Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-145

'Az országgyűlés képviselőházának 1 Talán a mélyen t. pénzügyi államtitkár ur, mint elsőrangú finánc kapacitás megérti ezt, de én első osztályú kinai mandarin legyek, ha megértem. Mondom, csak ez a hibája a tervezetnek. Különben megtalálhatja ugy az igazságügyi, mint pénzügyi és kereskedelemügyi kormány ezt a törvényjavaslatot. Azt mondom : Iam proximus ardet Ucalegon a kartellek túlhajtásainak, terrorjának, a mezőgazdaságot nem fojtogató, hanem a termelést megfojtó garázdálkodásainak — általában mondom, amelyik kartellnek nem inge, ne vegye magára ; azt hiszem egy se veszi magára, valamennyit megilleti (Élénk derültség.) — egyszer végre-valahára véget kell vetni. Igen t- Képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Még valamit elfelejtettem mondani ; nehogy szemrehányás érjen saját lelkiismeretem részéről, ezt is felhozom. A memorandumok között itt van a postás alkalmazottaké is. Csak azt kérik, hogy amint azelőtt a vasutasokkal vették őket egy kalap alá, ugy most is adják meg nekik ezt a jogot vagy kedvezményt, mert az ő szolgálatuk a legnehezebb, a legkeservesebb ; az úgynevezett örökmozgó működése, amit a postások végeznek. Én tehát ezt a kérelmet, amely ugy is a mélyen t. kereskedelemügyi ministerium előtt fekszik, a legmelegebben ajánlom a kormánynak, a pénzügyes kereskedelemügyi minister urnák kegyes jóindulatába. Áttérek a kultuszügyekre. (Halljuk ! Halljuk !) Itt megint — azt hiszem — ellen mondást váltok ki, amikor a Ház tiszteletreméltó tagjai egy jó nagy részének felfogásával ellentétben azt mondom, hogy sem az egyetemeket nem sokallom, nem tartom feleslegeseknek, sem a Pázmány egyetem közgazdasági fakultását nem tartom eltörlendőnek, sőt — horrendum dictu — még azt a balatonparti tudományos intézetet is ... (Reischl Richárd : Csibortalpalás ! — Derültség.) Ezt nem akarom mondani, mert ez olyan tudományosan hangzik. (Derültség.) Nem vagyok természettudós és igy arról, amit nem értek, nem szeretek beszélni. Annak a halélettani, halbiológiai intézetnek felállítását és fejlesztését is szükségesnek tartom, azonban a fundamentum kiépítése mellett, az elemi oktatás, a középiskolák fejlesztése mellett és a gazdasági érdekeknek hasonló arányban való támogatása mellett tartom helyesnek és szükségesnek. (Helyeslés.) Hiszen tudjuk, hogy az a négy egyetem mire vár. Az a négy egyetem egészséget jelent, egészségügyi kultúrát jelent, a léleknek magasabbrendü ismeretekhez való jutását, magasabb régiókba való röppenését, s az a négy egyetem teljesiti kulturhivatását addig, mig a négy elfoglalhatja a maga régi helyét. Azt mondotta a vallás- és közoktatásügyi minister ur a tanítókhoz, tanárokhoz intézett klasszikus körlevelében, szózatában, felhivásában, hogy történeti hivatottságunk és történelmi hagyományaink megőrzését a gyermek lélekbe bele kell oltani, a nemzeti gőg minden illúziója nélkül. Gyönyörű mondás, költői mondás, igaz beszéd, okos beszéd, én azonban azt hiszem, hogy az a tanitó, az a tanár, ugy is érti, ugy is tudja ezt a hivatását. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Hogy azonban ennek a nagy, nehéz hivatásnak, az emberformálás művészetének, a legnagyobb hivatásnak, amely emberre várhat a földön, a teremtés teremtő munkája tovább folytatásának, a jellemképzésnek roppant nehéz munkáját ambícióval, lelkesedéssel, odaadással egész emberként elvégezhesse, ahhoz szükséges, hogy >. ülése 1928 március 19-én, hétfőn. 95 ne korogjon a gyomra, ahhoz szükséges, hogy ne vegye körül öt-hat éhes, sápadtarcu rongyos gyerek, tehát a tanitók, tanárok státusát, amelyen úgyis igen nagyot javitott a kultuszkormány, méltóztassék teljesen rend behozni, különösen méltóztassék a lehetetlen, kegyetlen és embertelen helyettes-tanári intézményt teljesen megszüntetni és akkor a mai magyar tanítóság, a magyar tanári kar — a polgári iskolai tanárok is, akik szintén memorandumot terjesztettek a képviselők és az igen t. kormány elé, amelyet szintén ajánlok a kormány figyelmébe — el fogja végezni azt a nagy, nemes hivatást, hogy beleoltsa minden magyar lelkébe történeti hivatásunkat, történeti hagyományainkat a nemzeti gőg minden illúziója nélkül. Méltóztassék megengedni, hogy most egy kegyeleti kötelességet teljesítsek. (Halljuk! Halljuk!) Másfél év százada volt 1926. május 6-án, hogy a legszebb, legfenségesebb vallásos költemények irója, amint mondani szokták, a »magyar Horác« — több volt, mint magyar Horatius : ő Berzsenyi Dániel volt — megszületett, az a Berzsenyi Dániel, aki a XVIII. század végén felébresztette a Mária Terézia és József simogató, cirógató kezei által elaltatott nemzetet és hivatása, kötelessége útjára terelte. Ez a Berzsenyi Dániel, aki most is kilép a hetyei bölcsőből, kilép a kemenessemjóni alacsony udvarház meghitt szobájának csendjéből, ahol remekül megfaragott ódái megszülettek, most is, a niklai sirból is fülünkbe dörgi, lelkünkbe zokogja, minden magyar lelkébe sir ja : Nem látod a bosszús egeknek ostorait nyomorult hazádon ? Igenis, ma is él, ha valaha élt, ugy ma él Berzsenyi Dániel. Szűkebb hazája, amelynek területén született és a második, az örök hazája az a vármegye, amelynek területén örök álmát alussza, megünnepelte születésének százötvenedik évfordulóját- Ez volt az egész. Most a tűzoltó, dalárdajubileumok — de nem akarok részletesen foglalkozni, hogy micsoda jubileumok — kora van. Tavaly volt száz éve, hogy az örök természet dalnoka, Petőfi és Ady mellett legnagyobb lírikusunk, Vajda János született, aki azt mondotta : Neked éltem, érted éltem, Önfeledten igazán, S mi tüz, láng volt szivemben, Oltárodon elégettem. Mindenem föláldozám Jutalmul más nem kivánva : A Te dicsőségedet. Szenvedésem mind nem fájna; A csalódás, hogy hiába, Örüléssel fenyeget. Száz év, hogy Vajda János született, akiről ezt irta Ady, akihez magát hasonlitotta: A vaáli erdőben járván, Szent csontlábakhoz vergődve esem. És zug az erdő, sorsot hirdetőn, félelmesen, Homlokomon simogat kezével a Mont-Blanc-ember, Én szent elődöm, nagy rokonom. S egy szent kezet érzek azóta mindig, Egy csontkezet a homlokomon. Ennek a Vajda Jánosnak születéséről sem irtak, nem beszéltek Csonkamagyarországon, Petőfi kortársáról, a hatvanas évek legnagyobb lírikusáról. Tavai... (Felkiáltások : Tavai 1) Igen kérem, mert «tavai» dunántuliasan van, «tavaly»