Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

Az országgyűlés hépviselöházának 148. ülése 1Ù28 március 22-én, csütörtökön. 235 elzárkózni, hanem, mert nem adtunk nekik mezőgazdasági terményeket és szembe szegeztünk velük egy gazdaságpolitikai frontot egy olyan ipar kedvéért, amely nem is volt és egy olyan tőke kedvéért, — amit később fogok bizonyítani és amit bevallanak maguk — amely idegenből jött ide s ugyancsak külföldről hozta még a a gépeket is. Ezekért kellett tönkretenni a magyar mezőgazdasági kivitelt, Ma azután, amikor a helyzet konzekvenciáját viseljük, az ellenkező érveléssel jönnek, azzal, hogy a mezőgazdaságnak azért nem lehet kivinnie, mert a szomszéd államok mind elzárkóznak a magyar mezőgazdasági termények elől, mindnyájan védik mezőgazdaságukat, tehát az ipart kell fejlesztenünk, hogy az ipari kivitellel javithassuk meg az ország külkereskedelmi mérlegétEz tisztára a farkas és a bárány meséje. Amikor itt az ipar pártolási politika kedvéért vadítottuk magunkra a külállamokat, épen kiviteli területeinket, Ausztriát, Csehországot, Németországot, amikor nem eresztettük be ezekből az országokból az iparcikkeket, nem eresztettük ki oda a magyar mezőgazdasági cikkeket ugy, hogy ők kénytelenek voltak berendezkedni arra, hogy saját szükségleteiket maguk termelhessék meg, mert Magyarországból nem kapták meg azokat a feleslegeket, amelyekre szükségük volt, akkor ma megforditva érvelnek, hogy azért kell az ipart fejlesztenünk, hogy az ipari kivitellel pótolhassuk azt, amit a mezőgazdasági kivitel elvesztett. Pedig ma már egy helyrehozhatatlan helyzettel állunk szemben és épen az oktalan iparpártolásnak, gyáriparpártolásnak — mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy amikor ipart emlitek, mindig a gyáripart értem, mert hiszen arról van szó — ennek az oktalan gyáriparpártolásnak köszönhetjük azt, hogy Magyarország elvesztette összes kiviteli piacait, s nincs is remény rá, hogy azokat visszaszerezhessük. Ennek köszönhetjük az őrületes mezőgazdasági krizist, amely az országban bizony már oly nagy, hogy ma már rentábilisan gazdálkodni lehetetlen, azok mellett az őrületes ipari vámok mellett, amelyek másfél évig korlátlanul voltak érvényben. Most pedig a kartellek teszik ezt lehetetlenné. Ennek folytán fizetjük a termelési eszközöknek olyan mérvű túlárát, amilyen túlárat semmiféle mezőgazdaság meg nem birhat sokáig. (Ugy van ! Ugy van 1) Én szeretek mindig ellenfeleim adataival dolgozni. Méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra, hogy kik hát azok, akiknek kedvéért mi azt csináltuk. (Halljuk ! Halljuk ! — Zaj a jobboldalon.) Valaki, aki nemén vagyok, mert hiszen, ha én mondanám, azt mondanák, hogy olyan túlzó agrárius vagyok, aki egyebet sem tesz, mint ipart reggelizik, ipart ebédel s gyáripart vacsorázik és mert megterheli a gyomrát, rosszmájú és egyebet sem tesz ennek folytán, mint epéskedik, — mondom, valaki már nyilatkozott ebben a tekintetben. Égy nagyon illusztris urnák a könyvét fogom itt a mélyen t. Házzal ismertetni. Ez az ur védekezik a túlzó magyar iparositási politika vádja ellen. Mert a külföld is megsokalotta már a magyar iparositási politikát, amely abszolút elzárkózást jelent a környezetünkben levő összes iparokkal, de nemcsak azokkal, hanem az angol és a többi iparral szemben is. Ezért a külföldi ipari körök kezdték piszkálni a kérdést és azt mondták a racionalizálásra vonatkozólag, hogy amint Magyarországon jogos a racionalizálás, az nemzetközi viszonylatokban is természetesen jogos, s ha szabad a magyar gyáraknak a racionalizálás jogcímén felosztani maguk közt ezt a kis Magyarországot, -- úgyhogy én például, ha a fejem tetejére állok, akkor sem kapok Mák-cementet, nekem 26 pengős beremendi cementet kell kapnom, ha tetszik, ha nem, s az vagononként 26 pengővel többet jelent, — akkor ennek a racionalizálási tendenciának megvan a jogosultsága az iparban világviszonylatokban is. S mikor a világ textilipara, különösen az angol, cseh és német textilipar kezdte megsokallani a mi textil-nagyuraink fickándozását, kezdtek bizonyos nyomást gyakorolni a magyar gyáriparfejlesztési politika ellen. Azt mondták, hogy abszurdum, hogy itt melegházi növényt neveljenek, amikor van Európában elég olyan gyár, amely a magyar szükségleteket kielégitse. Ezzel szemben védeni kellett a magyar kartelleket és a magyar gyáripart. íródott egy füzet, amely egyebet sem tesz, mint hogy mosakszik az ellen, hogy tulindusztrializálás volna Magyarországon. Ebben a füzetben van a következő mondat, méltóztassék jól idefigyelni. Azt mondja (olvassa) : »Túlnyomó részben az alapítás ugy játszódott le, hogy a külföldi (cseh, német stb.) tőkések meglévő gépeiket egyszerűen áthozták Magyarországba, hozzánk átköltözködtek.« Ezt a könyvet Lengyel Géza irta, aki, ha nem csalódom, a Gyosz-nak egyik titkára s ezen a téren elsőrendű szakember. Én már igen sok Lengyel-féle röpiratot, stb. olvastam, amelyek ugyan természetszerűleg mind túlzó Gyosz-isták, de én nem veszem rossz néven Lengyeltől, hogy ő Gyosz-ista, ők azonban rossz néven veszik tőlem nagyon, hogy agrárius vagyok s minden egyes alkalommal a legmesszebbmenő elfogultság vádjának vagyok ezért kitéve. Világosan láijuk tehát, hogy kiknek a kedvéért csináltuk ezt a helyzetet. És itt még valamit el kell olvasnom. El kell olvasnom ennek a kérdésnek történeténél Vágó József urnák következő nyilatkozatát. (Olvassa) ; »Nagy bankjaink és nagy iparvállalataink háborús ipari létesítményeiket szintén külföldi tőke bevonásával igy alakították át békeüzemekké. De mindez köszönhető annak a varázsnak, amelyet az uj önálló vámpolitikai országalakulat gyakorolt a külföldi tőkére. Minden ilyen uj alakulás előtt — méltóztassék most jól figyelni — várható érdeklődés folyt az alapitók részéről a jövendő vámtételek iránt, — ezt mondják 1922 novemberében, — amelyek magasságát évek sorára kormanytanácsilag biztosították maguknak.« Ilyen fontosnak tartják maguk a gyárigazgatók a kielégítő vámvédelmet. Méltóztatnak látni, a külföldi tőkések, akik azonban Ferenczi Izsó szerint csak busás haszonnal hajlandók megelégedni, alapitották Magyarországon a gyárakat,! Lengyel szerint ugy, hogy áthozták az ő osztrák és német gyáraikat. Azt hiszem ugyan, ez nem egészen igy van, ez csak védekezés, de ha ide hozták is az előbb még külföldi gyárakat, a lényeges az, hogy a külföldi tőkések kedvéért a magyar kormány akkor, amikor vámtörvény még egyáltalában nem volt, amikor még a régi osztrák-magyar vámtételek voltak érvényben, amelyek nagyon mérsékeltek voltak, törvényhozási felhatalmazás nélkül megegyezett, ezekkel a vállalatokkal — itt Vágó bevallja — évek hosszú sorára előzetesen megegyezett magas ipari vámtételekben. Mélyen t. Képviselőház ! Mi ez 1 Ez hazaárulás. Egyszerűen hazaárulás, hogy egy kormány — nem tudom ki volt akkor a kormányon, nem is keresem, a cikk különben 1922. novemberéből való, de ezek a dolgok 1921-ről és 1920-ról szólnak — megcsinálja egyfelől, hogy lefogja a magyar mezőgazdasági termékeknek az országból való kivitelét, kiviteli tilalmakkal és illetékekkel lehetetlenné teszi az exportot s ezáltal megkárosítja milliárdokkal a magyar gazdaságot, mert akkor csak aunyit kaptunk érte, amennyit az ilyen akadályok mellett lehetséges volt elérni ;