Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Âz országgyűlés képviselőházának 153. ülése 1928 március éO-án, pénteken, 433 Ezek a számok azok, amelyek tönkreteszik a dolgozó embereket. Kérdem: kinek érdekében? Azért, hogy azok a bankok, amelyeknek tulajdonában vannak ezek a házak, vagy azok az egyéb »szegény« emberek, akik ezekkel a házakkal rendelkeznek, ilyen több let jövedelemre tudjanak szert tenni. Nagyon téves az az elgondolás is, hogy a lakbérek felemelése, maga után fogja vonni az épitőipar fellendülését. Elvégre elég magasak a házbérek, hiszen nincs Európában ország, ahol ilyen magas lakbérek lennének. De ha ez a tétel helytálló, akkor itt tobzódnia kellene a lakásépítésnek, mert hiszen még mindig hiány van a lakásokban; tudjuk, hogy nem marad egyetlen lakás üresen, pedig őrült, fantasztikus összegeket kértek az újonnan épitett lakásokért és nem tartozik a ritkaságok közé, hogy kétszobás lakásért 1500—1600 pengőt kértek, háromszobás lakásért pedig még ennél is többet és külön épitési hozzájárulást. Annak ellenére, hogy ilyen magasak a lakbérek,, •még. mindig nines semmiféle konjunktúra az építkezés terén. Ennek a nyomornak leghívebb kifejezője az az egypár adat, amelyet legyen szabad még felolvasmoim és amelyből meglátjuk, hogy mig az élelmiszerek árai a háború kezdete óta 40 százalékkal emelkedtek, addig a munkabér vásárló értéke 33 százalékkal esőkként. Itt van tehát egy 70 százalékos differencia, amely egyrészt az élelmiszerek árainak emelkedésében, másrészt; a pénz vásárlóértékének csökkenésében, mutatkozik. Ez a kifejezője annak a nyomornak, amelyben ma élnek mindazok, akik dolgoznak ; és ez alatt ne méltóztassék minidig azt hinni, hogy azokat érteim, akik az üllő mellett kalapáccsal vagy az állványon vakoló kanállal a kezükben dolgoznak; de értem azokat a tisztviselőket is, akik kétmilliós kereset mellett robotolnak és akik között ritkaságbaiszámba megy az, aki 3—4 milliót kap s akiből természetesen már; felelősségteljes munkát kívánnak és kény szeritik arra, hogy hosszú munkaidő mellett, esetleg 8—9 óráig is dolgozzék, mert reásóznak mindenféle elképzelhető munkát és amelyik pillanatban azt mondja, hogy nem tudja elvégezni, nyomban jön a felmondás és már az ajtó előtt állnak az állami B-listások és egyéb munkanélküliek, akik még alacsonyabb fizetésért is hajlandók dolgozni, mert hiszen az éhség, a nyomor üzi. kényszeríti őket. Ugyanez a helyzet a kereskedelmi alkalmazottaknál, akiknek munkája sokszor nincs arányban a cégek jövedelmével. A kereskedelmi alkalmazottak azok,, akik igyekeznek az üzletek forgalmát feljavitani és ennék ellenére keresetük a legsiralmasabb és legnyomorúságosabb. És amikor mi ezeknek ellensúlyozásária azt mondottuk, hogy tessék a 8 órai munkaidőt törvénybe iktatni, tessék ennek a munkabéruziso•rának véget vetni, akkor a kormány részéről a legmerevebb elzárkózássial találkoztunk. Hivatkozhatom arra. hogy a napilapokban megjelent közelmúltban egy közlemény, amely saerint a miskolci rendőrség vizsgálat tárgyává tette azt, hogy ott nőket milyen alacsony munkabérek mellett dolgoztattak. Nagyon^ helyesnek tartom azt, hogy a rendőrség végre ezekkel a dolgokkal is foglalkozik, hogy nemcsak sztrájkok esetén áll oda és védi a kapitalizmust, hanem a dolgozó embereket is igy

e

kszik védeni, amikor azokat a kapitalizmus korlátlanul kizsákmányolja. Csakhogy ez nem rendőri kérdés, rendőri intézkedésekkel nem intézhető el, hanem elsősorban meg kell teremteni a törvényes védelmet ós másodsorban lehetőséget kell nyújtani arra, hogy a munkás ezzel a törvényes védelemmel élve, a maga által alkotott szervezetekben ós egyesületekben is képes legyen ezeket a jogokat teljes mértékben igénybe venni. A hivatalos statisztika szerint ma még Itt a kő-, fa-, bőr-, fonó-, ruházati-, élelmezési-, vegyészeti- és építőiparban 232.770 munkás dolgozik több mint 8 órát, köztük egyik-másik iparágban sokkal hosszabb ideig. Ha ezeket a túlórákat beszüntetik, akkor véleményem szerint körülbelül 30.000 uj munkást lehetne foglalkoztatni. Azzal a legendával is egyszer le kell számolni, amely azt mondja, hogy a hosszú munkaidő olcsó termelést jelent. Az élet ennek épen az ellenkezőjét bizonyitja és hivatkozhatom az amerikai iparra, amelyben ma már nem 8 órát dolgoznak, hanem heti 5 napot és autóik az egész világon ott vannak és senki sem tud velük lépést tartani, de hivatkozhatom a magyar iparra is, amelynek nem egy iparága ezt bebizonyította, hivatkozhatom bányaiparunkra, amelynek a mai 8 óra mellett több a teljesítménye, mint a békebeli 12 órai munkaidő mellett volt. Mindezek a számok azt bizonyítják, hogy a 8 órai munkaidő a munkást frissé, egészségessé teszi és teljesitőképességének tetőfokára juttatja. Hogy egészségügyi szempontból mit jelent ez, erre nézve itt van egypár hivatalos adat, Cseh-Szlovákiából, ahol a 8 órai munkaidőt törvénybe iktatták, még pedig olyan iparágban, amely az egészségre igen ártalmas: az üvegipari munkásoknál. Az üvegipari munkásoknál 1913-ban a munkások átlagos élettartalma 35*5 év volt, 1921-ben 42 év, 1924-ben 45 év, 1925-ben 47 év és 1926-ban 51 év. Ez azt bizonyitja, hogy a túlhosszu munkaidő, amelyben annak idején a háború előtti időben a cseh üvegiparban a munkások dolgoztak, ezen munkásokat 35 éves életkorukban a sirba küldte. Ma, midőn a nyolcórai munkaidőt törvénybe iktatták, ez az életkor 51 évre emelkedett. Méltóztassanak most meggondolni, hogy ennek nemzetgazdasági szempontból milyen jelentősége van. Méltóztassanak meggondolni, hogy a munkás gyermekei nevelésében, családjának fentartásában és egyéb szempontból milyen értékkel bir ez. Én nem akarok durva hasonlattal élni. mert hiszen méltatlan és helytelen volna azt mondani, hogy az ember élettartamát az állat élettartamával hasonlítjuk össze, de én ugy vélem, hogy Magyarországon nagyon sok olyan ur, nagyon sok olyan ember van, akinek nagyobb érzéke van az iránt, hogy állatja, tehene vagy lova menynyi ideig éljen, minthogy azzal törődjék, hogy a nála alkalmazott munkás meddig él, (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) mert az állatjának elvesztése rá nézve veszteséget jelent, a munkás élettartalmának elvesztése azonban rá nézve semmiféle veszteséget nem jelent. (Élénk ellenmondások a jobboldalon. — Csák Károly: Az nem is ember!) Ahol vannak még, akik igy gondolkoznak, ott az államnak kell beleavatkoznia és az államnak kell kiegyensúlyoznia, törvényhozó intézkedésével szabályoznia a kizsákmányolásnak ezen lehetőségeit és megakadályozni azt, hogy az embereket idő előtt küldjék a föld alá. Nagyon sajnálom, hogy nálunk Magyarországon hivatalos statisztika ilyen értelemben nincs, nem is lehet, mert hiszen nálunk a nyolcórai munkaidőt nem iktatták törvénybe és azokban az iparágakban, ahol a nyolcórai munkaidő megvan, ennek a halálozási aránynak összehasonlitása nem áll rendelkezésünkre és nem is tudnám azt iga-