Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

226 Az országgyűlés képviselőházának 148, alapon, milyenen nem, nem tudom —, amely a községeknek megtiltja, hogy a husvizsgálati díjakat akár az állatorvosnak, akár az emberorvosnak, akár a vizsgázott lmsvizsgálónak átengedjék, hanem ezeket kötelesek a községek a községi háztartásba, mint bevételt beállítaniAz indokolás — gondolom — az, hogy miután 50%-nál további pótadókkal nem szabad terhelni a lakosságot, tehát minden jövedelmet köteles a község önmagának megszerezni. Ennek következtében most száz és száz ember — ha nem ezer — vesztette el azt a pár száz pengőre, hét nyolcszáz pengőre menő jutalékot vagy járadékot, amely neki becsületes munkájáért való díj volt. (Egy hang a középen : Fix fizetésben mennyit kaptak ezért

V Semmit. Az állatorvos, emberorvos is hivatalból köteles ezt elvégezni. Aki azonban tudja, mit jelent sokszor hajnalban felkelni és elmenni a mészárszékekbe, ahol vág a mészáros, máskor a késő esti órákban elmenni, amikor a marhákat levágják, azért a csekély fizetésért, amit érte eddig adtak — mert igazán semmiség volt —, az tudtja azt is, mit jelent az. hogy most ezt is egyetlen egy tollvonással a belügyrninisterium bölesesége ezektől az emberektől elvetteEzt a kérdést is a mélyen t. kormány figyelmébe ajánlom, mint egy pici kis részletkérdést ugyan, amely az ország ügyvitele nagy szempontjaiból nézve nem nagy jelentőségű, de amelynek a vidéki életre igen erős gyakorlati kihatása van és amelynek orvoslását ezek a szegény emberek joggal követelhetik. Ezzel a magam részéről befejeztem azokat az elöljáróban teendő megjegyzésebet, amelyeket a költségvetés vitája során helyi érdekből vagy ilyen általános, de kisebb érdekből megtenni kívántam. Ezután áttérek a kormány adó, v'mi, pénz ügyi és általában hitelpolitikájának kritizálására. Tekintettel azonban arrra, hogy ez összefüggő tárgy, (Ugy van ! Ugy van !) amelyet megszakítani nem kivánnék, kérem a mélyen t. elnök urat, kegyeskedjék szünetet adni. (Helyeslés.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem ! (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Kérem Gaal képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatniGaal Gaston : T. Képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Áttérek felszólalásomnak m isodik részére, amelyben a magyar adópolitikának kihatásait és az egész magyar adópolitika természetrajzát kivánom bonckes alá venni és meg kívánom állapítani azt, hogy ez az adópolitika, amelyet ma az ország folytat, mindennek nevezhető, csak azon irány támogatásának nem, amelyet pedig a kormány magának kitűzött és amelyet a többségi pártprogrammszerüleg szolgál. A többségi párt keresztény, keresztény kisgazdapárt, tehát már elnevezésében magában foglalja azt, hogy mely irányzatokat kivan egész közgazdasági politikájával szolgálni. Ezzel szemben én kénytelen vagyok konstatálni, — és ezt be is fogom bizonyítani — hogy a töbségi párt és a kormány adópolitikája sem nem keresztény, sem nem demokratikus, hanem épen ellenkezőleg azoknak a köröknek használ, amely körökre ez a jelző egyáltalában nem alkalmazható. (Ugy van ! Ugy van ! a balközépen.) Mielőtt erre rátérnék, megelőzőleg még egy gyakorlati kérdést kívánok a mélyen t. pénzügyminister ur ügyeimébe ajánlani. Végtelenül sajnálom, hogy nincsen idebenn, mert nagyon szerettem volna, ha közvetlenül hallja tőlem azt, amit el akarok mondani. Különösen azért éntőlem, ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. hogy a katholikus ember mondja ezeket és ne lásson abban egyoldalú református szempontot, hogy én a mélyen t. kormánynál különösen a dunántúli kis református, evangélikus, szóval általában protestáns felekezetek részére az úgynevezett adócsökkentési segélynek a visszaállítását sürgetem. (Helyeslés.) Megengedem, hogy a nagy magyar alföldön, ahol óriási nagy eklézsiák vannak, ez a kérdés nem olyan nagyjelentőségű. (Jánossy Gábor : Nem szőrit annyira!) Ezek a nagy eklézsiák megbírják azokat a nagy terheket, amelyeket ma a pénzügyi politika, az adózás és általában az egész kormánypolitika rájuk zudit. De éppen a dunántúli kis eklézsiák azok, amelyek különben minden tekintetben megfelelnek kulturális hivatásuknak, amelyek papot iskolát és tanitót tartanak. A rájuk szabott óriási teher, amelyet az állam viselt, és amely ma az eklézsiákra hárul — mint például a tanítói nyugdijalaphoz való hozzájárulás (Ugy van! Ugy van ! a balközépen.) — egyszerűen tönkreteszi ezeket a kis eklézsiákat és vagy arra kényszeríti őket, hogy saját lelki életük feláldozásával felekezeti iskolájukat és a maguk felekezeti továbbképzését feladják (Ugy van! Ugy van!), vagy pedig, hogy anyagilag tönkremenjenek, de ezeket a terheket nem birják el. Miután azonban eredmény ezen a téren még ma sincs, a legnyomatékosabban felhívom a mélyen t. kormány figyelmét arra, hogy ez olyan kötelesség, amely elől ki nem térhet. Nem azért, mert azok az eklézsiák protestánsok, hanem azért, mert gyengék és a gyengék védelme a kormánynak feltétlenül kötelessége, (Ugy van ! Ugy van! a középen) akkor is, amikor protestánsokról van szó, akkor is, amikor katholikusokról van szó, (Ugy van ! Ugy van! a középen.) mindannyiszor, valahányszor a kormány segítő kezére az ország VM lamely vallásfelekezete, vagy népessége rászorul. (Helyeslés a jobbolda on és a középen J Ezeket — mondom — minden elfogultság vádja nélkül hozhatom a mélyen t. kormány tudomására, mert hiszen tudvalevő dolog, hogy nem vagyok protestáns, hanem római katholikus, igy azzal sem vádolhatnak meg, hogy esetleg hazabeszélek. Kötelességemnek tartottam azonban ezt a kérdést ujolag nyomatékosan az igen t. kormány figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a középen.) Amikor a kormány adópolitikájáról kivánok szólni vissza kell mennem elsősorban nagy Magyarország adópolitikájára, vázolnom kell azokat az irányelveket, a*nelyeken annak idején a magyar adópolitika felépült és szembe kell állitanom ezzel azt az uj irányzatot, amelyet Kállay pénzügyminister ur adópolitikája inaugurált. Ez az adópolitika volt az, mely engem lelkem minden érzése ellen elszakított attól a párttól, amellyel egyébként szívvel és lélekkel együtt voltam, (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) amely elszakított egy olyan kormányzat támogatásától, amelyet egyébként nagyrabecsültem, de amely kötelességemmé tette azt, hogy amikor választanom kellett meggyőződésem, becsületes, igaz meggyőződésem és a rokonszenv szálai közt, amelyek engem ahhoz a politikai társasághoz fűztek, mint törvényhozó, egy pillanatig sem haboztam. Kénytelen voltam elszaggatni még a legbensőbb szálakat is azért, hogy azt a meggyőződést, amely bennem gyökeret vert és amelynek az idő a folyományokban igazat is adott, követhessem. Előttem van az a beszéd, amelyet annak idején ebben az adózás kérdésében tartottam. Akkor azt mondtam Kállay minister urnák — csak egy rövid részét olvasom fel — (olvassa): «Megjósolom önnek, minister ur, hogy az ön adópolitikáját, még ha a többségre nehezedő pártfegyelem át is segiti ebben a házban, már mint kész törvény