségét féltjük annyira ? Ezt a középosztályt és tisztviselő-osztályt nem megvédve, részvéttel kisérve és fizetésjavitási injekciókkal életben tartva szeretném látni, hanem vagyonilag, műveltségben, erkölcsileg erősnek, így 1 öltheti be azt a bizonyos vezető poziciót, amelyre mindig hivatkozunk. Lerongyolva, leszegényedve, gyermekeit kellően fel nem nevelve ezt a hivatását betölteni nem tudja. (Felkiáltások a jobboldalon: Ugy van! Sajnos!) Az ilyen vagyonilag erős középosztályból kiegészült tiszt-