Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-129
78 Az országgyűlés képviselőházának 129. ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. törvényt. Szent meggyőződésem, hogy igy elkerültetnek mindazok az izgalmak, amelyek előbb-utóbb be fognak következni és emellett oly egészséges, nyugodt átmenetet biztosithatunk, amelynek eredménye jobb lesz, mint lehet a beadott törvényjavaslatnak végső eredménye. A belpolitikai szempontok a felesleges izgalmak elkerülését és a fokozatos átmenet utján való haladást követelik meg. Kérdem, miféle szempont az amely a kormányt mégis arra kényszeriti, hogy ezt az áldatlan törvénymódosítást beterjessze? Erre, sajnos, az a felelet, hogy a kormányt az a külső nyomás kényszeriti, amelyet a külső zsidóságnak Genfben történt beavatkozása hozott létre. Lényegében a kormány nagy nyomást érez és ugy látja, hogy ennek a nyomásnak engedni kénytelen. Ez a külső beavatkozás meggyőződésem szerint nagyon rossz szolgálatot tesz s elmérgesiti azt az ügyet, amelyet szerintem felesleges izgalmak nélkül fokozatos haladással is el lehetne intézni. Az emberben azok az érzések, azok a gondolatok lesznek úrrá, amelyek felébredtek akkor amikor egyéb törvényeinket hoztuk meg a békeszerződésből folyó nyomás hatása alatt. Nincs nagy erkölcsi értéke az olyan törvénynek, amelyet a nemzet nem a maga érdekeinek és szükségleteinek talajából termel ki, hanem, amelyre külső erőszak kényszeriti. Ha mármost megállapitom, hogy a helyzet tulajdonképen az, hogy belső politikai okcl nem kívánják meg a módosítást, csupán ez a kü^ső nyomás, akkor a végső következtetésem egyszerű. Ha az a külső nyomás az^ igazságra támaszkodnék, vagy a békeszerződésben — ha mindjárt nyomás alatt is — vállalt kötelezettségünkre, azt mondanám: keserűséget érzek, de elfogadom a nyomást, mert igazságos, amikor azonban meg kell állapitanom, hogy ezt a kü ] ső nyomást sem az igazság, sem a békeszerződésben válialt kötelezettség nem támasztja alá, azt kell mondanom: ennek a nyomásnak nem engedek és igy ezt a módositást még általánosságban sem fogadom el. (Élénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Elnök: Szólásba következik? Gubicza Ferenc jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Ki a következő szónok? Gubicza Ferenc jearyző: Pakots József! Pakots József: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Kinos e és nehéz probléma a numerus claususról szóló törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat kérdése. Azok a t. képviselőtársaim, akik ezt a javaslatot erről az oldalról és a túloldalról is eddig tárgyalták, voltaképen nem is a módosításról mondották el véleményüket, hanem magáról arról a törvényről, amely ott éktelenkedik a Corpus Jurisban. Egy olyan korszak posványából virágzott ki ez a törvény, amely a maga sötét reakciójával elöntötte a magyar életet. Jellemzi ennek a korszaknak szellemét, hogy két törvény született meg esymásután, a numerus claususról szóló 1920: XXV. és a botbüntetésről szóló 1920. évi XXVI. törvénycikk. E két törvény az ellenforradalomnak anatómiai csodája, a butaságnak, a maradiságnak... Elnök: A képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. Méltóztassék parlamentáris kifejezéseket használni! Pakots József: A középkorba való visszatérésnek volt ez, a két törvény a sziámi ikre, az a, csillagzat, amely feltűnt a reakció sötét egén s amely jelzi ezeknek az időknek szomorú történetét (Peidl Gyula: Ugy van!) Engem mély fájdalom tölt el, hogy szemben a régi magyar nemes hagyományokkal, amelyek az egész magyar nemzetet a világ előtt a legfejlődésképesebb s legnagyobb sorsra hivatott nemzetek sorába állították, azok az eszmék lesorvadtak a háború és a forradalmak viharában s Magyarország ismét évszázadokkal viszakerült a középkor szellemi mentalitásába és légkörébe. (Ugy van! a baloldalon.) r Az a törvény, amelyet a mélyen t. kormány módosítani kíván, a magyarságot, a magyar államot, a magyar nemzetet és a magyar kultúrát állitja pellengére. És amikor ezzel a kérdéssel foglalkozni kívánok, nagyon szerettem volna elkerülni azokat a gondolatokat és témákat, amelyek a numerus clausus módosításának vitája kapósán felvetődtek. Nem kívántam volna a zsidókérdésről beszélni, mert szégyenteljes és fájdalmas, hogy egy kulturnemzet ilyen problémákat vethessen fel a haladás XX-ik századában, az emberi fejlődésnek, a kultúrának és civilizációnak egy ilyen előrehaladott helyzetében. Előttem szóló t. képviselőtársaim azonban a Keresztény Gazdasági Párt részéről állandóan ezt a kérdést vetik fel, mint problémát. Én a kultúra szempontjából, Magyarország kulturális érdekei szempontjából lényegesnek tartom ennek a javaslatnak sorsát. Mert abban azután nincs véleménykülönbség köztünk, hogy ezt a szegény szebb sorsra hivatott, nagy kultúrára és kulturmisszióra visszanéző nemzetet a világ egy kegyetlen és lesújtó ítélet alá vetette, egy olyan igazságtalan Ítélet [ alá, amely elégtételért kiált. A magyar nemzet gúnyja és csúfja lett a világnak, nem a maga bűneiért, hanem az emberiség bűneiért. Amikor a trianoni igazságtalanság megbélyegezte a magyar nemzetet és amikor széttörte ezt a kis szerencsétlen országot, akkor ennek a nemzetnek fegyvertelenül csak egyetlenegy módja van a maga igazságának kivivására, ha olyan méltósággal f viseli martirsorsát, amely az igazság átérzésében rejlik és türelemmel, de a maga rendelkezésre álló fegyvereinek felhasználásával veszi fel a küzdelmet Trianon ellen. És micsoda fegyvere lehet a kis magyar nemzetnek? A népek megítélésében ma már a nemzetek nagyságát nem a tankok, nem a hadsereg, nem a hajókolosszusok jelzik (Ugy van! a baloldalon.), mert azok adhatnak hatalmi súlyt és területi nagyságot, de a nemzetek nagysága kultúrájukban van, abban a rendeltetésben, amellyel a nemzetek koncertjében tovább viszik a haladás gondolatát és tovább terjesztik az eszmék diadalát, fényességét, amely a nemzeti lelket felemeli és az emberi tudást nagyobbá teszi. A kultúra nagy ereje tehet osak naggyá egy nemzetet és igy kis nemzet is lehet nagy a hatalmas nemzetek sorában, ahogy erre vannak példák a kontinensen, mint a kis skandináv államok, Svájc és Dánia, amelyek a maguk kultúrájában méltán sorakoznak versenyre a régi^ és nagy kultúrára visszanéző államokkal és nemzetekkel. ' Ha Magyarország széttöretett, ha ilyen testvértelen, ha semmiféle közössége nincs az emberi társadalommal, ha semmi olyan hatalmi^ közössége nincs, amelyet bizonyos érdekszálak, családi rokonság vagy politikai rokonság szoktak jelenteni, ha itt állunk megvesszőzve, széttörve, lekötve és megcsúfolva, akkor mi a magunk igazságának megvédésére és kivivá-
