Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

134 Az országgyűlés képviselőházának 146. ülése 1928 március 20-án, kedden. általában nem lehet beszélni, hogy ilyen kama­tozású kölcsönnel tudjon operálni. Ezen a téren a többtermelés, a mezőgazda­Sági hitel és a termelésértékesités terén pilla­natnyilag segíthet a kormány, azonban radi­kális megoldást az ilyen irányú segítés hozni nem tud. Én ezeknek a problémáknak megol­dását nem tudom másképen elképzelni, mint­hogy ez szövetkezeti alapon történik. A szövet­kezetekről, a szövetkezésről lehet a különféle gondolkozású embernek különféle felfogása, azonban egy bizonyos, a nagytőke, a nagyipar is próbál szövetkezni a maga gazdasági érde­keinek megvédésére; a kisembernek pedig a gazdasági liberalizmus kezdete óta ez volt az egyetlen erőssége, hogy szövetkezéssel, egye­süléssel, tömörüléssel próbált a maga gazda­sági helyzetén segiteni. Nagyon kérem a tisz­telt kormányt, hogy a szövetkezeti eszmét, mely nemcsak a gazdasági tömörülés, hanem a falusi népnek társadalmi, politikai iskolája is, és amely szövetkezeti tömörülés ennek az or­szágnak jó egynéhány tekintélyes gazdát adott, akik szerepeltek és szerepelnek ma az ország irányításaiban, hogy ezt a szövetkezeti eszmét kellőképen honorálja, tegye életké­pessé, nem ugy, hogy állami pénzekkel prolon­gálják ezeknek életét, hanem ngy, hogy egy bi­zonyos segítéssel életképessé tegyék és utána ezek önmaguk tudjanak önmagukon segiteni. Igen t. Ház! A» gazdasági nehézség mellett én falun ma egy más bajt veszek észre, az em­bereknek elikedvetlenedését, nem annyira talán a gazdasági súlyos helyzet miatt kedvetlenek az emberek, hanem azért, mivel az emberek szabad mozgásukban vannak igen sok tekintetben gátolva. Túlosint beszéltek már itt ebbpn a házban az adózaklat ásókról, amelyeknek bizo­nyára van alapúik, azonban még nem hallot­tam, hogy arról beszéltek volna, — és ez érde­kes — hogy a magyar embert bántja ma az, hogy a. rendkívüli hatalomnak, különösen a szanálási rendelkezésnek egyes, intézkedései még ma is érvényben vannak. Én azt tapasz­taltam, hogy azok a magyar községek, magyar községi elöljáróságok, képviselőtestületek a leg­konzervativaibb gondolkozású emberek, akiket el lehet képzelni, rossz néven veszik, hogy az a történelmi .ioeimn gyökerező hatalmuk, hogy maguk állapítják mpg minden befolyástól men­tesen költségvetésüket, ennek következtében maguk állapították meg az utalványozást is a költségvetés keretein belül, ez a joguk ma meg van nyirbálva. Én azt tapasztalni, — nem is egy községben — hogy az a lelkesedés, amely meg volt az emberekben a közügyekért, épen ebbő'l kifo^ólag ellanyhult. Nagyon szükséges­nek tartanám azt, hoíry a szanálási rendeletnek a községi költségvetés készítését és utalványo­zási jogát szabályozó rendelkezéseit helyezzék hatályon kivül, hiszen sohasem kell attól féhii, hogy az, a falusi ember túladósságot csinál a falujában, attól sem kell félni, hogy valami építkezésbe kap olyankor, amikor arra fedezete nincs, ellenben igen sok keserűséget — amint az a polgártárs elmondhatja a maga dolgát a községházán — le lehet csapolni azzal, hogy annak a!z embernek bizonyos önkormányzati jogot biztositank. Igen nagy panasza már évek óta a falu nak — és erről is igen sok szó esett már — az úgynevezett közmunkaszolgáltatások kötele­zettsége. Ez a kisexisztenciákra olyan súlyos terhet ró, hoígy annak a kisembernek sokszor annyi a közmunkaadója, mint amennyi az ösz­szes többi adója. Ha meggondoljuk, hogy a közmunkaadó kéthairmaid részét beszolgáltat­ják a vármegyének, a faluban csak egyhar­mad rész marad meg, ebből talán meg lehet érteni, hogy olyan községi, kezelésben lévő utakat lehet találni Zalában, egyáltalán a Dunántúlon, ahol nemcsak hogy autón nem lehet járni, hanem még lovakkal sem lehet a kocsit húzatni, úgyhogy Ökrökkel kell elérni olyan utat, ahol emberi módon lehet közle­kedni. (Gubicza Ferenc: Ősztől tavaszig re­pülőgépen lehet közlekedni! Láttam, tudom!) A kormányban megvolt a jóakarat abban a tekintetben, hogy a községek háztartási ne­! hézségein próbáljon segiteni. Átengedett a ; községeknek egyes adónemeket, igy a kereseti adót. fogyasztási aidót és egyik-másik helyen forgalmi jutalékot. Ennek következtében egyik-másik község, különösen az. amelyik forgalmi jutalékot kapott, egészen jó hely­zetbe került. Nem kell irigyelni tőlük — hi­szen a városokhoz viszonyítva hátramaradott helyek voltak — azokat a kocsiutakat és gya­logjáró utakat, amelyeket ebben a'z anyagi jobblétben tudtak késziteni. Fel kell azonban hivnom a figyelmet arra, hogy ez az egyenlőt­lenség az egyes községek közt nem épen ne­mes versenyt idézett elő. A helyzet tudniillik az lett, hogy egyik-másik község, különösen ezzel a forgalmi jutalékkal, de némelyik az igen jelentékeny kereseti adóval olyan jöve­delmi forrásokhoz, jutott, hogy ezeknek a köz­ségeknek a pénzügyei teljesen rendbe jöttek, ellenben az a másik falu, — és az ilyen van többségben — amely forgalmiadó-jutalékot egyáltalán nem kap és ahol kevés a kereseti és fogyasztási adó, nem tudja kiadásait ebből a maximált 50%-ból fedezni. Erről is beszéltek már és a pénzügyi kormányzat bevonásával is szó volt arról, ' hogy ezeket az adónemeket, amelyet az imént említettem, használná fel az állam és valamely más adónemet bocsátana a községek rendelkezésére — a házadéról volt szó. ami igazságosabbnak is látszik — vagy oedig valamely más utón próbálná a községe­ket, egyenként elbírálva, jobb gazdasági exisztenciához juttatni. Krüger t. képviselőtársam megemlítette itt beszédében, hogy mivel az adókivetés és az adó­év nem együtt kezdődik, ezért az adók befizeté­sénél zavarok vannak. Megemlitette, hogy feb­ruár 15-én esedékes az első adórészlet, a termés pedig talán csak augusztusban értékesíthető, úgyhogy február 15-én a mezőgazdasággal fog­lalkozó embernek adófizetésre pénze nincsen. Késedelmi kamatot fizettetnek az adózókkal, amelynek nagyságáról már itt szintén nagyon sok szó esett. A késedelmi kamaton kivül azon­ban az idén e téren uj szokás behozatalát is ta­pasztaltam, azt, hogv február 15-dike után 8 napon belül írásban felszólítják az adófizetőket, hogyha bizonyos záros határidőn belül adójukat nem fizetik meg. akkor foglalnak és végrehajt­ják az embereket az,adóért. Ebben sérelmesnek látóim magát azt a tényt, hogy akkor kérnek az emberektől adót, amikor adóra pénzük nincs. Sérelmesnek tartom azt is. hogy adófogla­lással és végrehajtással a községi jegyzőket bízzák meg. Ma a pénzügyi kormányzatnak olyan apparátus áll rendelkezésére és a behaj­tási illeték is olyan tekintélyes, hogy ugy gondolom, az adóvégrehajtást ki kellene venni a jegyzők ha.tásköréből és a pénzügyi közegek hatáskörébe kellene átutalni. Az adóvégrehaj­tásnak ugyanis van kellemetlen oldala. A, jegyző már úgyis meglehetősen olyan foglalkozást üz, amely a falun kellemetlen, sok embernek nem tetsző; tehát a jegyző tekintélye érdekében, azért, hogy közbecsülésben részesüljön a falu-

Next

/
Thumbnails
Contents