Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-138
298 r Az országgyűlés képviselőházának 138. ülése 1928 március 2-án, pénteken. körül a legtöbb ellenvélemény fejlődött ki s amely körül a legbehatóbb vita folyt a bizottságban. Végtére azonban győzedelmeskedett az az álláspont, hogy ebben az országban, ahol az adózás terén már amúgy is a végletekig van feszit ve minden, ebben az országban mindent el kell követni arra nézve, hogy legalább azoknál az adónemeknél, amelyeknél a csökkentés tényleg behozható és minden tekintetben meg is indokolható, ez a csökkentés tényleg megtörténjék. A magam részéről nekem az volt az álláspontom, hogy semmi körülmények között embereket azért, mert szükséges háziállatokat tartanak, adóztatni nem szabad és nem lehet. Épen olyan az ebtartás, amilyen a tehéntartás, a lótartás, a baromfitartás. Szükséges háziállat tartása. Azért engem — elvben legalább — mert egy szükséges háziállatot tartok, külön megadóztatni, ha egyéb tekintetben adózási kötelességemnek eleget teszek, semmi körülmények között nem logikus és nem helyes. A magam részéről tehát nem pártolom. Ez volt az én álláspontom, amelytől a magam részéről nem voltam hajlandó eltérni és nem vagyok hajlandó eltérni elvben ma sem. Ezzel szemben áll a törvényjavaslat eredeti szövegének az az intézkedése, amely az eddig az egyes vármegyékben még mérsékelten megállapított , — szerintem jogtalan — ebadókat országosan lényegesen magasabbra akarta felemélni. A vélemények ütközéséből kompromisszium fejlődött ki. Azok ugyanis, akik az ebadó fentartása mellett érveltek, azzal álltak elő, hogy egészségügyi követelmény teszi szűk- ; ségessé az ebtartás restringálását, amennyiben a veszettség leküzdése elképzelhetetlen, ha szabadon tarthat mindenki annyi kutyát, amenynyit akar. Szóval ez volt a kiindulási gondolat, hogy a megadóztatás folytán restringálódik majd az ebek száma és ezzel restringálódik majd a veszettség folytán kétségtelenül fennálló veszély is. Ha így volna, semmi sem volna egyszerűbb, csak adót kellene kivetni és a veszettség Önként megszűnnék. A veszettségnek azonban nem az adó a kurálási módja. A veszettség kurálási módját már világszerte ismerik és gyakorolják is. A nyugati államokban állandóan be van vezetve a veszettség elleni rendszeres oltás, ami azután előidézi azt, hogy a nyugati államokban a veszettség már tényleg leküzdött betegségnek tekinthető, a legritkább esetben történik meg, hogy valamely állat megvesz és annál inkább ritka eset az, hogy az állatok utján emberek is megkapják a bajt. A bizottság, mondom, hosszas vita és tárgyalás után megállapodott egy szövegben, amelynek kifejezést ad a szakasz előttünk fekvő szövege. Ez a szöveg megállapítja azt, hogy a hasznos háziállatként tartott ebek, tehát a kisgazda házőrző ebe, azonkívül a pásztorok nélkülözhetetlen segédmunkása, a pásztoreb, bizonyos minimális adóval legyen csak sújtható. Viszont megállapodott a bizottság abban is, hogy minden más eb, amely tulaj donképen bizonyos mértékben mégis már luxusnak tartható, — ilyenek a különféle ölebek,, vadászebek, stb., stb. — minimális adótétel mellett öt pengőtől kezdődően a törvényhatóságok bölcseségére bízva, kvázi korlátlanul adóztatható meg. Én nagyon kérem a Képviselőházat, ne méltóztassék ezt a szöveget bolygatni, mert hiszen maga a szabályrendeletmegállapitási joguk ugy is megmarad a törvényhatóságoknak. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és baloldalon.) A törvény itt csak keretet ad, amely keret az egyes törvényhatóságok esetleges túladóztatási hajlandóságát lehetetlenné teszi, másrészt pedig ott, ahol az adóztatás indokolt, a luxusebeknél, nyitott ajtót hagy és teljesen a törvényhatóságok bölcseségére bízza, hogy ezt a keretet a maguk legjobb belátása szerint és viszonyaikhoz mérten kitöltsék. Most még magának az ebadónak rendeltetéséről kívánnék egy pár szót szólni. Nagyon jól tudjuk,^ különösen akik vármegyei emberek vagyunk és a vidéki közigazgatást ismerjük, hogy az ebadó nem azért jött a világra, hogy a veszettséget ezzel korlátozzák, hanem azért, mert kellett egy vármegyei rendelkezési alap, amelyből az alispán, ha már sehol sem volt pénze, megcsinálhatta a maga mindenféle kis kiutalásait. (Ugy van! Ugy van!) Azután a községi rendelkezésekbe mindenütt belevették, — azt lehetne mondani, a látszat kedvéért — hogy emberegészségügyi célokra is forditható. Hiszen tudom, fordítottak is kórházakra stb.-re, azonban a legtöbb szabályrendeletbe benne van az, hogy állategészségügyi és emberegészségügyi célokra forditható. En a magam részéről logikusnak tartom, hogyha már ebadót szedünk be, akkor azt a pénzt, amely kizárólag állattartó gazdáktól folyik be, csakis állategészségügyi célokra fordítsuk. {Helyesles a jobboldalon.) Épen azért, hogy a vármegyékben kifejlődött gyakorlatnak elejét vegyük, kellett kimondani a törvényjavaslatban azt, hogy csakis dologi kiadásokra forditható. Itt mutatok rá a veszettség elleni védekezésnek egy uj lehetőségére és módjára. Ha a melyen t. minister ur, általában a kormány, ugy, amint az ma már a nyugati államokban szokásos, a veszettség elleni kötelező oltást legalább azokban a vármegyékben, ahol a veszettség gyakori, — mert hiszen ebben is különbségek vannak az egyes vármegyék között — esetleg elrendeli, kitűnő alap lesz épen ez az ebadóalap arra, hogy ennek a kötelező oltásnak költségei ebből fedeztessenek. (Éri Márton: Készben!) Meg kell azonban emlékeznem még valamiről épen Éri t. képviselőtársam felszólalása nyomán. Semmi kifogásom az ellen nincs, de a törvény azt nem is akadályozza meg, hogy az eb adóalapból az eddigi szokások szerint a vármegye kölcsönt vehessen fel, csak kölcsönt. Ez nem tangálja magát az alapot, azt a vármegye vissza fogja fizetni, tehát a célt akkor is szolgálja. Inkább legyen az a pénz a vármegyénél hat-hét százalékra, minthogy egy pénzintézethez adja be ugyanarra a százalékra, mert akkor a vármegye saját alapját használja fel saját szükségleteinek fedezésére, anélkül, hogy az alapot a legkisebb károsodás is érné. Mélyen t. Ház! Ki kell tárnem még valamire, mert mint vármegyei ember, aki ismerem a vármegyei életet, tudom azt, hogy egyes törvényhatóságok, — nézetem szerint nagyon helytelenül, mert hiszen ilyen bázison nem szabad messzemenő terveket létesíteni — ezeket az ebadóalapokat lekötötték bizonyos célokra (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — F. Szabó Géza: Állásokat szerveztek.) és állásokat is szerveztek. Kétségtelen, hogy ez a helyzet és igy ha tabula rasat csinálnánk olyan értelemben, hogy most már a vármegyék forduljanak fel, ha nem tudnak magukon segíteni, ezt az ebadóalapot nem engedjük tángálni, ez kétségtelenül olyan helyzetet idézhetne elő, amit a törvényhozás nem akarhat, mert a törvényhozás csak józan dolgokat akar. Én tehát nem zárkóznám el az elől, hogyha a minister ur a
