Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

120 Az országgyűlés képviselőházának kormányzathoz. Szerenesés vagyok, hogy Szabóky őméltósága államtitkár ur itt van, mert hiszen ott megfordultak ezek a panaszok. Egy hibára rá kell mutatnom. Arra, hogy amikor az én kérelmemre — csak magamat állitom most ide — a pénzügyi kormányzat megfelezte a kincstári illetéket, be lett igazolva az, hogy a túlértékelés a valódü érték kétszeresét is meghaladja. A kormányzat — teljes tisztelet neki — az én kívánságomnak, ama polgár panaszának igazat adott. De hol jön a büntetés, hol jön az, hogy az illető többet ilyet ne tegyen? Hiszen nem tudatlanságból csinálta, nem olyan gondolattal csinálta, hogy ő ne tudta volna azt, hogy az a birtok nem ér anynyit. (Szabó István: Nagyobb a jutalék!) Csinálta bizony számítással. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezek a dolgok elbizakodottságra vezetnek. Ennél a témánál én a pénzügyministerium egyik szakemberének figyelmét felhivonv arra, hogyha ilyen dolgok előállnak, akkor a megfenyitésnek határozottan nem szabad elmaradnia, mert ha valakit talán csak megdorgálunk, vagy még csak ezt sem tesszük, akkor az a közeg újból beleesik abba a tévedésbe, sa panasz olyan állandó lesz, hogy a képviselők minden eljárása sikertelen és meddő, de jóformán lealázó is marad. Ennél a témánál ennyit. Itt van az általános kereseti-, vagyon- és jövedelemadó megállapítása miatt a vallomási ivek kötelező volta. Kérem, hogy áll az életben a vallomási ivek kötelező kitöltése? Egyetlen polgárember, egyetlen földmivesember azt hűen kitölteni nem tudja. (Zaj-) Azt csak a hozzáértő tudja esetleg kitölteni. (Ugy van! Ügy van! — Forster Elek: Kevesen vannak, akik hozzáértenek!) Most már mi lesz ebből? Egyetlenegy nem jó. A pénzügyigazgatóság a vallomási ivet kiméletlenül visszadobja, nem ért semmit. Most tehát azt mondja a magyar: miért adjak vallomási ivet, mikor ugy sem jó, ugy is csak a kataszterből kell nekik megállapítaniuk a jövedelemadót, mert hiszen ez az alap. Hiába kalkulál akárki akármerre, csak a kataszteri tiszta jövedelemből állapithatja meg a pénzügyigazgatóság valamennyire a jövedelemadót. A vallomást tisztán kiállítani senki nem is birja abból az egyszerű okból, mert a kisgazda, kisiparos könyvet nem vezet, számszerű könyvvezetést nem csinál. Ezt csak a nagyiparos és a nagybirtokos eszközli, és azt azután — akármilyen kiadás van benne, ha olyan is, amely nem felel meg a valóságnak — köteles a pénzügyigazgató elfogadni, mert itt van a hiteles könyv. (Zaj. — Ellenrnondások — Forster Elek: Még azt sem fogadják el!) Nem fogadja el? Köszönöm, ha nem fogadják el, de a kisgazdák vallomási ivét egyetlenegy esetben sem fogadják el. (Zaj a jobboldalon.) Azt kérdem én, hogyha ez a kötelező vallomási iv ilyen sikertelen, miért kell akkor a pénzügyi kormányzatnak kötelezni a falusi embereket, hogy adjanak vallomási ivet, holott ez nem alkalmas? Es aki nem adja be, az természetesen büntetés alá esik. Én ezt azért hozom fel, hogy felhivjam erre a pénzügyi kormányzat figyelmét. Kérdem: minden olyan felesleges dolgot, amely nem hoz hasznot az asztalra sem a kincstárnak, sem annak az állampolgárnak, ugyan uram Isten, miért kell forszirozni? Miért nem az egyszerű adóztatási alapot fogadják el? (Ugy van! jobb felől.) Itt van harmadszor a forgalmiadó kezelőségének évekre visszamenő vizsgálata és súlyos kiszabásoknak behajtása. Mit tesznek a kiskekereskedőkkel? Igazán szomorú dolog. Négy-öt 14.6. ülése 1928 március 20-án, kedden. évre, 1924/25-re visszamenőleg becitálják a könyveket, amelyek már le voltak zárva a pénzügyministerium közegei, a forgalmi kezelőség által. Hitelesen le voltak zárva. Most hazamegyek Karcagra. A forgalmiadó kezelőségnek vezetője — a jó Isten tudja melyik szélén született Európának vagy Magyarországnak (Derültség.) — beszedi azokat a könyveket, kikutat belőle mindent és mig az iparos nyugodtan alszik, hogy már rendben van, mert minden 15-én megvizsgálta és helybenhagyta a szakközeg az ő eljárását, jön egy atyafi, aki odatelepedett a pénzügyministerium vagy a pénzügyigazgatóság jóvoltából, atyai jóságból megidézi Őt és kivet rá 5—600 pengőt. Hogy micsoda vezeti, mi ösztönzi őt, vájjon lelkiismerete vagy számitása-e, azt nem tudom. Most jövök a méltóságos államtitkár úrhoz egy deputációval, ott vagyok, ő behivna Csekő miniszteri tanácsos urat és azt mondja neki. hogy a végrehajtást telefonice szüntesse be. Otthon azonban a forgalmiadó-kezelőség vezetője azt mondja: ha ezt önök nekem 24 óra alatt be nem fizetik ,'akkor adócsalásért a bíróság elé állitom önöket. Ai deputációnalk azt mondta ugytan a pénzügyi kormány egyik fő embere, hogy telefonice be kell szüntetni a végrehajtást, de mégis megijed az a magyar ember. Azt mondja: csak nem megyek a bíró élé, és fizet. Csak nem engedi a könyveit feltépetni. Meg sem várja, hogy mi jöhet. Hová mehetek én, mint képviselő, aki la deputációt köteles voltam vezetni, amikor a ministeriumnak rendelete alapján a pénzügyigazgató ur a vizsgálatot elrendelte — vagy ma sem tudom, mi történt — hova mehetek máshova, mint a forgalmiadókezelőséghez, ahol megmondom mi történt a pénzügyministerium hivatalos szobájában? Mit mond a forgalmia dóké zel Őség? Azt mondja: Nincs igazsága a képviselő urnák, hiszen már be is fizették. Akkor amikor én itt mint képviselő lelkiismeretem tisztaságával, lelkiismeretem parancsa alapján járok el, annak a népnek érdekében, iáikkor jön egy hivatal, megcáfolja a pénzügyi kormányzatnak intézkedését és azt mondja: fizesd be, mert ellenkező esetben viszlek a bíró elé. Ki az a gyarló vagy halandó ember, aki nem fél a birótól, ki az a gyenge ember a nap /alatt, aki nem fél a büntetéstőt? Ezért ha tudja is, hogy igazsága van, mégis kifizeti azt, amit rá kivetettek. Amikor a dolgok igy mennek, azt hiszem nyugodt lélekkel állapithatjuk meg mindnyájan, hogy ezek a dolgok nyugalmat, összetartást, becsületes megelégedést semmi tekintetben nem szülhetnek. Az őstermelési igazolványok ügyére térek át. Az őstermelési igazolványt is Ikötelezőleg váltatja ki a pénzügyi kormnáyzat a gazdákkal. Azt mondja, hogy ezek vagy amazok a közélelmezési cikkek nem kötelessek forgalmiadófizetésre. Ezek mind gyönyörű intézkedések abból a szempontból, hogy a pénzügyi kormányzatnak mégis van arra gondja, hogy ami mindennapi szükséglet, azt legalább ne zárjuk el, vagy ne nehezitsük meg. De mi történik yidéken? Bemegy a gazda a forgalmiadó vezetőséghez és azt mondja, hogy őstermelési igazolványát szeretné kiváltani. Azt mondja neki a kezelőség vezetője: méltóztassék előadni azt, hogy hol csináltatja a hámfát, hol vasaltatja a lovát, az asszony kivel varratja a szoknyáját, a csizmát hol veszi. Ezek mind sorra jönnek. A szabónak, a kerékgyártónak, a kovácsnak nevét be kell vallani annak a kisgazdának, csak akkor kapja meg az őstermelési igazolványt. (Szabó István: Először spiclinek kell lennie!) A gazdának ma