Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

.Az országgyűlés képviselőházának 146. ülése 1928 március 20-án, kedden. 119 Utasának szempontját. Ha a mezőgazdaság folytatására s intenzivebbé tételére szolgáló anyagok kedvezményes szállitási feltételei elmaradnak, akkor a másik oldalon elmarad az a hatalmas szállitási többlet, aînely a többtermelés eredményeképen a magyar államvasutakat az előállott veszteségekért kárpótolná. Nem akarom általában detailkérdésekkel a t. Ház figyelmét továbbra is igénybevenni, csak arra akarok rámutatni, hogy elérkezett az óra, amelyben erélyes termelési politikával enyhiteni kell a magyar nép nyomorán. Bejártam a kerületemet és hiszem, hogy minden egyes képviselőtársam, aki kerületének viszonyaival ismerős, meg fogja erősíteni szavaimat, amidőn azt mondom, hogy napról-napra fokozódik a nyomor, a lerongyoíódás, az éhség. A szegény földműves ember becsületes munkájával szerzett kis jövedelmét és bérét a zsebéből a gyermekei szájából veszi ki a bankok hitelpolitikája és az adóvégrehajtó. Szivettépő látvány, amikor azelőtt jómódú, munkájuk után tisztességgel megélő gazdaemberek jönnek panaszkodni és mondják, hogy: Hiába minden szorgalom, minden igyekvés és minden becsületes munka, nem tudom a mindennapi élethez szükséges betevő falatot megszerezni, csak akkor, ha takarékosságom meglevő gyümölcsét elidegenitem. (Berki Gyula: Remélem, a kormány ezt nem tartja demagógiának!) Sok olyan gazdaember van személyes ismerőseim között, aki tavaly két jó lóval járt vásárra és ma csak egy szomorú gebét hajt, holnap pedig gyalog fog járni és áruját, ha lesz, fuvarossal fogja szállíttatni. Hogy ez a magyar nemzet gerincét alkotó kisbirtokososztálynál mit jelent, ennek mérlegelését a t. Ház bölcsességére bizom. Az elkeseredés napról-napra nő a szegénység és a nyomor kövtekeztében. A kilátástalanság ökölbe szoritja a kezeket. Én nem vagyok izgató, — nem akarom kivenni Berki Gyula t. képviselőtársam szájából a szót — nem lehetek izgató születésemnél és nevelésemnél fogva, de félek az izgalomtól, az elégedetlenség viharos kitörésétől és figyelmeztetem a magyar királyi kormányt és a közélet felelős tényezőit, hogy a nyomor, az elégedetlenség, a szenvedés és az igazságtalanság átérzése oly mértékben szaporodik a magyar vidékeken, hogy talán maholnap már csak erőszakos eszközökkel lehet azt visszafojtani. Tisztességes ember, becsületes ember, a hazáját és népét szerető ember nem erőszakkal akarja elfojtani az elégedetlenséget, hanem az elégedetlenség okait akarja megszüntetni, (Jánossy Gábor: Nagyon helyes!) nem a nyomorba akarja visszakergetni a dolgozók tömegeit, hanem reményteljessé akarja nekik tenni a becsületes, szorgalmas, céltudatos munkával a holnapot. (Berki Gyula: Nem a tűzoltáshoz kell kivonulni, hanemi meg kell előzni a tüzet! Ezt prédikáljuk a kormánynak évek óta! — Felkiáltások a jobboldalon; Mi is ezt vrédikáljuk!) Követeljük és elvárjuk a magyar kormánytól, hogy a jövő magyar sorsot két szempont szem előtt tartásával fogja irányitani: szociális törvényhozás és puritán adminisztráció. (Helyeslés a balközép&n.) Ami a szociális törvényhozást illeti, mi a szociális szeretet és szociális igazság szavait hordozzuk nyelvünkön, ezeknek eszméit hordozzuk szivünkben, de nemcsak a nyelvünkön és nemcsak a szivünkben akarjuk ezeket szolgálni, hanem megvalósítva akarjuk látni becsületes és igazságos tettekben is. (Helyeslés a .jobboldalon.) És puritán adminisztrációt akarunk látni, olyan felfogást a közvagyonnaik, a közpénznek minden egyes fillérjével szemben, mint amilyent annakidején a felvilágosodott abszolutizmus és a porosz hivatalnok tipusa fejlesztett ki az idealizmusig menő tisztasággal szolgálatot teljesítő becsületesség integrális megvalósításával. Ennek a puritán adminisztrációnak kell megvalósítania a nevetségességig menő takarékosságot, a garasnak foghoz való verését, a lelkiismeretességnek az elképzelhetetlenségig való hatványozását. Olyan takarékosságra van szükség, amely egyaránt idegen külföldi paloták és luxus-kulturintézmények fogalmától és amely az adózók filléreit csak hasznos, produktiv vagy elengedhetetlen kiüturértékekre akarja forditani. Takarékosságot kérünk, mert a nyomor fáj s a nyomornál is jobban fáj az igazságtalanság, és ebben az országban több lesz az igazság s kevesebb lesz a nyomor. A kormánynak minden tettét és minden lépését ezen a költségvetésen belül is éber szemmel ellenőrizni, ez a mi kötelességünk, ezt teljesíteni is fogjuk, és ennek a kötelességteljesitésnek tudatában fogadom el általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául a költségvetést. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobbés a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik'? Szabó Zoltán jegyző: Csontos Imre! Csontos Imre: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy a költségvetés tárgyalásánál egyes visszásságokra mutassak rá, hiszen az a kötelességünk, hogy itt minden olyan dolgot megvilágítsunk, amely a mi népünknek bármely rétegére rossz kihatással és az igazságtalanságnak színezetével bir. Az előttem szóló képviselő ur határozottan érintgette, de rá nem mutatott nyiltan egyes tételekre, arra, hogy hol vannak a bajok, honnan indulnak ki a túlságos keserűségek, holott ez különösen az ellenzéki képviselő uraknak erkölcsi kötelessége volna. Nem szabad titkolni semmit, mert hiába burkolózunk akármibe, meg kell fognunk a keserűségnek a magját, alapját. A dolog ugy áll, hogy bármennyire tiszta és jó szándék van a kormányzatban, a háta mögött vannak visszásságok, és ha azokat nem toroljuk meg kellő eréllyel, akkor ezek elburjánzanak és a keserűség tömkelegét idézik elő. (Berki Gyula: Ugy van! Ugy van! Kritikai beszéd!) Először is rámutatok arra, hogy a hagyatékoknál milyen visszásságok fordulnak elő. Józan ésszel az ember még fel sem foghatná, hogy hogy lehet az, hogy egy hagyaték letárgyalásánál a kincstári illeték annak a hagyatéknak majdnem felét felemészti. A sok bajból, kutatásból, azokból a panaszokból, amelyek a képviselő kezébe jutnak, rájön az ember arra, amire az, aki annak a hagyatéknak valódi értékét nem ismeri, — bármerre kutatná is, -— nem tudna rájönni, hogy tudniillik hol van itt a baj. A túlbecslésnél van, a túlértékelésnél van az a borzasztó hiba, amely csak tág lelkiismeretű emberek munkájára vall. Ilyet ember embertársával soha meg nem tehet, csak az, akinek lelkiismerete túlságosan tág. Amikor rájön az ember arra, hogy egy birtoktest fel van értékelve csak azért, hogy több kincstári illeték jusson, hogy az a békebeli állapotnál is jóval, kétszeresen több legyen, akkor megáll az ember esze. Hogy lehet itt nyugodt élet, jó kormányzás, ha azok a közegek, akik a kormánynak exponensei, végrehajtó közegei, esetleg igy bánnak a polgársággal? Nem egy kérvényt juttattam a pénzügyi