Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

222 Az országgyűlés képviselőházának 14 István remzeti kormányának megadom azokat az eszközöket, amelyek célkitűzéséhez szükségesek. Ebből a meggyőződésből kiindulva a költségvetést általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik. — Györki Imre : Emelem poharam Bethlen István grófra !) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Gaal Gaston ! (Malasits Géza : Hogyan szeretik a zsidókat ! — Egy hang jobb felől : Az ilyent! Az ilyen magyart l) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! (Zaj.) Gsendet kérek képviselő urak, a jobboldalon ! A szónok már fel vanhiva ; méltóztassanak helyeiket elfoglalni. (Györki Imre : Kár, hogy nem szombaton mondta el ! — Meskó Zoltán : Nem kell mindig felekezetieskedni !) Gaal Gaston : T. Képviselőház ! Dési t. kép- viselőtársam előttem elhangzott tartalmas és szép beszédének különösen egy mondata' ragadta meg figyelmemet, amelynek igazságát a magam részéről is mélységesen átérzem, amelyet vallok, mióta Jélekzem s amelyből engedni sohasem fogok : hogy t- i. azoké a jövő, akik küzdenek, dolgoznak ernyedetlenül. elismerésre nem számitva. Ezeket látom én ott kinn a falu rögén. Ez az a nép, amely gyökerével beleereszkedve a magyar földbe, egyebet sem tesz, mint küzd, verejtékezik, izzad és dolgozik és soha ezért a munkáért semmi néven nevezendő más elismerést nem vár, mint lelke nyugalmát és Isten áldását munkájára. Ezeknek a nevében, ezeknek az érdekében kívánok én a költségvetési vita alkalmával néhány megjegyzést tenni, mert azt tartom, hogy ez az az alkalom, amikor a parlament a törvényalkotásnál nem kevésbbé fontos másik nagy szerepét van hivatva elvégezni : a kormány működésének ellenőrzését, emit én semmivel sem tartok alábbvaló feladatnak, mint a törvényalkotást, mert hiszen a modern törvényalkotásnál a törvények megalkotásának technikai része tulajdonképen úgyis kisiklott a parlamentek kezéből. A plénumban törvényeket alkotni teljes lehetetlenség, a parlamentnek inkább csak approbáló, törvényerőre emelő feladata van, amely feladat azonban igen fontos, különösen a modern gazdasági életben, amikor a kormányhatalom az életnek minden ágára kiterjeszkedik. Kendkivül fontosnak tartom tehát azt, hogy a parlament a maga ellenőrző hivatását a legmesszebbmenőén gyakorolja. Abban is igazat adok Dési t. képviselőtársamnak, hogy a kenyérkérdés a tengelye mindennek. Ezt annakidején kitűnően fejezte ki egy barátom, akitől egy nagyon jóizü anekdotát hallottam, még a múlt század 60-as éveiből való egy kis történetkét- Akkoriban Magyarországon még óriási juhászatok voltak és itt Pest környékén egy öreg gyapjukereskedő. valami Viktor nevű volt az, aki a legtöbb uradalomtól megvette a gyapiut. Nagyon jóravaló, nagyon tisztességes, nagyon becsületes ember volt, az összes gazdák végtelenül szerették s nagyon jó viszonyt tartottak fenn vele. Amikor azután Magyarországon a juhtenyésztés hanyatlani kezdet, és a birkanyájak a gazdaságból el-eltünedeztek, akkor az Öreg Viktor nagyon elbúsulta magát. Búsan járkált az utcán, s egyszer találkozott egyik gazda barátjával, aki megkérdezte tőle : Viktor bácsi, mi baja, miért olyan rosszkedvű 1 — Azt mondotta : Kérem, nehéz idők, nehéz idők, miért legyek én jókedvű ? — De micsoda nehéz idők ? Hiszen magának megvan az üzlete ! — Meg ám, de szaporodik a zsidó, pusztul a birka, pedig megforditva kellene lenni. (Derültség.) Az öreg Viktor is gyakorlati szempontból fogta fel a kérdést, a kenyérkérdés szempontjából '. ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. birálta azt el. A kenyérkérdés szempontjából tartom én is szükségesnek azt, hogy itt nyilvános kritika tárgyává tegyem — természetesen abszolúte tárgyilagos kritika tárgyává — a kormányzatnak különösen gazdasági politikáját, belefoglalva ebbe természetesen^ az adókérdést is, a vámkérdést is és a hitelkérdést is, amely hármon dől el tulaj donképen egy ország léte vagy nemléte. Mielőtt azonban ezeknek a nehéz és komoly kérdéseknek tárgyalására áttérnék, métóztassanak megengedni, hogy néhány olyan kivánságnak adhassak kifejezést itt a Ház szine előtt, amely kívánságokat tolmácsolni képviselői kötelességemnek tartom s amelyeknek tolmácsolására voltaképen csak a költségvetési vita ad alkalmat. Belekapcsolódom itt Malasits t. képviselőtársam tegnapi felszólalásába, aki, amikor a kormány pazarlásairól beszélt, szemrehányást tett a kormánynak azért, hogy ahelyett, hogy az országnak egy már meglévő adott nagy kincsét, a Balatont, karolná fel, sok-sok százmilliárdot költ egy borsod-miskolci fürdő kiépitésére, holott Malasits t. képviselőtársam felfogása és az én szerény felfogásom szerint is a Balaton vidékének kiépítése, ennek az adott nagy természeti kincsnek üzletileg is kihasználása — nem is beszélve a propagandisztikus hatásról, amelyet egy ilyen akció magával hozhatna — lett volna a kormánynak első feladata. Ehelyett, mélyen t- képviselőház, a Balaton vidékén mit látunk ? Azt látjuk, hogy azokat a kincseket érő gyönyörű hegycsoportokat csákánynyal bontogatják, dinamittal robbantják. (Ugy van ! a balközépen.) A Badacsony egyik oldalának már körülbelül teljes harmadrészén olyan sebhely van, hogy ha odavaló ember nézi, ugy érzi, mintha csak a saját szivéből vágták volna ki. Amikor van egy olyan kincsünk, egy olyan tájképünk Fonyódról és Boglárról nézve, amilyen — merem mondani — még egy nincs a világon, (Jánossy Gábor: Még a mennyországban sem l) amelynek bájossága és festőisége mindent felülmúl, akkor az üzletesek odaállanak és a Balatonnak ezt a kincsét most már húsz esztendő óta bazaltbányászat céljából pusztítják. Pedig Zala vármegyében beljebb hegyláncolatok vannak a legkitűnőbb bazaltból, ugy hogy nem kellene mást tenni, csak azt az iparvállalatot 25 - 30 kilóméterrel arrébb kellene vinni olyanhelyre, ahol természeti szépségben nem tesznek kárt. A kormány pedig annak ellenére, hogy ezt évről-évre hangoztatjuk, semmit sem tesz. Miért ? Azért, mert egy befolyásos nagy pénz vállalatról van szó, amellyel szemben, hogy micsoda gyengeséget tanusit a kormány, arra majd beszédem későbbi fonalán fogok — amikor majd a vámkérdésről lesz szó — bővebben kitérni. Teljes elismeréssel tartozom a kereskedelemügyi minister ur utpolitikájának, amiért a balatoni körutat végre nagy keservesen befejezi. Kétségtelen, hogy hálával tartozik neki ezért az a vidék, mert hiszen azzal a hatalommal, amellyel a minister ur és a kormány rendelkezik, azt is megtehette volna, hogy egyáltalában semmit sem csinál. De csinált. Teljes elismeréssel hangoztatom, hogy a balatoni körút elkészítéséért a kereskedelmi kormányzatot a legmeszebbmenő elismerés és hála illeti meg. Azonban itt nem lehet megállani. Most beáll az a lehetetlen helyzet, hogy a balatoni forgalom be van ugyan kapcsolva Európa autóhálozatába, és ma a Balaton vidékét a világnak bármely részéről meg lehet közeliteni, az körüljárható, de tovább nincsen. Megszállni a Balaton vidékén egyáltalában lehetetlen. A magánvillákat egyszerűen bérbe adják a magánosok, a vendéglők pedig olyan állapotban vannak, hogy abba európai embert beszállásolni teljesen lehetet-