Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

108 Az országgyűlés képviselőházának 146. ülése 1928 március 20-án, kedden. haszonbérét vagy váltságárát olyan magasan állapították meg, h&K? ez sok helyen kttes értékűvé tette az egész megváltási eljárást. Szerény nézetem szerint a vagyonváltsági földek haszonbérének megállapításánál talán még az abnormisan magas 600.000 koronás búzaár volt a számitásolk alapja, úgyhogy ma. amikor a búzaár majdnem 50%-kai olcsóbban állapodott ínég, ezek a számítások a földhöz jut tátották at lehetetlenül nehéz feladatok elé állítják. A birtokmegváltási ügyekkel kapcsolatban még egy körülményre hivnám fel a t. Ház és a t. kormány figyelmét. Ez az eljárási ügyek végtelen huzavonája, az eljárás végrehajtásának lassúsága. Ebből pedig mérhetetlen anyagi kár származik az államkincstárra, a megváltást szenvedőre és a földhöz juttatottra egyaránt. Esztendők telnek el, mig az Ofb. a birtokba adott földek vagyonyálíság árát, illetőleg haszonbérét megállapítja. Emberileg érthető azután, hogy az a földhöz juttatott ebben a bizonytalan átmeneti időben még részfizetéseket seai hajlandó teljesíteni, a hatóságok pedig nem tudják beszedni az adót, mert a szükséges kataszteri egyéni nyilvántartások még négy év mulya sem állanak rendelkezésükre. Amikor azután ismeretesekké válnak a juttatottakat terhelő tartozások, ezek a tartozások, a hátralékok annyira felgyülemlettek, hogy még ha akarnának is, akkor sem képesek fizetési kötelezettségüknek eleget tenni. Nem érem be e tekintetben azzal a tanácscsal, hogy tessék az illetőknek idejében és saját érdekükben fizetni, mert a juttatott csak akkor kex*ül abba a helyzetbe, hogy felismerhesse saját érdekét, ha tudja, hogy mennyibe kerül neki a juttatott föld, csak akkor képes azután mérlegelni, hogy a juttatásból van-e neki valamilyen előnye, vagy pedig nincs. A legtöbb esetben azután él is azzal a joggal, hogy otthagyja a földet és 2—3 esztendei gazdálkodás után szó nélkül távozik onnan, úgyhogy az a föld újra fölszabadul, két-három esztendő pedig elveszett a nemzet szempontjából, mert ezalatt ezek a földek nem termettek semmit. A baj oka a rendszer lassúságában van. Vannak esetek, amikor a bíróság hosszas tárgyalás után végre megállapítja a váltságárat, de hogy azt milyen feltételek mellett keil fizetni, arra megint félesztendő múlva uj tárgyalást tüz ki. Bízom az igen t. kormányban, hogy a birtokreform befejezése során ezeket a baiokat orvosolni fogja. Ha már felemiitettem az adózás kérdését, lehetetlen, hogy hangot ne adjak azoknak a panaszoknak is, amelyek e tekintetben felszínre jutnak. Egész adózási rendszerünk kétségtelenül tele van hibákkal. Ideje volna véget vetni azoknak a lehetetlen helyzeteknek, azoknak a tragikomikus jeleneteknek, amikor a falu főutcáján egy stráfkocsin visznek egypár lefoglalt uj csizmát s ezt öt ember kiséri: a végrehajtó, a becsüs, a rendőr, a kocsis és egy napszámos. Hogy adózási rendszerünk nem szimpatikus, azt elismerem, bár a magam részéről szimpatikus adózási rendszert elképzelni nem tudok, amin elvégre nem szabad csodálkozni, mert hiszen a magyar ember évszázadok alatt mindig idegennek fizette a sarcot, hol a töröknek, hol a németnek, volt tehát ideje meggyülölni az adót. Sohasem fizetett sziyesen, ma sem fizet szivesen. Az adó nagyrésze ma is jóvátétel címén ott sikkad el szomszédaink vagy egyéb ellenséges érzületű külföldi nép számláján. Adómorált tehát ma se várjon senki a magyartól. Majd akkor, ha az adó a maga teljességében a nemzet saját céljaira lesz fordítható, eljöhet az ideje a Kossuth Lajos-korabeli lelkesedésnek nemcsak az adók megajánlásában, hanem megfizetésében is. Addig azonban nem! Felemlítem ón is, mint annyi felszólalt t. képviselőtársam, a forgalmiadót, amelynek köszönhetjük nagyrészben pénzügyi szanálásunkat, de amelynél gyűlöletesebb adónem nem volt. Már megszületésekor sem volt szimpatikus s azóta egyre gyűlöltebbé válik. Oka ennek szerény nézetem szerint a forgalmiadó beszedésének állandósult^ ellenszenves ellenőrzése. Hiszen minden adónem magas és számszerint nincs egyetlen adónk sem, amely kevés volna, mégsem gyűlölik annyira, legfeljebb tiltakoznak az összeg nagysága ellen. De a forgalmiadó direkt forrongást idéz elő, valahány gyűlésen csak szóbakerül és ha megjelenik valaki a politikai élet porondján, aki a forgalmiadó ellen hangosan deklamál, azt már Messiásnak tartja az adófizetők nagy tömege. A forgalmi adózás mai rendszerén való változtatásnak megjött a legfőbb ideje s én örömmel veszem tudomásul az igen t. pénzügyminister urnák azt a kijelentését, hogy a forgalmiadó kérdését megfontolás tárgyává teszi. Remélem, hogy rövid időn belül módja is lesz a kiskereskedők és kisiparosok sérelmeit orvosolni és kívánságait teljesíteni. Az adózástól csak egy lépés, és önkéntelenül ott vagyunk az adósság kérdésénél, amely szintén súlyos teherként nehezedik magánéletünkre. Az, az adósság, amelyért 12—18 százalék kamatot kell fizetni, előbb-utóbb megfojtja az adóst, úgyhogy már csak emberbaráti szeretetből is segitségére kell sietni a fuldoklónak. Az ország épen ezért várja is, hogy a t. kormány megfelelő intézkedéseket tegyen, mint ahogyan az igen t. ministerelnök ur Debrecenben szives volt körvonalazni erről a tárgyról való nézetét. Uj banktörvény utján, vagy más, de célravezető eszközökkel oda kell hatni, hogy a kamatuzsora végre eltűnjék gazdasági életünkből. (Helyeslés.) Különben a magángazdaság talpraállitására a jelek szerint a kormányban megvan a jószándék és a hajlandóság és csak elismerés illeti meg az igen t. földmivelésügyi minister urat is épen a legutóbbi hetekben megindított szikjavitási akciójáért. De egyformán rá van utalva mindenki — kisgazda, kisiparos, kiskereskedő és munkás egyaránt, — hogy az államháztartás keretén belül segitségére siessünk, ha bajba jut. Nem szabad elfelejteni, hogy magyar és magyar álampolgár között nincs különbség sem foglalkozási ág, sem felekezet, sem faj szerint, ha pedig mégis van, akkor a forradalmi állapot. Sohasem volt nagyobb szüksége a magyarnak arra, hogy a társadalmi szolidaritás és a testvériség ellentéteket kiküszöbölő nagy munkája meginduljon, hogy hazája szeretetében egységes érzésben forrjon össze ennek a nemzetnek minden egyes tagja, mert a nemzeti megpróbáltatásoknak súlyosabb és végzetesebb idejét éljük most, mint élte a Mohács utáni Magyarország. És a fekete éjszakában sehol semmi fény, amely a fejlődő, haladó nagy nemzetek országútján a mi utvonalunkat is bevilágítaná. Vagy talán a népszövetség volna az, amelynek legutóbbi ülésén gróf Apponyi Albert, a nemzet büszkesége, titáni harcot vivotfc annak a parányi jognak elismeréséért, amelyet Trianon ezer súlyos kötelezettsége mellett számunkra még meghagytak? A szomorú jelen és a kilátástalanul sötét