Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-147
Vti Àz országgyűlés hépvisetötiázának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. gyen szabad egy példát megemlítenem, összeül 8—10 igen derék iparos, akik még nem proletarizálódtak el eddig, beszélgettünk erről a kérdésről. Azzal érveltek, hogy azok, akik ezt a kérdést belevitték az iparosság: közvéleményébe, bizonyára tudták, azt, hogy ennek az Önálló kézműves-kamarának a hatása mennyire jótékony lesz. Azt mondják, ha lehet a Gyosz-nak szervezkednie és saját szervezkedésével a kormánynál akarásának: érvényt szereznie, ha lehet szervezkednie az Omge-nak és a mezőgazdasági érdekképviseletnek hatást lehet gyakorolnia a kormány egyes intézkedéseire, ha lehet szervezkednie az Omke-nak, tehát a kereskedőknek lehet olyan érdekképviseletük, amely az ő érdekeiket tényleg képviseli, és amely hatalmi súlyával a kormányzatra befolyást gyakorol ezeknek az érdekében, akkor neikik, az iparosoknak, mint nemzetfentartó elemnek, mint nagy rétegnek és mint adófizetőknek is lehet. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Teljesen igaza van! — Jánossy Gábor: Senki sem vonja kétségbe!) Az most irreleváns, hogy ez a kamara jó-e vagy nem jó, hiszen lehetne nyilatkozni ennek gyakorlati hatását illetőleg. Az azonban kétségtelen, hogy ma már bevitték az iparosok közvéleményébe ezt és ma az a nyomorgó iparos, az a ma meglehetősen rossz viszonyok mellett tengődő kézműiparos ennek a kamarának a felállításától várja helyzetének javitását. Ezeknek a fejéből ezt ma kiverni nem. lehet. Én kijelenteim, t. Képviselőház : súlyos felelőséget vett magára az a kézműipari blokk, amely a kormánypárt és a kormányt támogató pártok kebeléből megalakult, ha ezt nem tudja keresztülvinni és annak az ígéretének, hogy a kézműves kamara felállíttatik, nem tud érvényt szerezni. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Miért ne tudna érvényt szerezni? Nincsen semmi akadálya! Csak maguk az iparosok akarják. — Jánossy Gábor: Nyitott ajtót tetszik döngetni. A minister ur mondja, hogy semmi , akadálya sincs. — Rothenstein Mór: Olyan nyitott a kapu, mint Solton a mozi. — Jánossy Gábor: Solttal nem lehet humorizálni!) Végül még csak egy dologról akarok beszélni ós ezzel be is fejeztem ezt a témát. Megvárjuk a kamarára vonatkozó dolgokat. Én csak kötelességemnek tartottam a t. Házat és a t. kormányt figyelmeztetni, hogy mi megy végbe az iparosság lelkében evvel a kamarával kapcsolatban. Szólnom kell még egy dologról, amely valószínűleg érdekelni fogja a minister urat és ez a következő. Tudvalevő dolog, hogy olyan primitiv társadalmi viszonyok között, mint amilyenek között mi élünk, a legnagyobb megrendelő tömeg a katonaság, a rendőrség, a csendőrség, a vámőrség és hasonló alakulatok. Az iparosság ezeket az alakulatokat — hogy egészen őszinte legyek — jó szemmel nézte, mert azt hitte, hogy ezeknek az alakulatoknak a felállításával és rendszeresítésével ők valami kereseti lehetőséghez jutnak. (Jánossy Gábor: Joggal!) Azonban mi a helyzet? Minden nagyot) városban találunk rendőrségi, csendőrségi, katonái, vámőrségi műhelyt. Ezek a műhelyek betoborzott legénységgel, legénységi zsoldon élő emberekkel csináltatnak minden lehető dolgot. Például ha egy katonai műhelybe valaki bevisz egy kocsikereket, egy ócska rudat, kihozhat egy egészen uj kocsií, mert ott azt szépen megcsinálják. Nem ingyen és távol áll tőlem, hogy azt mondjam, hogy ott valami suskus történik, hanem egészen nyíltan a katonai műhelyek, a rendőrségi műhelyek, a csendőrségi műhelyek a magániparosoknak hihetetlen versenyt támasztanak, mert lényegesen olcsóbb munkaerővel, olcsón megszerzett anyaggal dolgoznak. A honvédelmi minister ur válaszát előre tudom. Azt fogja mondani, hogy a nyomorgó tiszti és altiszti karnak szüksége van arra, hogy ezen a módon támogassák, hogy olcsóbban jusson ruhájához, cipőjéhez és egyébhez. De kérdem, az iparosnak, akinek semmiféle rendelése nincs, versenyt támaszt a Közalkalmazottak Szövetkezetének szabóműhelye, versenyt támasztanak a csendőrségi, a rendőrségi és a katonai műhelyek, igazán ugy érzi magát, mint a tormába csöppent kukac, mindenütt égeti őt a baj. Amennyiben tehát komolyan akarnak segíteni a kézműiparosságon, elsősorban pedig meg kell szüntetni azt a népellenes politikát, amely ma folyik és amelynek eredménye az alacsony munkabér, a fogyasztóképtelenség, de amely népellenes po~ litikának eredménye az is, hogy az életöröm utolsó szikrája kivész a munkásság lelkéből és tompa fásultság vesz rajta erőt. Ha a munkásságon, általában az ország gazdasági helyzetén segíteni akarnak, elsősorban ne prédikáljanak az urak takarékosságról, hanem gyakorolják maguk is a takarékosság nemes és szép eredményét. Mutassák meg a dolgozó, szenvedő, izzadó polgárnak, annak a névtelen hős adófizetőnek, hogy elsősorban mi kezdünk el takarékoskodni, akkor el fogja hinni és talán jobban fog takarékoskodni. Azután arra is kérem a kormányt, hogy főképen szociális téren, az ország teljesítőképességén eik határáig- tegyen meg mindenit, hogy a munkásság megfelelő keresethez jusson és ezáltal olyan fogyasztó réteggé váljék, amely a mezőgazdasági válságot is biztos mértékben enyhiteini tudja. Volna még egy csomó mondani valóni, de ezeket a részletes vitára teszem el. Röviden összefoglalva ezeket kívántam, elmondani. Miután e kormány összetételében, működésében azt látómé hogy ezeket, amiket mondottam, nem ugy csinálja, hogy a nép helyzetén javítson, hanem ellenkezőleg egyes hatalmi rétegek érdekében dolgozik és egyes hatalmi rétegekeit támogat a nép széles rétegeivel szemben, bizalmatlansággal viseltetem az ilyen kormányzati rendszer iránt és a költségvetést még általánosságban sem fogadom el. Elnök: Szólásra következik 1 ? Szabó Zoltán jegyző: Báró Vojnits Miklós. B. Vojnits Miklós: Tisztelt Képviselőház! A költségvetés törvényjavaslata kétségkívül a legfontosabbak egyike, amelyeket kormány egyáltalán benyújthat. Hiszen ez van hivatva arra, hogy az ország financiális vérkeringését szabályozza és ennek a financiális vérkerinzésnek normális volta az egészség első és főfeltétele. A számoknak ebben az eposzában benne van megcsonkitottságunk egész tragédiája, (Ugy van!) mert a külföld csak a számokat nézi, amelyek csalókán azt a látszatot keltik, mintha a szétdarabolt ország is életképes lenne és nem látja mögötte végső erőfeszítésünket, titáni küzdelmünket a létért. Ugyanakkor, amikor az egész gazdatársadalom nehéz óráit éli, bátorkodom rámutatni a borgazdaságoknak, a szőlőbirtokosoknak válságos helyzetére. Magas termelési költségek, nehéz értékesítési lehetőségek és súlyos adóterheik mellett a gazdaságnak ez az egykor virágzó á,ga lassú, de biztos pusztulásnak néz eléje. Ha az okokat vizsgálom, meg kell állaI pitanom, hogy a bor dekonjunktúrája a kivi-
