Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-144

44 Az országgyűlés képviselőházának : gárok a fővárossal szorosabb kapcsolatot tud­janak tartani. Azok a polgárok egészen vidéki, egészen falusi módra élnek ott, úgyis vannak berendezkedve. Elég, ha hivatkoznak arra, hogy Kőbányának jó része — a külső része — még teljesen falusi állapotokat mutat. Én a legteljesebb mértékben örülök annak, hogy falusi állapotok is vannak, mert hiszen nagyon sok jó jön a faluról, de hogy a főváros közvetlen közelében, a főváros testében legyen ilyen helyzet, amely igy a fejlődést lehetet­lenné teszi, ez mégsem egészséges állapot, ezen feltétlenül változtatni kell. Megoldási módok is kínálkoztak arra vo­natkozólag, hogy a sorompókat eltávolítsák. Az első megoldási mód az volt, hogy a vasúti pályaudvarokat ki kell helyezni, amire imód ki­n állt ózott az elektrifikálással kapcsolatban. A kereskedelemügyi minister ur nagyon sokat foglalkozott a Talbot-kérdéssel és azt hiszem, hogy most már befejezett tény az, hogy* a Talbot-centrálé meg fog épülni. Én arra kérem a minister urat, hogy legkésőbben ezzel a kér­déssel kapcsolatban oldja meg a pályaudvarok kihelyezésének kérdését, amikor a pályaudva­rokat a főváros határára lehet majd kitelepí­teni. Hiszen villanyossal el lehet érni a pálya­udvarokat minden különösebb nehézség és idő­veszteség nélkül. Ez a megoldási mód tehát igen megfelelő és elfogadható. De egy másik megoldási mód is kinálkozik és ez a budapesti forgalomnak a körvasutba való bekapcsolása. A körvasút kérdése nem mai keletű, ez meg van már régen. Itt legfel­jebb arról van szó, hogy azt a királyvágányt, amelyen valamikor Őfelsége szokott mindig Budapestre jönni, bekapcsolják a forgalomba. Ez a vágány a einkotai vasúttal párhuzamosan megy és ezzel a megoldással Budapest ezen a helyen levő területeinek jórészét fel lehet sza­badítani. Ha tehát más megoldási mód nem kinálkozik, akkor fogadja el a minister ur ezt, de minél hamarabb', mert most már tényleg az utolsó órában vagyunk, most már nem tudjuk tovább halasztani ezt a kérdést, ezt minden mó-, don, minden áron, még áldozatok árán is meg kell valósítani. Pedig itt áldozatokat sem ké­rünk az államtól, mert nein egy vállalkozó lenne, aki szívesen vállalná ezt a rendezést, ha az állam átengedné neki azokat a telikeket, amelyeken ^most vasút fut. Ezek nagyon szive­sen átvinnék a vasutat a körvasutra. Én azon­ban nemzeti és állami szempontból mondom azt, hogy ezt a megoldást ne fogadják el. Mert ha ez az üzlet jó azoknak, akik megakarják csi­nálná, akkor ez az üzlet feltétlenül jó az állam­nak is. Én nem képzelek valakit, aki önzetlenül akarja megoldani ezt a kérdést, tisztán csak azért, hogy meg legyen oldva. Valószínűleg egy csomó haszon is kinálkozik mellette. Ha pedig haszonról van szó, akkor az ál­lam ragadja meg ezt az alkalmat, mert ameny­nyit itt be tud venni, annyival kevesebbet kell neki majd az adózók filléreiből beszednie és igy könnyíteni tud majd r az adózók terhein. Az állam tehát mindenképen keresse most már a megoldást. Mi fővárosiak nagyon sze­retnők azt, ha megindulnának legalább a mun­kálatok már ebben az esztendőben. Mi nagyon jól tudjuk azt, hogy egy esztendő alatt ezt a kérdést megoldani nem lehet, valamikor azon­ban hozzá kell kezdeni. Ez az idő pedig most van itt, ezt a kérdést tovább halasztania az államnak nem lehet és nem szabad. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) ! 44. ülése 1928 március 14-én, szerdán. Nagyon kérjük azért a kereskedelemügyi minister urat, hogy ezzel a kérdéssel most már minél hamarabb foglalkozzék, mert ha nem fogja tudni megoldani ezt a kérdést,_ akkor lehetetlenné teszi a főváros további fejlődését, lehetetlenné fogja tenni azt, hogy a nagy fő­város kialakuljon, pedig erre nagy szükség van, mert még mindig tart a fővárosba a be­vándorlás, a vidék óriási módon jön a fővá­rosba és a főváros nem fogja tudni ezeket a vidékieket elhelyezni. Ezért a következő határozati javaslatot va­gyok bátor előterjeszteni (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a Budapest székesfő­városban lévő államvasuti pályaudvarok kihe­lyezésére szükséges lépéseket haladéktalanul tegye meg, a várost közepén átszelő vasúti sorompókat távolítsa el és a vasúti forgalmat terelje át a Budapest székesfővárost övező körvasutra.« Tisztelettel kérem, méltóztassék ezt a hatá­rozati javaslatomat is elfogadni. Még csak egy kérdéssel kívánok foglal­kozni, amely szintén a kereskedelemügyi tárca körébe vág, amelyről már Kray István bará­tom megemlékezett itt egypár szóval és ez a magánalkalmazottak kérdése. Nem azért emli­tem a magánalkalmazottak kérdését, mintha azt tudnám, hogy az állami, általában közszol­gálati alkalmazottak jól vannak ellátva. Na­gyon jól tudom azt, hogy még azok is igen so­kat kell, hogy nélkülözzenek, még azok sem tudják az ő szükségleteiket teljes mértékben kielégíteni és nem érték el azt az életstandar­dot, amelyhez a békeidőkben hozzá voltak szokva. Egyet azonban kétségtelenül meg kell állapitom, azt, hogy a közszolgálati alkalma­zottak fizetését mégis csak valamennyire javí­tottuk, a közszolgálati alkalmazottak helyzetét mégis valamennyire megkönnyitettük. A köz­szolgálati alkalmazottaknál a legégetőbb kér­dés még talán az lehet, hogy az egyes vidéki városok lakbérei nincsenek ugy megállapítva, hogy ezek megfelelők lennének, és az ottani helyi viszonyoknak megfelelően egy lakás bé­rét fedezni tudnák. Nagyon jól tudom, hogy vannak egyes városok, például Nyiregyháza, aniely — ha jól emlékszem — a 4. vagy 5. fize­tési osztályba van sorolva, s ahol három-négy­szeres bért kell fizetni egy két-három szobás lakásért, mint amennyi lakbért egy elég ma­gasrangu állami tisztviselő kap. És nemcsak Nyíregyházán van ez igy, hanem több vidéki városban is és különösen igy lesz mostanában, amikor majd fel lesznek szabadítva a bérek. Jórészben ugyan már fel vannak szabadítva, de ha majd teljes mértékben fel lesznek szaba­dítva, ami 1929 májusával fog bekövetkezni, akkor egészen bizonyos, hogy öt-hatszorosát kell majd fizetnie annak a tisztviselőnek, mint ami lakbért kap. Tudom, hogy a pénzügymi­nister ur foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert ez szóvá lett téve, ezt a kérdést tehát neki meg kell oldania, ha ezt az államháztartás egyen­súlya lehetővé fogja tenni. A magánalkalmazottak kérdésével kívánok még foglalkozni. Ez elég sötét képet mutat. Az előttem szólottak egyike — azt hiszem Kray István képviselőtársam — emiitette, hogy van­nak 160 pengős alkalmazottak. Sajnos, én söté­tebb képet tudok, én átlagban 80 pengős alkal­mazottakat tudok, akik nagy családdal van­nak, akiknek három-négy gyermekük van s akik az egész napot szorgalmasan, becsülete­sen átdolgozzák. Ilyen fizetésük van átlagban a művezetők nagyrészének is, akik a tiszt­viselőosztályhoz tartoznak, ezeknek is 80 pen-

Next

/
Thumbnails
Contents