Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-156

Àz országgyűlés képviselőházának 156. ülésé 1928 április 19-én, csütörtökön. 109 menyében a tőke^ túlkapásai és hatalmasko­dásai ellen való jogos védelem megbénítását látják, ugy vélem, elegendő lesz_ hivatkozni a német szociáldemokratái párt lapjának, a Vor­wärts-nek kritikai megnyilatkozására. Amint már az előadó ur is rámutatott, a Vorwärts 1919. évi január 14-iki számában — és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni — a következőket írja (Jánossy Gábor: Magyarul tessék felol­vasni!) (olvassa): »Az életszükségleti üzemek beszüntetése nem bérharc kérdése. Ez nem is a kapitalistákat érinti legérzékenyebben, ha­nem a nép nagy tömegeit. Azoknak exiszten­eiáját, élelmezését, egészségét érinti, de min­denekelőtt sujtjai az aggokat, gyermekeket és betegeket«. Erre már rámutatott az előadó ur is. Azonban tovább is folytatja a Vorwärts; 1919 október 17-én ezt irja (olvassa): »Aki köz­szükségleti munkát végez, az nem sztrájktörő. Szükség-munkálatok végzése addig, mig azok az összességet meg nem érdemelt nélkülözé­sektől és szenvedésektől óvják meg, nemes cse­lekedet«. Severing szociáldemokrata minister (Ma­lasits Géza: Jóképű lakatoslegény az a Seve­ring!) — annál inkább méltóztassék elfogadni a véleményét — 1919 januárjában igy nyilat­kozott a Technische Nothilfe-ről (olvassa): »Ma az össznépség érdekében áll, hogy a Technische Nothilfe minél szélesebb alapra. fektetve tökéletesittessék és a lakossággal szemben fennálló nehéz, de fontos feladatának tökéletesen megfelelhessen«. Ki is terjesztetett a német munkavédelmi szervezet még 1919 január 30-án rendeletileg az egész német birodalomra. Hiszen méltóztatnak emlékezni rá, az 1926. évi nagy angol sztrájk és a múlt év őszén lefolyt nagy középnémetor­szági szén- és erőmüvi sztrájk is, igazolja a munkavédelmi szervezetek szükségességét. Hiába vállalták annakidején a szakszervezetek a szükségmunkák eligazitását, ha jóhiszeműsé­güket nem is vonjuk kétségbe, meg kell mon­dani, hogy a kommunista befolyás mégis felül­kerekedett és a szükségmunka kirendeltségek megtagadták a munkát, amelyet azután az angliai, illetőleg német munkavédők látták el. Ezek nélkül Angliának még nagyobb gazda­sági kára lett volna, s Szászország világítás és áramszolgáltatás nélkül maradt volna, (Ugy •van! jobbfelől.) T. Képviselőház! A magyar nemzeti munka­védelem intézménye is hivatásának magasla­tán áll. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a közéven- — Peyer Károly: Dollárban voina az enyém a különbözet!) s gyakorlatilag is bevált, amit hazafias örömmel kell elismernünk itt a Házban is, s meg kell álapitanunk, hogy '- lét­jogosultságát, fentartásának szükségességét fé­nyesen beigazolta 1923-ban több izben, 1924-ben és 1925-ben pedig egy-egy izben, a kitört köz­üzemi sztrájk alkalmával. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a közéven.) En szükségét ér­zem annak, hogy elismerésünket itt a Házban is kinyilvánítsuk a nemzeti munkavédelmi szerv kiválósága iránt s a magam részéről az­zal hódolok munkásságának s azzal kívánom feltétlen elismerésemet kifejezésre juttatni a nemzeti munkavédelem hazafias gárdája iránt, hogy a belügyminister ur fokozott gondosko­dásába ajánlom ezt az intézményt, s arra ké­rem, hogy a pénzügyi helyzet bilincseinek la­zul tava 1 még jobban gondoskodjék a^ nemzeti munkavédelem megerősítéséről és fokozatos fejlesztéséről. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a közéven.) Mivel pedig teljes bizalommal tekintek a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XI. belügyminister ur további működése elé, s mi­vel tőle remélem és várom az autonóm közigaz­gatás reneszánszát és tőle várom és remélem a vármegyei tisztviselők égető sérelmeinek or­voslását s jogos, méltányos és törvényes igé­nyeik kielégítését is: a költségvetést^ a részle­tes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk he­lyeslés, éljenzés és tavs a jobboldalon és a kö­zéven. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! Alkalmaz­kodom a régi gyakorlathoz és az előttem fel­szólalt képviselőtársam beszédével foglalko­zom. Nagyon hálás vagyok, hogy F. Szabó Géza t. képviselőtársam szóvátette a nemzeti munkavédelem ügyét, amelyet különben is szóvá kívántam tenni, mégpedig azért, mert mi minden évben beszélünk erről és én most sem kívántam a.z alkalmat elszalasztani, hogy erről az intézményről bírálatomat elmondjam. F. Szabó Géza t. képviselőtársam ugy lát­szik meg kívánta előzni ezt a felszólalást. Vé­delmébe kívánta venni ezt az intézményt s ezt a védelmet ugyanazokkal a szavakkal igyeke­zett ellátni, mint az előző években. Tudniillik arra hivatkozott, hogy a külföldön is van Technische Nothilfe és ennek alátámasztására ugy hiszem, egy izben már felolvasta Sewering német belügyministernek a Vorwärts-ben megjelent cikkét. Ne érje meglepetés 1. képvi­selőtársamat, mert_ amit Sewering mondott 1919-ben, azt mondja ma is, és miután mi azo­nos programmon állunk ezekben a kérdések­ben, természetes, hogy mi sem mondunk mást. és nagyon nehéz volna ma egy közüzemi sztrájkot bemutatni a háború befejezése óta, mert azokban a harcokban, amelyekre a képvi­selő ur hivatkozott, minden bebizonyosodott, csak az nem, hogy az a nemzeti munkavédelem valami eredményes munkát végzett volna. A nemzeti munkavédelem Magyarországon lé­nyegesen különbözik azoktól az intézményektől, amelyeket Németországban erre a célra felállí­tottak. Lényegesen különbözik már abban is, hogy amig külföldön műszaki emberek állanak ennek az^intézménynek élén, addig nálunk Ma­gyarországon katonai személyek irányítják. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) En egy ízben a fővárosi választásokkal kapcsolatosan egy igen érdekes dokumentumot juttattam el ille­tékes helyre annak igazolásául, hogy ez az in­tézmény nem arra alakult esnem azért tartják fenn, hogy sztrájkok esetén közüzemeket meg­védjen, illetőleg üzemben tartson, hanem en­nek az intézménynek fentartása pártpolitikai szempontból történik, hogy spicliszolgálatokat teljesitsen, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal­oldalon. — Ellenmondások jobbfelől ) — Gr. Bethlen István ministerelnök: Eddig még egy jelentést sem kaptam! Ugy látszik, csak ma­guk karnak a jelentéseket! — Malasits Géza: Ismerjük a dolgot, ministerelnök ur!) amire nem volna szabad az állam pénzét felhasználni. A helyzet az, hoigy a nemzeti munkavéde­lem má nein végez más miunkát mint annak­idején az állambiztonságj. megbízottak mun­kjÉLm volt — és ennek a hivatalnak fő irányí­tását meg lehet találni a Podmianiezky-utcá­ban. ahonnan a belügyminister úrral és tö­képen a belügyi államtitkár úrral igeni süni levelezések folynaik s ahová főképen utasítás« K mennek, amelyek igen érdekes megvilágítást nyújtanak. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Honnan tudjál Ugy látszik, jó spicli szolgál a ­tuk van! A postát ellenőrzik? — Malasits Géza: Az ablakon repülnek be a hírek. — tetszik 16

Next

/
Thumbnails
Contents