Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-127

Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 1928 február 14-én, kedden, 37 nem szólanék és akkor is az volna az álláspontom, hogy beiktathatjuk törvénybe, hogy a kisebbség jogait meg kell védeni, meg kell erősiteni. De látom, hogy a kategorizálásnak mi a vége. Alakoskodással, szemfényvesztéssel vádolják meg a kormányt, nem akarják elhinni, hogy őszintéi, s amit nem hisznek el a törvényhozásban, — majd lesz rá gondjuk a nemzetközi sajtó és nemzetközi összeköttetések révén — nem hiszik el a Nemzetek Szövetségében sem, vagyis a kormány politikailag nem éri el azt a célt ezzel a módosítással, amelyet el akar érni. Csak utalok rá, hogy alig van a kereskedőknek vagy más társadalmi foglalkozásuaknak lapja, amely ne mutatná ki, hogy mindenki elégedetlen a módosítással. Sőt az Omke. lapja bebizonyítja, hogy a kultuszminister ur kategóriájában a kereskedelmi foglalkozás felsorolása nem is a zsidókat szőrit ja ki, hanem 70%-ban a keresztény kereskedők fiait. Ezekkel a kategóriákkal és ezekkel az adatokkal tehát játékot lehet űzni és főleg alapot adni a vádaskodásra. Nem látom tehát, hogy a kormány a célt elérné, és viszont nem látom biztosítva azt a célt sem, amelyet én itt nyílta*! megvallottam, hogy mindaddig, amig a mesterségesen megzavart természeti folyamat a magyarság életében végbe nem megy s amig vissza nem kapjuk a határokat is, amikor majd a gazdasági lehetőség nagyobb, hogy addig a nemzet társadalmi összetételét, keresztény jellegét kellőképen védeni kell. Én bizalommal vagyok a kultuszminister ur személye és kultúrpolitikája iránt, de amikor egy törvényt megszavazok, nem a ministernek szavazom meg, hanem az országnak s amikor látom, hogy ez a törvény nagyon függ a minister diszkrecionális jogától, én ilyen diszkrecionális t jogra, amikor nem tudom, hogy később ki fogja gyakorolni majd, a nemzet jövőjét nem építem fel és arra nem merem rábizni. Ezek voltak az indokok, amelyek miatt, annak ellenére, hogy a kormány és a minister ur kultúrpolitikáját helyeslem, a benyújtott törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés és taps a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra köv étkezik % Gubicza Ferenc jegyző: Jánossy Gábor! Jánossy Gábor: T. Képviselőház! Az előttem elhangzott, nem mondom, hogy nagyszabású, — mert ez olyan sablonos jelzője az igazán tartalmas és érdekes beszédeknek — de azt mondom, hogy az igazán tartalmas, érdekes és a benső meggyőződéstől áthatott beszédnek konklúziójával nem érthetek egyet. Azonkívül egy megállapítását kell a magam igénytelen felfogása szerint, — nem mondom, hogy viszszautasitanom — hanem talán megcáfolnom, azt tudniillik, hogy ez a mostani, világszerte tapasztalható rothadásszerü erkölcsi állapot, az erkölcsöknek ez a lezüllése a nagy magyar szabadelvű korszaknak, a Szilágyi Dezsők, Baross Gáborok, Csáky Albinok korszakának, az ő nagy egyházpolitikai törvényeinknek végrehajtása következtében állott volna be. Nem! Ezek a világjelenségek általánosak, nem specifikusan magyarok, bár szeretném, ha ezeknek az ellenkezője volna specifikusan magyar, hogy tudniillik itt az ősi magyar erkölcs, az ősi magyar tisztesség, az ősi magyar becsület lenne úrrá a lelkeken, mert akkor, azt hiszem, közelebb jutnánk a legközelebb álló célhoz, a történelmi Magyarország helyreállításához. (Ugy van! a jobboldalon.) T, Képviselőház! Ami ennek a nem mondIÍÉPVJSELÖHÁZI NAPLÓ- IX. hatnám, hogy túlságosan népszerű törvényjavaslatnak tárgyalására vonatkozó felszólalásomat illeti, engedelmet kérek, ha kissé szubjektív dolgokat is belevegyitek a beszédembe, de ki kell jelentenem, hogy motu proprio szólalok fel. Ez latinul van, ezt elmondhatom. (Mai as its Géza: Ezt szabad!) Azt, hogy mi szabad, azt a törvény, a házszabályok és lelkiismeretem mondják meg. (Pakots József: És az elnöki tanács mit szól hozzá?) De strigis, quae non sunt, nulla quaestio fiat. Mondom, t. Képviselőház, nem azért szólalok fel, mintha engem erre bárki is felszólított volna, nem is azért szólalok fel, mintha a túloldalról olyan kedvesen rámmosolygó Fábián Béla igen t. kedves képviselőtársam és öcsémuram felszólításának engednék, aki azt mondotta ránk, erre a t. pártra mutatva, amelyhez tartozom, — nem akarom túludvariasan mondani, hogy tartozni szerencsém van — : »Száraz ágon hallgató ajakkal meddig ültök csüggedt madarak?« Nem azért szólalok fel. Engem képviselői kötelességemre nem kell figyelmeztetni. (Ugy van! a jobboldalon.) Felszólalok azért, mert ugy érzem, hogy rövid felszólalásommal szolgálatot teszek nem a pártnak, hanem az országnak. T. Képviselőház! Magát a zárt számot illetőleg a tanulásban, meg a tanításban, nekem már régen megvan az álláspontom. Álláspontomat az én tanítómesteremtől, a magyar nép atyjától, Kossuth Lajos irataiból és beszédeiből merítem. Én nemcsak akkor foglalkozom Kossuth Lajossal, amikor egy fölséges szoborcsoportozatot lepleznek le. (Mozgás a baloldalon. — Forster Elek: Nem is olyan nagyon fölséges!) Fölséges szoborcsoportozat az. t. képviselőtársam! Nekem sirt a lelkem, fájt a szivem, amikor azt tapasztaltam, hogy egy nagy, fényes képzelő és alkotó tehetséggel megáldott művészt, aki^ úgyszólván életének célját, álmait, törekvéseit véste bele abba a szoborcsoportozatba, ilyen ferdén ítélnek meg és enynyire félreismernek. Az a szoborcsoportozat nem a debreceni vagy ceglédi piacon, vagy a szegedi főtéren szónokló 48-as Kossuthot ábrázolja, hanem azt az alkotmányos ministeriumot, amely ministerium tagjainak homlokán ott borong a remény, a kétségbeesés, a kétségnek az árnya, hogy merre menjenek, kit kövessenek, a hitszegő királynak tett hűségük utján maradjanak-e, vagy pedig a nemzet oldalára álljanak és a nemzetet egy végzetes, beláthatatlan sorsnak tegyék ki. Én ezt a fölséges gondolatot látom megörökítve azon a szoborcsoportozaton. Ismétlem, Kossuth Lajosnak beszédeiből, irataiból merítem álláspontomat, mert Kossuth Lajosnak irataira is el lehet mondani azt, amit az élet könyvéről, az igazság könyvéről és a szeretet könyvéről, a Szentírásról mondanak: olvasgassátok ez írásokat, mert ezekben ugy látszik a ti örök életeteknek a beszéde van. Mondom, Kossuth Lajos irataiból merítem álláspontomat, de Petőfi költészetéből is. Ezt is előhozom, mert közeledik március idusa, és az egyetemi ifjúság magatartására is lesz mondanivalóm. Azt mondotta Kossuth Lajos 1848 t augusztus 26-án a képviselőházban tartott beszédében, amikor valami Dragos nevű oláh nemzetiségű kerületből való képviselőnek a kérdésére nemzetiségi ügyben felelt: »Én mint ember azt tartom, hogy Krisztus vallásának a követője vagyok, aki arra tanított, hogy szeressük felebarátainkat, mint önönmagunkat, és én — mondja Kossuth Lajos a magyar képviselőházban — amennyire ez az emberi 6