Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-144

Az országgyűlés képviselőházának 144. ülése 1928 március 14-én, szerdán. 3 alapot, amely a kettő összekapcsolását megengedi. Mielőtt azonban erre rátérnék, mégis szükségesnek tartom rámutatni arra, hogy amikor a törvény és a házszabály ok így disztingválnak költségvetés ós költségvetési törvény között, akkor nem valami speciális magyar találmánynyal ajándékozták meg a magyar törvényhozást, nem valami pongyolaság, nem valami törvényszerkesztési tehetségtelenség eredménye ez, hanem egyfelől szigorúan átvétele az angol jogban fennálló rendszernek, másfelől pedig logikai és alkotmányjogi szükségszerűség. T. Ház! Ép ugy, mint nálunk, Angliában is megkülönböztetik a költségvetési előirányzatot az appropriációtól s ez hosszú vitáik—tárgyát képezte. Előfordult, hogy a Ház technikai okokból abban a helyzetben volt, hogy osak a költségvetést tudta elfogadni, de mindig alkot mányeilenesnek tekintették, ha a kormány csak az elfogadott költségvetés alapján teljesített utalványozásokat addig, míg a Háztól az appropriációt met^ nem kapja. (Ostor József: Ez természetes, -ezt itt sem kívánja senki.) Miért természetes ez? Azért, mert az appropriációnak és a költségvetésnek elválasztása és sorrend szerint való megszavazása — amint mondottam — logikai és alkotmányjogi szükségszerűség. Logikai szükségszerűség, ha vrzsgáljuk, hogy mi az appropriáció és mi a költségvetési előirányzat. A költségvetési előirányzat az állam bevételeinek és kiadásainak összeállítása, amely vagy többlettel vagy deficittel végiződik. Az appropriáció pedig- felhatalmazás a kormánynak, hogy a költségvetési előirányzatban feltüntetett kiadásokat eszközölje, a bevételeket beszedje, az esetleges deficit fedezetéről gondoskodjék, vagypedig, amennyiben többlet van, a többdet h^vaforditására nézve ad utasítást és felhatalmazást. Ez természetes dolog, t. Ház. Azért mondom, hogy logikai szükségszerűség, hogy a költségvetési törvényjavaslat nem tárgyalható addig, mig a költségvetési nincs letárgyalva ugy általánosságiban, mint részleteiben, (Ugqi van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen a részletekben váltó zások állanak elő és ezek érintik à költségvetés végső sommázatát; e változások után fog csak kiderülni, hogy a magyar állam költségvetésié fedezetre szorul-e a deficit eltüntetése céljából, vagy pedig módot nyu.it arra, hogy a pénzügyminister urnák felhatalmazást adjunk a bevételi többlet hovaforditására. Logikai képtelenség tehát, hogy amíg a költségvetési előirányzat nincs letárgyalva, amíg a letárgyalás eredményeképen nem jelentkezik az a bizonyos többlet, vagy az a bizonyos deficit, én felhatalmazást szavazzak meg a kormánynak arra, hogy azoknak a kiadásoknak, amelyet a Ház még nem birált el, a folyósítását eszközölhesse, a bevételeket felhasználhassa. (Bud János pénzügyminister: Nincs erről szó.) Akkor bocsánatot kérek, nem tudom, hogy mi az appropriáció. (Bud János pénzügyminiszter: Utána szavazza meg a felhatalmazást! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Bocsánatot kérek, ha nem fejeztem ki magam elég világosan. Világosan utaltam arra, hogy az előirányzat, úgy amint azt az 1897 :XX. te. elképzelte, csak akkor szolgálhat az appropriáció alapjául, ha • a Ház azt részleteiben is letárgyalta. Hiszen a végső eredmény, t. minister ur, csak ott jöhet ki. Nincs semmi garanciája a pénzügyminister urnák az általános politikai helyzeten kivül árra, hogy ai törvényhozás nem fog-e olyan változátásokat tenni az ön költségvetésén, amelyek végeredményben a többletet deficitté alakítják át, s akkor a pénzügyminister urnák olyan appropriációs javaslattal kell idejönni a törvény kifejezett rendelkezése szerint, amely a deficit fedezésére vonatkozik. Most pedig méltóztatott eggyel jönni, amely a bevétel hovafordításáról rendelkezik. T. Ház! De nemcsak logikai szükségszerűség az, hogy az appropriáció és a költségvetési előirányzat külön tárgyaltassék és pedig abban a sorrendben, hogy először a költségvetési előirányzatot tárgyalja le a Ház és csak azután az appropriációt, hanem alkotmányjogi szükségszerűség is. Én helyes alkotmányjogi felfogás szerint a költségvetési előirányzat megszavazását nem tagadhatom meg. A költségvetési előirányzatot az ország részére szavazza meg a Ház és pedig megszavazza azért, mert erre nézve imperalliv rendelkezés van törvényeinkben, az 1848 : III. t-cikkben, amely kötelességévé teszi a Háznak a költségvetési előirányzat évenkénti összeállítását. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy a házszabályok 212. §. 3. bekezdésében előirt időtartam lejárt. Rassay Károly: Tisztelettel kérem felszóV látásomnak 15 perccel való meghosszabbítását. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Kérdem a Házat, hogy megadja-e a képviselő urnák a 15 perc meghosszabbítást? (Igen!) A Ház az engedélyt megadta a képviselő urnák. Rassay Károly : Az appropriáció, a megajánlás, az egy ettől független kérdés. A Háznak meg kell állapítania a' költségvetési előirányzatot, azonban a Ház tetszésétől függ, hogy a jelenleg uralmon lévő kormányzatnak, vagy a tényleges kormánynak megadja-e a megajánlást, megadja-e azt a jogot, hogy a megállapított költségvetésben foglalt kiadásokat eszközölhesse és a bevételeket beszedje. Ezért alkotmányjogi garancia az, hogy a megajánlást a Ház csakis akkor szavazza meg, ha egy előzetesen megállapított költségvetéssel állunk szemben. Lehetetlen tehát olyan helyzetet teremteni, hogy itt együttes vitát proponál az elnök ur és ezen együttes vita után nekem egy még meg, nem állapított állami költségvetési előirányzat-tervezet alapján szavaznom kell afölött, hogy megadom-e a t. minister urnák és a t. kormánynak a felhatalmazást az állami előirányzatban foglalt bevételek és kiadások folyósítására és beszedésére! Ezektől a súlyos alkotmányjogi aggályoktól eltekintve azonban az elnök ur prepozíciója világosan beleütközik a házszabályok rendelkezésébe (Ugy van! a baloldalion.) Már előbb bátor voltam felolvasni a házszabályok 200. §-át, amely imperative előírja, hogy minden törvényjavaslat, valamint a költségvetés, felett előbb az általános vita kezdődik, s csak annak befejezése után térhet át a Ház a részletes tárgyalásra. Mármost arra a kérdésre, hogy hol van lefektetve a Háznak az a joga — most még nem is beszélek egy költségvetés és egy törvényjavaslat összekapcsolásáról, — hogy két törvényjavaslat általános tárgyalását összekapcsolhatja, azt felelhetem, hogy erre én sehol megfelelő, megnyugtató feleletet nem találok. Ilyen rendelkezés a házszabályokban nincs. Van rendelkezés arról, hogy ugyanannak a törvényja-^ vaslatnak különböző szakaszai, amennyiben egymással kapcsolatosak* a részletes tárgyalás során együtt tárgyalhatók és ez a rendelkezés ugyanabban a szakaszban van lefektetve, amely rendelkezik arról, hogy a költségvetések és ta 1*