Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

102 Àz országgyűlés képviselőházának 9—9-75%-kai helyezik ki. Magam ott voltam egy nagybankban, almikor odatelefonáltak, hogy a kért 250.000 pengő helyett akár 500.000 pengőt is adhatnak. A kisbankoknak alaptőkéjüknek csak a harmadrészét adják. Nem lehet ezeket a kis intézeteket tovább fentartani, azt mondja a minister ur. Ha ezeket a magas kamatokat nem akarja a minister ur tovább fentartani, akkor tessék a kisbankoknak pénzt adatni. A kisbankok ismerik a népet. Ha a nagybankokba jönnek ezek a kisemberek, azokkal ott szóba sem fognak állani. Az állam uzsoráskodásátról szóló véleményét elmondotta tegnap Berki Gyula t. képviselőtársam. Ezt teljesen elfogadom. Látjuk, hogy 12—25—30% késedelmi kamatot szednek. Nem itt van a hiba, hanem ott, hogy az állam pénze bizonyos szanálásokra megy. Emlékezetből csak egy-kettőt akarok most felemlíteni. Itt van például Bacher-konzern esete, amikor azt mondották, hogy ezt azért kell szanálni, hogy a külföldi hitelt el ne veszítsük. De ugyanekkor valorizációra nincsen pénz. Figyelmébe ajánlom a kormánynak, hogy a belföldi hitelt is meg kell teremteni, ha már a külföldi hitelek szempontjából volt pénz. Itt van azután a Hangya és az egyéb szövetkezetek támogatása. Elismerem, hogy ezeknek a szövetkezeteknek van bizonyos hivatásuk, amelyet igen szépen tölthetnének be, ha a Károlyi Sándor alapgondolata és eszméje szerint működnének, ám a szövetkezetek ezt az alapgondolatot és ezt az eszmét elhagyták, mert letértek az altruisztikus alapról. Különösen a Pénzintézeti Központ az, amely ilyen esetekben szanálni szokott. Amikor Debrecenben az egyik banknál az igazgatók elsikkasztottak négymillió pengőt, azt az intézetet rögtön szanálták. Ugyancsak szanálták a miskolci textilipari részvénytársaságot, amely rá két hét múlva megbukott és a Pénzintézeti Központ elvesztett négyszázezer pengőt. Tudok egy esetet, amikor egy vidéki takarékpénztári igazgató 700 millió koronát vett fel engedély nélkül, azután csődbe került és három igazgatósági tagja kifizette a 40% kvótán felüli részt 360 millió koronát készpénzben. Mivel azonban az intézet megbukott, feljött ide az intézet megbízottja, de a Pénzintézeti Központnál nem kapott pénzt, csak a Nemzeti Banktól kapott nagy könyörgésre, amit azután az igazgatósági tagok birtokára bekebeleztek, így teljesiti tehát a Pénzintézeti Központ a hivatását. Helyes az a felfogás, hogy ott kell támogatást nyújtani, ahol megvan a kellő biztosíték, viszont lehetetlenség, hogy amikor egy igazgató elsikkaszt 4 millió pengőt, ott rögtön van pénz a szanálásra. Biztosan jó protektora van neki. (Jánossy Gábor: Inkább a Rókus-kórházra volna pénz. — Forster Elek: Ugy látszik, itt már mindenki ellenzéki! — Jánossy Gábor: Nem ellenzékiség, ez az igazság! — Usetty Béla: Ne bántsa a fővárost! — Jánossy Gábor: Én nem bántom, inkább szeretem és sajnálom a betegeket! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Jánossy Gábor: Magyarok itt is, ott is!) Reischl Richárd: A kormány állandóan takarékosságot hirdet és a pénzügyminister rögtön meg van sértődve, ha valaki előhozza, hogy milyen nagyban folyik a pazarlás. Én nem akarok eseteket felhozni, de tény, hogy a közpénzeket igen könnyen adják ki. Én azt hittem', hogy Trianon után az emberek lelkében bizonyos, az igények terén való Trianon is fel fog lépni. Ehelyett mit látunk? Mindenki tülekedik, azon van, hogyan tudna az állam 146. ülése 1938 március 20-án, kedden. révén pénzt szerezni magának. (Ugy van!) Vannak emberek, akik, — ugy, ahogyan a sziuindiánusok skalpokkal veszik magukat körül, — állásokkal veszik körül magukat. Van olyan ember, akinek öt-hat állása van, az igazgatóságokban benne ül itt is, ott is, egyik helyen milliárdos végkielégítést vesz fel s amint egy uj intézmény létesül, amelyet az állam támogat, megint ott van mint igazgatósági tag, vagy a rokonság, sógorság-komaság folytán onnan segélyeket kap. Az arvs k, gondnokoltak és a kauciósok részére azonban nincsen valorizáció, még kevés sem, hogy ezeket a nyomorultakat valahogyan meg tudnók menteni. A tisztviselői lakbérek terén volna elsősorban tennivaló, hiszen a tisztviselők fizetésüknek 30—40—50%-át kénytelenek fizetni lakásukért. Azt hittem, hogy amikor a lakbérek emelésével a pénzügyministerium nagyobb jövedelemhez jut, akkor a tisztviselők lakbérrendezése megtörténik, de ez ma sem történt meg. Itt van a Faksz. Állitomi, hogyha ezt ma megszüntetik és más alapra fektetik ezt a kérdést, sokkal jobban jár az állam, különös tekintettel arra, hogy a Faksz. révén nem látom az állam pénzét biztosítottnak. Hogyan kell ezt megoldani? Rá kell bizni a közigazgatásra. Elmondok itt egy esetet. Keszthely városának adott a népjóléti minister ur egymilliárd olcsó kölesönt. Ez a kölcsön a város jótállása, mellett ki lett adva 94 kisembernek kis házak épitésére, tehát átlagosan 10.4 millió lett kiadva. De nem fizette ki ezt a város nekik készpénzben, hanem az illetők a kereskedőktől hozták a számlát és ezeket a számlákat fizette ki a város; tehát nem költhettek azt el kocsmára vagy más célra, a város viszont annak adott pénzt, akiről tudta, hogy azt vissza m tudja fizetni. De a Faksznál ez nem lesz biztosítva. Adták volna ezt a Faksz-nak adott pénzt a városoknak, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon ) akkor ezek a kis házak már mind felépültek volna, mert a közigazgatás ugy mint a múltban, ezt szépen elintézte volna. A múltban is megvolt minden járásnak a maga utbizottsága, a mezőgazdasági bizottsága, s ezek tagjai ingyen végezték ezeket a tiszteletbeH dolgokat, épenugy ezt a feladatot is elvégezték volna ezek az urak s sohasem gondoltak volna arra, hogy ezen pénzt keressenek. (Forster Elek: A közigazgatás jól elvégezte volna!) Még a lakáskérdésről is akarok pár szót szólani. A népjóléti minister ur állandó pergőtüzben van részben a háztulajdonosok, részben pedig a lakók szövetségének részéről. Ez a dolog megint csak olyan mumus. Nem hatolunk bele a dolgok mélyébe és nem nézzük, hogy ez a dolog hogyan volna könnyebben és gyorsabban végrehajtható. Itt is elmondok egy esetet. Keszthely városa kérte a minister urat, hogy szabadítsa fel a lakásokat. A minister ur nem akart ebbe belemenni mindaddig, ami g a városi vezetőség anyagi garanciát nem vállalt, hogy mindenkit el tud helyezni s viszont 100%-nál nagyobb

1 bért senki sem fog fizetni. így is történt, s mi lett az akció vége! Az, hogy ez ellen a kérelem ellen 150 tagú küldöttség jött fel, memorandumba foglalták kivanságuikat, a minister persvadeálták, hogy nagy bajok lesznek, forradalom üt ki stb., stb., és mi lett az eredmény? Épült 280 kislaíkás, 40 egy- és kétszobás lakás, s Keszthelyen ma 40 lakás áll üresen s a házbérek leestek. Ez lenne a helyzet és az eredmény másutt is, itt Budapesten is. Azt ajánlom, hogy sem az állam, sem a főváros ne fektesen egy fillért sem házépitésekbe, hanem adja oda ezt a pénzt a vállalkozóknak s kötelezze őiket