Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-149
Az országgyűlés Icépviselöházának 149. ülése 1928 március 23-án, pénteken. 281 difikáljuk és nem hozunk olyan rendelkezéseket, amely rendelkezések alkalmasak szélesebb mederben izgalmat kelteni a magyar gazdasági életben. Most jutok a másik kérdéshez, amely szintén az állami bevételekhez tartozik, és amelyet külön vettem a vámoknak kérdéséhez. A vámokra vonatkozólag egy nagy beszédet hallottunk délelőtt. Én ezzel nem akarok direkt vitába bocsátkozni. Nekem olyan adatok nem állanak rendelkezésemre, mint amilyeneket Görgey képviselő ur összeállított és amelyekből következtetéseit levonta. Én csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy az 1912. évben az egész Osztrák-Magyar Monarchiának vámbevétele 243*8 millió aránykorona volt, amiből 34*4%-a bevételnek mezőgazdasági védővám volt, úgyhogy az a mai helyzet szempontjából elesik. Marad tehát kereken 200 millió pengő, ha áttérünk most már a pengőszámitásra. Ez volt mezőgazdasági vámvédelem nélkül 1912ben a monarchia vámbevétele. Ebből esett kvóta szerint 35% az integer Magyarorszá'" ,n . tehát 70 milió pengő. Ha ebből most kivesszük ennek a csonka országnak részét, akkor azt a részt, amely Szabóky minden egyébre kiterjedő összeállitásában,— erre az összeállításra hivatkoztam — hiányzik, nem határozhatjuk meg nagyobb összegben, mint 30 millió pengőben. Evvel szemhen 1926/27-ben a vámjövedéki bevétel 141'8 millió pengő volt, ennek az év első félévében pedig 81-2 millió pengő. Azoknak a száihitások alapján, melyeket én tettem az állami bevételek első és második félévi befolyj."''nok arányai szempontjából, le lehet szegezni, hogy kereken 150 millió pengőt az idei költségvetési évre eső vámbevétel feltétlenül ki fog tenni. Ez épen ötszöröse annak a vámtehernek, amely aránylagosan a békeviszonyoknak megfelelően erre az országra esett. Ez az általános kép. A másik dolog, amely kapcsolatos Görgey t. barátomnak számításaival, amelyek szerint ő kihozta az összeget 33 fillérrel katasztráll holdanként, arra nézve azt mondom, hogy ilyen részletes üzemtechnikai számításokba én nem bocsátkozom, mert nekem ilyenek nem állanak rendelkezésemre. Én csak arra mutatok rá általában, hogy ez mindig attól függ, hogy mit tekint az ember üzemszükségletnek, Számitotta-e ő azt, hogy mennyivel kerül többe a gazdasági cseléd, mert anak ruhája drágái És számitotta-e ő azt, hogy miféle személyi szükségletei vannak magának a gazdának és milyen magas kiadásaik vannak? De elvágom én ezt az egész vitát. Ugyebár kétségtelen dolog, b^~v Magyarországon — igazán hátrányos számításokat fogok tenni — a nemzeti jövedelem fele a mezőgazdaságból folyik? (Graeffl Jenő: Több!) Ennek megfelelően tehát legalább a fogyasztásnak felét a mezőgazdaság adja, akár mint termelő, a termeléssel kapcsolatban, akár mint fogyasztóképes egyed. Ez kétségtelen. Mármost, ha látom, hogy 150 millió a vámbevétel és 16 millió hold a mezőgazdaságilag megművelt terület és a 150 millió felét leütöm, akkor is marad kereken 5 pengő katasztrális holdanként. Ezt senki más nem viselheti, mert nincs rá objektum, nincs rá ember, nincs olyan, aki ezt viselné. Ezt épugy viseli a mezőgazdaság, mint ahogy viseli a forgalmiadó megféle-ő részét is a sok mindenféle számítással szemben, mert nem viseli, mint termelő, de viseli, mint fogyasztó. (Ugy van!) Ennek megfelelően tehát kétségtelenül ez a legmostohább számítás, amelyet a mezőgazdaság javára alkalmazni lehet. Precízebb számitások _ alapján azonban feltétlenül jobb eredmény jönne ki. Mindenesetre ez is elég alkalmas arra, hogy kellő megvilágitásba helyezze Görgey t. képviselőtársamnak nagyon minuciózus számításait. Hogy azonban a vámok szempontjából bajok vannak, az másból is következik. Következik abból, amit maga az autonóm vámtarifa apja, Ferenczi Izsó is beismert, hogy ez a harci tarifának készült tarifa a kereskedelmi szerződéseknél nem érvényesült olyan értelemben vámcsökkentési szempontból, mint ahogy annak tulajdonképen érvényesülnie kellett volna. Itt is bizonyos hiány van tehát, éb ezzel kapcsolatban csak megemlítem azt, ami most izgatja, iletve nem is eléggé izgatja talán a közönséget: az osztrák szerződést, amelyről osztrák forrásból eredő hirek vannak csak elterjedve, és amelyre nézve nagyon jó lenne, ha a kormányzat megfelelően felvilágosítaná a közönséget. Egyébként a vámkérdéssel kapcsolatban csak még két tekintélyre fogok hivatkozni. Arra nézve, hogy milyen a helyes vámvédelem, és milyen keretek közé kellene a mai helyzetet irányítani, — mert hiszen én sem tartozom azok közé, akik a helyes vámvédelmet nem tartanák helyesnek az ipar szempontjából — hivatkozom két olyan férfiura, akit a mezőgazdaság szempontjából nem lehet egyoldalúnak tartani. Az egyik az, amit a német Siemens, a német nagyipar képviselője a genfi világgazdasági konferencián mondott, amikor azt mondja, hogy (olvassa): »Valamely iparág állami védelme csak azt jelentheti, hogy annak a többi költségére van oly támogatásban része, amelyet ezeknek hozzá kell csapni a termelési költségeikhez és igy végeredményben a fogyasztóknak kell viselniök. Az ilyen segítés egyúttal az ilyen iparág helyzetét mind mélyebbre süllyeszti és mindinkább gyengévé teszi«. Tehát az állam vámvédelme az ipar szempontjából sem mindig indokolt. A másik tekintély pedig, akire hivatkozom, Matlekovics Sándor. Matlekovics Sándor volt az a férfiú, noha ipari és kereskedelmi érdekeltségnek embere volt és azoknak dolgozott egész életében, — internacionális tekintélyre téve szert — aki az autonóm vámtarifánkkal szemben a legélesebb harcot folytatta és egy pillanatig abba nem nyugodott bele, azt nem tartotta helyesnek, holott kétségtelen, hogy ő egyoldalú mezőgazdasági állásfoglalással nem vádolható meg. (Farkas István: A szabadkereskedelem hive volt.) Neki az volt a kiinduló pontja, hogy az 1907. évi régi autonóm vámtarifa elég védelmet nyújt az iparnak s ennek következtében^ legfeljebb arról kell gondoskodni, hogy a változott mezőgazdasági helyzetre való tekintettel, a mezőgazdaság érdekéhen egyes vámokat — ahogy most azt a ministerelnök ur bejelentette és megismételte — nem kell redukálni avval a régi tarifával szemben. Erre nézve azt mondja Matlekovics Sándor (olvassa): »A magyar közgazdaság a mai Magyarországon megköveteli a mezőgazdasági érdekeknek figyelembevételét akkor, amikor autonóm vámtarifára készül. Amidőn közel nyolc éven át a mezőgazdaság a háború és utóbajainak nehéz korszakát élte, midőn a nélkülözhetetlen szükségleteket és beszerzéseket nem tehették meg, midőn a többtermelés folytonos hangoztatása épitkezéseket, stb. követel a gazdáktól, szóval akkor, amikor számtalan anyag, stb ; beszerzése áll napirenden, akkor a vámtarifában épen országos szempontból óvakodni ^ kell • kiadós védelmet az ipar fejlesztése érdekében meghonosítani és ezáltal a gazdák beszerzéseit
