Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

390 r

Az országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. náljoin, hanem igenis azért, hogy a világot a hábotru veszélyétől és borzalmától megmisntse. Be talán túlságosan hosszura nyúlna beszédem és messze mennénk, hogyha ezeknek a kérdéseknek tárgyalásába és taglalásába, bocs átkoznánk. Történt nagyon sok indítvány és felmerült flfflär nagyon sok -probléma. Itt volt a washingtoni konferencia, amely fiaskóval végződött, itt volt Genfben a Lit vino v-f éle inditvánvi, amlely a teljes leszerelést (kívánta, itt van Keüloggnak indítványa, amely ha dat üzen a háborúnak, azután itt van a legújabb német indityány, a Bernstorff-féle indítvány, amely nagvon érdekes a maga nemében, de amelyet itt részletesen kifejteni nem lehet. Mindeziek azonban eredményként csak azt tudják felmutatni, hogy ezt a kérdést egyelőre megint ad acta teszik, és a lesza-elést levették a napirendről mindamellett, hogy. azokban a békeszerződésefkbien, amelyeiket ? velünk kötöttek, a leszerelést nemcsak megigézték, hanem azokat szórói-szóra be is foglalták a szövegbe. Idézhetném most a francia szöveget is, de nem untatom vele a t. Házat. Németországnak és nekünk mindenesetre teljes jogunk van arra, hogy követeljük és elvárjuk, hbgy a többi oirszág is leszereljen, mert hiszen a mi leszerelésünk épen azzal az indokolással történt, hogy lehetségessé tegyen egy általános leszerelést. (Gál Jenő: Minket leszereltek, a kisentente pedig vigan fegyverkezik.) Ennek azonban, még ha megegyeznek is a nagyhatalmak, nagy akadályai vannak, mert hiszen még ha az európai hatalmak le is szerelnének, hogyan fognak leszerelni a többiek, ki fogja rávenni azokat a hatalmakat, amelyek nem tartoznak a fehér fajhoz, ki fogja rávenni az arabokat, az északafirikai lakosokat, a tunisziakat? Franciaországnak mindenesetre aggályai vannak, hogyha Ő leszerel, nem fogja tudni tartani Algirt és Tuniszt. Olaszország Tripoliszra gondol, Angolország: pedig niem szerelhet le India és a többi gyarmata miatt. (Jánossy Gábor: Azért szemfényvesztés az egész leszerelési komédia!) A leszerelési komédia tényleg az, s nagyon félek, hogy az is fog maradni, mert a leszerelés, mint mondják, biztonság nélkül nem lehetséges, azt a biztonságot pedig* a győző állam mindig félti a legyőzöttől. amelyben mindig a támadót sejti és egyúttal mindenesetre azt, aki a revanspolitikára gondol. Méltóztassék megengedni hogy az idő előrehaladott voltára való tekintettel csak röviden felolvassak egy talán érdekes okmányt. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon! — Olvassa): » Ha mi most békét kötünk az önök feltételei szerint, akkor önök öt vagy tiz év múlva a háborút újra el fogják kezdeni, vagyis mihelyst azt hiszik, hogy ehhez elég

1 erősek lesznek.^Ez lenne a köszönet, amit ma az önök nemzetétől várhatnánk. r A mi nemzetünk ellenkezője az önök nemzetének, becsületes és békeszerető, nem vezeti hóditási vágy és csak békességet akar. Mi békét akarunk^ a gyermekeink részére és azért, hogy ezt elérjük, egy gátra van szükségünk ^ magunk között és önök között. Nekünk szükségünk van egy darab földre, amely az önök cselekedetei ellen minket megvédjen. Bár jól tudjuk, hbgy az okos és egészséges elemek az Önök hazájában nem kivánták a háborút, de mégis készek voltak a háború ideájának szolgálatába állani.« (Jánossy Gábor: Ki volt ez?) Azt kérdezte a t. képviselőtársam, hogy ki volt ez. Ugy-e, azt hinné mindenki, hogy ezt a franciák mondták a németeknek? Nem, kérem? Ezt 1870-ben a sedani kapituláció alkalmával Bismarck mondotta Wimpfen tábornoknak. Látszik tehát, hogy a győző mindig fél a legyőzöttől és hogy a legyőzött mindig kénytelen! akceptálni nemcsak a szégyenletes békét, de még az ilyen szövegezést is, amely az ő morális értékét a győző értéke alá helyezi. , Természetes, hogy Németország és Franciaország félnek egymástól, mert hiszen Németország és Franciaország két évszázad alatt húszszor viselt egymás ellen háborút. Az tehát, hogy ezt a biztonságot hogyan és miként fogják megtalálni, olyan probléma marad, amelyet mindenesetre mi megoldani nem tudunk. (Jánossy Gábor: Ök sem!) A nagyhatalmak a Népszövetségtől függetlenül kötnek szerződéseket. Olaszország nem törődik Genffel, és Spanyolországgal, Németországgal baráti szerződéseket \ köt. S helyes az is, hogy mi magunk is baráti szerződést kötöttünk, függetlenül mindenki mástól egy barátságos nemzettel: Olaszországgal. Én, ellentétben Rassay t. képviselőtársammal, igenis örömmel üdvözlöm az olasz szerződést, (Élénk helyeslés a bal- és a jobboldalon.) mert kiemelt minket izoláltságunkból (Ugy van! ügy van! balfelől és a jobboldalon.) és minden erőmmel azon vagyok, hogy aláhúzzam a kormány érdemét azért, hogy ezt a szerződést megkötötte. (Élénk helyeslés balfelől és a jobboldalon.) Ez a szerződés nemcsak kiemelt minket izoláltságunkból, (Ugy van! jobbfelől.) de lehetővé tette, hogy egy ma mindenesetre az európai egyensúlyban nagyon is nagysúlyú barátunk a szavát mellettünk felemelhesse, talán még akkor is, amikor mi azt nem is tudjuk. Ennek az eredménye lehet, hogy már meglátszott Genfben, lehet, hogy nem, de mindenesetre meglátszott akkor, — s ezt talán túlkorán mondom — amikor Mussolini a magyar határok megváltoztatása mellett foglalt állást. (Élénk éljenzés a bal- és a jobboldalon.) De természetes, hogy semmiféle olyan szerződésnek, amelyet mi kötünk, más célja nem lehet, mint hogy az barátságos szerződés legyen és a kölcsönös megértést szolgálja. Természetes, hogy a még meglévő magyar erőt nekünk senkinek a hatalmi vágya kedvéért kockáztatnunk nem iszabad (Ugy) van! jobbfelől.) és meg -vagyok győződve róla, hogy ennél a generációnál csak a legszükségesebb, legeminensebb magyar érdek lehetne ^z, amely a meglévő nemzeti erőt bármiképen képes lenne még egyszer latba vetni. De erről nincs szó s épen azért, mivel az olasz szerződésnek semmiféle agresszív célja nem lehet, — mert Olaszország politikája is békés — szükséges, hogy mi épen a revizió érdekében a többi nagyhatalmiakkal is, amennyire lehet, a jó viszonyt ápoljuk. Angliával jó viszonyban vagyunk, — bizonyos érdekközösségek vannak — de ha Angliával jó viszonyban vagyunk, akkor a Franciaországgal, mint az első kontinentális nagyhatalommal való jó viszonyt is, ha lehet, ki kellene mélyíteni (Ügy van! a középen.) nemcsak Franciaország miatt és nemcsak azért, mert ő a legsúlyosabb kontinentális tényező, hanem azétt is, mert Franciaország és Angol ország szorosan össze vannak kapcsolva. Máir évtizedek óta Franciaország és Angolország saját politikai beállitása szerint a francia és angol egyet értés az európai békének és amint ők mondják, az európai kultúrának bázisa. Igaz, hogy 1899-ben amidőn Angolország azt látta, hogy izolálva nem maradhat és hogy a kontinensen segitőre van szüksége, Mr. Joseph Chamberlain kijelentette, hogy ezt a ezö-