Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-156
96 Az országgyűlés képviselőházának 156, lok és a hasonló magas kategóriában, hasonló magas állásban lévő főtisztviselők fizetése. Elismeréssel vagyok ugyan a külügyminister ur amaz igyekezete iránt, hogy az uj, önálló magyar külpolitika képviseletére egy egészen friss és erős szervezetet állítson fel, azt kell azonban mondanom, hogy külügyi szolgálatunk nem felel meg a mai kor kívánalmainak s főként azoknak a fokozott igényeknek, amelyek Magyarországot a mai külpolitikai helyzetben aktívabb, külpolitikai működésre kényszeritik. A t. minister ur védelmébe vette londoni követünket. Ezzel szemben legyen szabad csak egyetlen jellemző példát felsorolnom arra, hogy külpolitikai diplomáciánk menynyire nem áll feladata magaslatán. Amikor egy alkalommal Londonban egy kiváló magyar bajnok győzelmeket aratott, a londoni követ ur barátságos beszélgetésbe bocsátkozott vele és azt a kérdést vetette fel, hogy: hát az ön szülővárosa csakugyan csonka Magyarországon van? Meg kell jegyeznem, hogy az a város, ahol az a bajnok született, az ősi érseki város, Eger. Hátha egy külföldi képviseletnél akkreditált meghatalmazott minister nincs azzal tisztában, hogy a sajnosán megváltozott geográfiai viszonyok mellett a régi, hires érseki város csonka Magyarország területén van-e, akkor mit várjunk attól a külügyi szolgálattól, amely ilyen tájékozatlanságot árul el? (Jánossy Gábor: Nem novella ez képviselő ur 1 ?) Ki kell jelentenem igen t. képviselőtársam, hogy ez tragikomédia, amely szórói-szóra igaz, és ha méltóztatik nekem megengedni, hogy hivatkozzam arra, hogy ez a tájékozatlanság milyen nagymértékű, akkor ennek igazolásául felhozok egy másik példát is. Egy meghatalmazott ministerünk, aki azóta nyugállományban van, egy velünk barátságos viszonyban lévő állam fejével, aki királyi koronát visel, beszélgetett a külpolitikai helyzetről. Ez az uralkodó azt kérdezte tőle, hogy a trianoni Magyarország mennyi területet vesztett el a békeszerződés révén? (Gaal Gaston: Kómában történt!) A mi meghatalmazott ministerünk, a t. követ ur nem tudott erre felelni, ugy látszik azért, mert ő még a Gesamtmonarchie területi kiterjedését ismerte és az nj szomorú trianoni Magyaronszág megcsonkításáról nem vett tudomást. Hát nem elég ez? Mondhatok azonban a diplomácia baklövései közül egyebet ÍR Tavaly nyáron történt, hogy Parisban az interparlamentáris konferencián megjelent körülbelül félszáz magyar képviselő is és a Bourbonok királyi palotájában. Painlevé hadügyminjster, a népszövetségi Szellemi Együttműködés Intézetének elnöke meghívta az interparlamentáris konferencia tagjait barátságos együttesre egy estélyre. Ebből az alkalomból a különböző nemzeteknek képviselői igen beható diskurzusba bocsátkoztak. Itt egyáltalán nem feszélyezte őket a népszövetségi atmoszféra, amelyben a kényes kérdéseket nem lehet napirendre hozni és maga a vendéglátó házigazda, Painlevé igen fesztelenül beszélgetett népszövetségi kérdésekről. Mikor üdvözölte az interparlamentáris konferencia vendégtagjait, utána Schücking, a kitűnő nemzetközi jogász tartott igen közvetlen előadást, amely felolvasztotta a lelkeket és mindenki beszélt a maga bajáról és sérelméről. Ugyanakkor egy másik francia minister is volt ezen a barátságos összejövetelen^ Herriot, a francia köztársaság közoktatásügyi ministere, Franciaország harmadik legnagyobb városának, Lyonnak ülése 1928 április 19-én, csütörtökön. polgármestere. Herriot beszélgetett akkor egy magyar delegátussal. Ez a magyar delegátus valamikor magyar közoktatásügyi minister volt. Tovább szűkíteni ezt a meghatározást nem kívánom és további megjelölést nem kívánok tenni, mert kissé röstelkedem, amikor ezzel az üggyel előállók. Herriot akkor azt mondta ennek a magyar delegátusnak: »Én nagyon szeretem az Önök országát. Gyönyörű ország, magam is jártam benne. Ott van az a hires jégbarlang.« Erre azt felelte az a magyar delegátus: »Igen, a dobsinai jégbarlang.« Elfelejtette megjegyezni akkor, hogy »Igen t. minister ur, az a hires dobsinai jégbarlang azonban már nem tartozik Magyarországhoz.« Milyen alkalom kínálkozott volna arra, hogy propagandát fejtsen ki ebben az irányban ós azt mondja, hogy »Nem tartozik Magyarországhoz, de ha ön ugy tudja, hogy Magyarországhoz tartozik, igen könnyű ezen segiteni, mert a francia köztársaság volt elnöke, Millerand köztársasági elnök ur a határkiigazitás kérdésében már ugy is jegyzéket intézett Magyarországhoz és biztosította az országot.« Mélyen t. Képviselőház! íme, ezek a kirivó esetek, a felháborító és fájdalmas esetek, amelyek az embert és a magyar közvéleményt bizonyos bizonytalanságban tartják a magyar diplomáciának afelől a munkája felől, amely a helyzet magaslatára való emelkedést juttatná kifejezésre. Épen ezért nem tudom megérteni azt az érzékenységet, amellyel a t. minister ur védelmébe veszi a külügyi szolgálat vezetőit akkor, amikor tudnia kell, hogy ő hozzá ilyen természetű kérdésekben igen súlyos panaszok érkeznek. Mi hajlandók vagyunk a legmeszszebbmenő áldozatra a külügyi iszol gálát költségei tekintetében, de megköveteljük, hogy ezekben a nehéz, időkben ez a külügyi szolgálat fokozottabb tevékenységet fejtsen ki és igazán helyén álljon. Abban nem merülhet ki a külügyi szolgálat, hogy akkor, amikor valamely kérdés, amely az egész világ közvéleményét megmozgatja és napirendre kerül, egyszerűen letagadja, hogy ez a kérdés napirenden van, mint ahogy a legutóbb is történt, amikor egy állítólagos látogatás megmozgatta a világ sajtóját, amikor állítólag Milanóban a t. ministerelnök ur barátságos találkozásra ment a nagy olasz állam ministerelnökével. A külügyi sajtószolgálat^ például akkor egyszerűen letagadta az egész esetet. Köztudomású dolog, hogy a, diplomáciának meg vannak a maga diszkrét utjai és módszerei, amelyekkel nem enged beláttatni a maga műhelytitkaiba. Ezt mi respektáljuk, ele köztudomású tényeket nem kell letagadni és ezért a roppant nagy heroikus cselekedetért rengeteg pénzáldozatot hozni, ennek igazán nincs értelme. T. Ház! A külügyi szolgálatnak igen fontos szerve a sajtóattaséi szerv. Ennek az a jelentősége, hogy a nagy külföldi sajtóorgánumoknál elhelyezzük külpolitikai képviseleteinknek egyes bizalmi embereit. Ez a sajtóattasé szerv külügyi diplomáciánkban legutóbb szerveztetett meg. De a t. külügyi kormány ebben a vonatkozásban is a legszerencsétlenebb módon járt el, mert nem olyan egyéneket választott ki erre a szolgálatra, akik a sajtószolgálat terén valami nagy tájékozottságot szerezhettek volna. Megállapítom, hogy ma sajtóattaséink közül csak kettő van olyan, aki hivatásos újságíró volt: az egyik az olasz sajtóattasé, a másik a londoni sajtóattasé és megállapítom épen a^ külügyministeriumtól nyert információ alapján, hogy ez a két sajtóattasé teljesiti Jegjobban a maga feladatát, (Malasits Géza: Értenek
