Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Àz országgyűlés képviselőházának 15 azután öt-hat rendőr, akiknek részvétele mel­lett kellett ezeknek a munkásoknak megbeszél­niük a maguk gazdasági ügyeit. Ez az államnak bizony rengeteg költségébe kerül, hiszen legyen szabad pár számot felolvasnom és rámutatnom arra, hogy amig példái a közrendészeti kiadá­sok 1922-ben csak 700 ezer pengőt tettek ki, az államrendészeti kiadás az 1928/29-es költségve­tésben 3,398.000 pengőt tesz ki és amig 1913-ban Nagy-Magyarországon ez összesen 694 ezer aranykorona volt, ezzel szemben ma 3,398.000 ^pengőre rug. Én ugy vélem, hogy ebből az ösz­szegből nagyon sokat lehetne megtakaritani, mert hiszen ezek felesleges ellenőrzések, ame­lyeket ok nélkül folytatnak. Ha célját és valami értelmét látnám an­nak:, akkor azt mondanám, hogy rendben van. Hát azt méltóztatik hinni, hogy a munkásság szervezkedése lanyhult, vagy a szocialista párt hívei az ellenőrzés miatt létszámban csökken­tek? Nem történt semmi, mert a helyzet az, hogy lassanként megszokja az ember. Majd­nem minden gyűlésünkön a kerületekben is­merős rendőrtisztviselők jelennek meg, akik­kel már vagy húszszor együtt ültünk. Nagyon sajnálom, de szegényeknek unalmas végighall­gatni az előodásokat, ők kivülről tudják már s ha egyiket- másikat tréfából felkérném, azt hiszem, helyettem egészen nyugodtan el tudná mondani azt az előadást, amelyet én elmondok. És nem méltóztatik gondolni, hogy a rendőr­legénységre ez nem egészen előnyös? Ha önök az állam szempontjából ezeket az embereket távol akarják tartani a mi eszméinktől, miért küldik ezeket oda a mi gyűléseinkre? Ne tes­sék hinni, hogy ezekre az egyszerű emberekre hatás nélkül marad a szónok beszéde. Hiszik Önök azt, hogy mindezt ellensúlyozni lehet a rendőriskolában megtanult bolsevistaellenes elmélettel? Ha én felolvasom annak a rend­őrnek, hogy Amerikában 12 liter tejet vehet egy órai munkabérből, és nálunk csak két lití»r tejet tud venni munkabéréből, akkor annak is eszébe jut, hogy neki is csak 115 pengős havi­fizetése van, ha ugyan va-n annyi, és ő la gon­dolkozik azon, hogy egyáltalában miként tud ebből a bérből megélni. Lia teuát i-at államren­dészeti szempontokat és a oiagasubb ^zempuii­tokat szem előtt tartják, kívánatos volna, bogy mennél keve^íbb embe't küldjenek oda, nehogy inficiáljuk ezeket a nii eszméinkkel. Mert hi­szen megtörténik ass is, bogy amikor az ember találkozik egy közrendő'rrel, az körülnéz, jobbra és balra, hogy nem látja-e meg valaki, és azután azt mondja: igaza volt ám a kép­viselő urnák, mert minden szavát aláírjuk, amit ott az értekezleten mondott! (Derültség.) Ugy vélem tehát, hogy ez is olyan ittmaradt és ittfelejtett intézkedés, amely hasonlít ahhoz, amikor a bakterházat befestették és odaállítottak mellé egy posztot azért, hogy őrizze, de aztán 20 éven át mindig felvezették oda a posztot, mert elfelejtették a rendeletet visszavonni. Hasonlit ez még ahhoz is, amikor a fővárosi vízmüveknél éjjelre elzárták a csa­pot s amikor szükség volt vizre, nem lehetett vizet kapni, amikor pedig a házfelügyelőt megkérdezték, hogy ez miért történt, nem tudta megmondani az okát, — végül pedig ki­sült, hogy emiatt az intézkedés miatt sokkal több víz fogyott el egy nap alatt, mint akkor, amikor éjjelre nem zárták el a csapot. Mondom tehát, ez is egy ilyen felesleges intézkedés, maradványa ez annak az időnek, amikor min­den emberben bolsevistát láttak, minden em­ber gyanús volt és mindenki, aki a vélemé­nyét meg merte mondani, államfelforgató volt. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X, ?. ülése 1928 március 30-án, pénteken. 435 Ezzel kapcsolatban mondhatom, hogy iga­zán furcsán éreztem magamat akkor, amikor egy francia bányavidéken beszédet tartottam a munkásoknak. Különösnek találtam, hogy hiányoznak mellőlem a rendőr tisztviselők, szinte meg akartam kérdezni, hogy hát itt miért nincsenek az emelvényen rendőrségi em­berek. Igaz, láttam, hogy ott is vannak rend­őrtiisztviselők és rendőrök, akik néha be-bejöt­tek, nézelődtek, figyelték egy kevés ideig, hogy milyen nyelven beszélünk, persze, nem értet­tek belőle semmit, de nem avatkoztak bele sem­mibe, nem törődtek azzal, hogy mit beszélünk, az ilyen beavatkozást feleslegesnek találták. Itt is felesleges tehát ez, tessék elhinni; megtörtónt már számtalan esetben, hogy nagyon kritikus helyzetben a rendőrség — valószínűleg felsőbb utasításra — hozzájárult ahhoz, hogy rendőri .asszisztencia nélkül tartsunk üléseket, — mert csak az ilyen gyűléseken lehet nyugodtan, őszintén beszélni és a munkásságot meggyőzni. S én számtalan esetet tudnék felsorolni annak bizonyítására, hogy ezek a megbeszélések alkal­masak voltak arra, hogy nagyon kényes kér­déseket is jól intézzünk el. Az ilyen intézke­désre tehát az élet rácáfol. Emlékezem arra, hogy a háború alatt volt egy eseteim, amikor a munkások Salgótarjánban sztrájkba állot­tak. Akkor odakerült egy generális, aki min­dennap 300 foglyot ejtett, ugyanis összefog­dostatta azokat a munkásokat, akik a hegyek­ben bujkáltak, nem akartak dolgozni és min­dennap jelentette a hadügy minist érnek, hogy hány foglyot ejtett. A munkások azonban nem vették ezt valami komolyan és négyes sorok­ban mentek Kassán a haditörvényszék elé. A generális igy mindent el tudott érni, csak azt nem, hogy szén legyen. Amikor pedig levitette a munkásokat a bányába, azok elfújták a lám­pákat, a szegény katonákat meg majd a hideg verte ki, nem tudták, hogy most mi történik velük; könyörögtek, hogy engedjék ki őket, mire ki is engedték őket. Minden hiábavaló volt. Amikor azonban leültek velük tárgyalni és azt mondták, hogy igenis, hajlandók a kéré­süket teljesíteni, a munkások még aznap dol­gozni kezdtek és este 6 órára 100 vagon szenet termeltek ki. Ne tessék tehát azt hinni, hogy ilyen, a Bach-korszakból ittfelejtett intézkedéssel a munkásságot vagy annak valamelyik intézmé­nyét lehetetlenné lehet tenni, mert az élet követelményei minden rendőri intézkedést keresztülhúznak. Ha pedig már megfigyelés van, akkor az észszerűen történjék, ne váljék belőle operett. Ne történjék az. ami a belügy­ministerium erkölcsrendészeti rendeletével tör­tént, hogy egy időben Európa összes színpad­jain erről tréfálkoztak, s azt hiszem, hogy ezzel ma már idehaza is tréfálkozhatunk, mert nein hinném, hogy akadna olyan ember, aki azt komolyan veszi. Megtörténhetett, hogy talán lebüntettek egy pár embert, akik feltűnési visz­ketegségből jelentkeztek a rendőrségen azért, hogy a nevüket az újságokban kinyomtassák, de erről a rendeletről ma már senkisem beszél. Viszont megmarad Írásban és akinek eszébe jut, alkalmazhatja azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy nincs érvényben. Ugyanilyen ez a rendőri intézkedés is. Sokkal kevesebb zaklatás nélkül lehet ezeket a kérdéseket ésszzerüen és helyesen megoldani. Külföldi államoknak is vannak ilyen állambiztonsági intézkedései, a bécsi rendőrségnek is meg vannak ezek a meg­figyelései, csakhogy a bécsi rendőrségen nem sokszor egyenesen megbizhatatlan bemondá­sokra alapítják jelentéseiket, hanem komoly,

Next

/
Thumbnails
Contents