Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-145
84 Az országgyűlés 'képviselőházának olvassuk hétről-hétre az újságokban — amig a nagy győztes államok szárnya alá húzódó kisebb államok hitelért könyörögnek és kormányaik exponensei nagyon sokszor kudarccal mennek haza, addig a mi országunkat hitellel valósággal elárasztják, ugy hogy magának a pénzügyi kormányzatnak falat kell állitania és tiltó rendelkezéseket kell hoznia, hogy ne vegyék igénybe olyan nagy mértékben a külföld hitelét, nehogy ennek folytán az a nagy nemzeti eladósodás, amelytől valamennyien fázunk, bekövetkezzék. Ez a stabil kormányzat tehát ezt az óriási eredményt biztosította a külfölddel szemben csonka Magyarország számára. S ez hitelképesség egyúttal lehet a mi nemzeti büszkeségünk is, mert arra enged következtetni, hogy itt van ugyan egy felosztott, feldarabolt csonka Magyarország, amely adóssággal meg van terhelve, ahol a megélhetés óriási módon nehéz, ennek az országnak hitelképessége azonban erős, és ez az ország még a legszegényebb viszonyok és körülmények között is mindenkor eleget tesz azoknak a pénzbeli és egyéb kötelezettségeknek, amelyek reá haramiának. Igen t. Ház! A trianoni szerződést más országok nem tartják meg, annak minden egyes olyan paragrafusa alól, amely számukra kellemetlen, kibújnak, vagy azt másképen magyarázzák. Ez az ország, ez a magyar nemzet a trianoni szerződést — amint ez a másik oldalon is elhangzott — túlontúl megtartja, annak minden paragrafusát, még ha fáj is, végrehajtja, mert nemcsak becsületes adós, hanem a szerződéseknek becsületes végrehajtója is akar lenni. Igen t. Ház! Ha itthon a belső állapotokat tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a pénzügyi kormányzat az elmúlt évek alatt, a pénznek attól a zűrzavaros, beteges vitustáncától kezdve máig, a pengőig, egy óriási nagy, elismerésre méltó munkát végzett. Emlékszünk azokra a rendkívül izgalmas, idegeket tépő időkre, amelyek a gazdasági életben a legegyszerűbb családi háztartástól kezdve mindenkit táncoltattak, akinek a zsebében az a papirpénz, vagy az az értéktelen pénz volt, mert hiszen akkor naponkint reggeltől-estig valóságos f hullámzása volt a pénz értékének és attól a pénztől, amely akkor volt, mindenki igyekezett szabadulni. Hány pénzügyministert emésztett meg ez a pénzügyi folyamat addig, amig eljutottunk a mai napig, eljutottunk eddig a költségvetésig, amely költségvetés ma már egy alaposan kidolgozott pénzügyi adminisztráció és úgynevezett adókimunkálás révén megteremtette azt, hogy ma már nemcsak azokat a legszükségesebb állami kiadásokat tudj ct cl kormányzat ellátni és megfizetni, amelyeknek ellátása elsőrangú kötelessége, hanem — amint ezt a mostani költségvetéshez kapcsolt beruházási öszszegek is mutatják — most már summákat tud átadni a gazdasági életnek, amelyek megkivántatnak ahhoz, hogy a gazdasági életben szükséges egészséges vérkeringés meginduljon és eredményeket produkáljon. A pénzügyministerek megfeszített munkájának eredményében azonban részes az a névtelen adófizető is, akiről itt már nagyon sok szó esett. Kik azok? A nemzetek összessége, nemcsak azok, akik földdel rendelkeznek, kereskedelemmé) foglalkoznak, hanem a fogyasztóknakaz óriási rétege is- A nemzet nagy egyetemességéből senki, a legkisebb ember sem vonhatta ki magát ez alól a hatalmas nagy munka alól, úgyhogy ennek mindenki részese. Az ország adózó közönsége tehát megtette 145. ülése 1928 március 19-én, hétfon. a kötelességét, és ha véres verejtékével is, mégis kiizzadta a terhet, vagy mondjuk ugy, ez a rendszer kisajtolta belőle mindazt, ami az állani fentartásához és okos és hasznos beruházásához szükséges. Ha tehát az államkormányzat elért eddig a pontig, mostmár szellemi erejének teljes latbavetésével, a szükséges pénzek előteremtésével arra kell törekednie, hogy az adóalanyok millióinak, a különböző társadalmi rétegeknek — amelyeken felépült az egész államnak háztartása, rendje, hékéje és nyugalma — a terhein könnyítsenek, és igyekezzék lehetővé tenni, hogy ettől a perctől, ettől az időtől kezdve ezek az adózó tömegek azt a nagy terhet, amelyet az állam rendje, boldogulása szempontjából feltétlenül meg kéli hozniok, meg is tudják fizetni, mégpedig könnyűszerrel. Ennék pedig az a feltétele, — amit itt már többször hangoztattak, — hogy azt a termelési folyamatot, amelytől minden jót várunk és amelytől sok mindenféle bajunk gyógyítását, reméljük, meg kell indítani. Miben csúcsosodott ki ez a törekvés 1 ? A többtermelésnék eddigi hangoztatásában. Amikor valutánk nem volt, és a; pénz járta a maga bolond táncát, egyik volt pénzügyministerünk azt mondotta, hogy a valuta a májusi esőben, a jó tavaszi időjárásban, a gazdag termésben van. AJmikor most olvassuk és látjuk azokat a nagy számokat, amelyek azt mutatják, hogy a behozatal a külföldi cikkekből óriási mértékben nő, és hogy mennyire hanyatlik az ennek ellenértékül szolgáló, ezt ellensúlyozó kivitelünk, akkor megint azt mondják, hogy ezt a külkereskedelmi mérleget, amely a maga fenyegető nagy számoszlopaival azt mutatja, hogy milyen nyomorultak és szegények vagyunk, ellensúlyozni megint csak a többtermeléssel lehet. A többtermelésnek alfája és ómegája visszahelyeződik megint — hiszen agrár Magyarország vagyunk — magára a földre. Azt mondják, hogy itt olyan agrárpolitikát, olyan gazdasági politikát kell folytatni, amely lehetővé teszi, hogy ez az áldott jó magyar föld, ez a kicsiny csonka Magyarország, amely mégis a mi édesanyánk, tápláló anyánk, erősítőnk és jövő reménységünk, mai elhagyatottságából emeltessék fel, hogy ennek a göröngye többet teremjen ma, mint tegnap, hogy elérjük a tör 1 mielés minőségében és mennyiségében legalább azt a fokot, amelyet tudományos műveléssel, okszerű gazdálkodással azok a külföldi államok, amelyekre sokszor szeretnek hivatkozni, már évtizedek óta elértek, úgyhogy rosszabb minőségű földből, kedvezőtlen időjárás közepette is többet sajtolnak iki la földből, többet produkálnak, mint amennyit mi termelünk. Itt tehát ,a többtermelésnék a lendületét kell megadni azzal, hogy a magyar földet abba a munkába állítsuk bele, amelynek eredményeképen itt igen sok kérdésre meg sem lehet adni a feleletet. Ha én azt akarom, hogy itt a különböző társadalmi osztályok boldoguljanak, hogy itt az iparnak kölcsönt tudjanak adni, a kereskedelemnek és az iparnak feldolgozandó nyersanyagot tudjanak adni; ha én a tisztviselői társadalomnak a mai nyomorult fizetéséhez képest legalább a békebeli fizetést, vagy a tisztességes megélhetésnek létminimumát akarom megadni: akkor hová, merre menjek, honnan vegyem ezt ki? A pénzügyminister ur azt mondotta az elmúlt évben a tisztviselői fizetéseknek 10—15%-kai való felemelése alkalmával, hogy most már várhatnak a tisztviselők hosszú éveken keresztül, mert nincsen forrás, amely-
