Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-126

Az országgyűlés hépviselöházanah 126. ülése 1928 február 10-én, pénteken. 17 évesek nem alakítottak szovjeteket, ha pedig alapítottak is, akkor is erősen kétségbe kell vonni, hogy tisztában lettek volna a marxiz­mus és a leninizmus határkérdéseivel, tisztá­ban lettek volna azzal, hogy a szovjet valóban proletárdiktatúrát jelent-e, vagy pedig a pan­ruszizmusnak egy uj formáját, egy uj fajtáját. De ha ezen a nyomon, ezen a réven tovább me­gyünk, akkor a következő esztendőben már a csecsemők annak idején való politikai maga­tartásának bírálatába is bele kell bocsátkoz­nunk. Ha pedig ez sem a cél és a szándék, ha­nem az, hogy a közigazgatási hatóságok állit­sanak ki valamiféle erkölcsi bizonyítványt, akkor ezzel egy ujabb területet adunk az állami omnipotencia uiabb terjedésének, aminek pedig a jelenlegi körülmények között igazán ideje volna végre gátat vetni. De marad azután legvégül az előző iskolai magatartás vizsgálata. S itt a leghatározot­tabban utalnom kell arra a kaszárnyarend­szerre, amely ujabban ta mi középiskoláinkban lábrakapott, azokra a katonai jelentkezési formákra, arra a lélektelen drillrendszerre, arra. hogy apró gyerekes esinyvetésekért, amilyenek felett azelőtt a tanárok egy jósá­gos és megértő mosollyal egyszerűién napi­rendre tértek, ma egykettőre kijár a »rossz magaviseletű« osztályozás. {ügy van! a szélsŐ­baloldalon. — Baracs Marcell: És kicsapják őket!) Az erkölcsi magaviselet esetleg életre­szólóan elintézheti a felvételnél a diák sorsát, holott pedig a legutóbbi napokban is láttuk a kis gimnazista lány esetét, akit lopás miatt kicsaptak az iskolából egy koholt vád és egy ostobául nagyképű vizsgálat alapján, amelynél a tanszemélyzet a legkétségbeejtőbb pedagó­giai tudatlanságot árulta el, és riadva gondo­lunk azokra ,a kisebb-nagyobb teremtésekre, akiknek a sorsa ezek kezébe van letéve. De ugyancsak a múlt napokban láttuk annak a kis leendő tanítónőnek az, esetét is, akit er­kölcsi magaviseletének hiányossága miatt tá­volítottak el az iskolából azért, mert he mert kukkantani egy bálterembe» hogy megnézze barátnőinek ruháit. Ezek a példák, amelyek már nem is pél­dák, hanem tipusok, nem nagyon biztatóak abban a tekintetben, hogy az erkölcsi magavi­selet megítélése jó alap lesz-e az egyetemi felvételeiknél. Amióta a középiskolákban a magaviselet jó, szabályszerű, kevésbé sza­bályszerű, rossz, jegyeit átváltoztatták dicsé­retes, jó, szabályszerű kevésbé szabálysze­rűvé, ez a megváltoztatás egyúttal az osztá­lyozás mikéntjének a megváltoztatását is je­lengette; a kis riadt diákok és diáikleányok azóta tömegével kapják a magaviseleti kette­seket. Nem tekintjük tehát ezt sem erkölcsi mértéknek, de annál inkább moudhatjuk azt, hogy nem lehet egyetemi hallgató az, aki a román diákcsürhék pusztításaira vagy pog­romjaira példát mutat, nem lehet egyetemi hallgató az, aki obskúrus sors jegy akciókon ke­resztül kamatoztatja a keresztény társadalom rokonérzését és a zsidóknak a diákoktól való félelmét, nem lehet egyetemi hallgató az, aki a római jogot fokossal kívánja belemagya­rázni társai fejébe; de én azt hiszem, hogy ezek a követeléseink aligha fognak érvénye­sülni. A szellemi alkalmasságnak fokára sincs a szövegben semmiféle meghatározás. A gya­nakodóban — és el kell ismerni, hogy a gya­nakvásra elég okunk van az utóbbi események nyomán — ez a szöveg egy ujabb felvételi vizsgának a rémét éleszti fel és már most is ki KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IX. kell jelentenünk, hogy minden ilyen ujabb felvételi vizsgának még a lehetősége ellen is tiltakozunk. Ezt két okból tesszük. Egyrészt azért, mert az ilyen felvételi vizsgák sohasem a tudástól függnek, hanem a pillanatnyi disz­pozíciótól, sohasem a tudás, hanem a lélekje­lenlét, — tehát nem a készültség — dönti el az eredményt, másrészt pedig — tisztelet a kivé­telnek — nekem semmiféle bizalmam nincs a felvételi vizsgáknál azoknak a professzorok­nak az objektivitása iránt akik az egyetemi hallgatók numerus clausus-plakátjait ellen­jegyzik, akik zsidóveróskor katalógust olvas­tatnak, akik az Ádám-heccek idején zavarta­lanul magiszterkednek és dominuskodnak. Az sem biztató, hogy az alkalmatosság alapja az érettségi bizonyítvány, mert akkor meg attól lehet félni, hogy a numerus clausus szelleme már a középiskolákban is érvényesülni fog, hiszen a középiskolában ilyenfajta tendenciák már eddig is mutatkoztak. Szerintünk a szellemi alkalmasságot csak az egyetemen lehet bebizonyítani, persze csak akkor, ha a munka nem a korporációban, ha­nem a szemináriumokban fog lefolyni, hiszen ezernyi példa van arra, hogy azok, akik a kö­zépiskolában egészen jelentéktelen, szürke kis diákok voltak, ép a középiskolák sokrétűsége miatt, csak az egyetemen, az egyetem nekik kedvezőbb, hajlamaiknak megfelelő szakán tudják képességeiket kellőképen kibontani, úgyhogy ezek az alkalmassági követelmények már az első megítélésre is teljesen alkalmat­lanoknak bizonyulnak. Következnek a javaslatnak azok a rendel­kezései, amelyek a felvételnél a szülők állása, foglalkozása szerint kategorizálnak. Ezek kö­zül a magam részéről csak egyetlen josrcímet tudok elfogadni: ez a hadiárvák és a harctéri szolgálatot telj es it ettek jogcíme. Ami ezen túl, ezen kivül van, az vala­mennyi egy örök és megkötött rendiséget fog jelenteni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon,) azt fogja jelenteni, hogy megköti az ifjúságot és kényszeríteni fogja egy bizonyos körnek a gyermekeit, hogy akaratuk és hajlamaik elle­nére válasszanak pályát, ennek következmé­nveit és keserűségeit egész életükön keresztül hurcolják, hurcolják a keserűséget egy konok és reakciós törvény ellen, amely megakadá­lyozta őket hajlamaiknak a követésében. Az, hogy a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek gyermekei előnyben részesülnek, természetes és érthető, mert azok. akik akár a maguk jószántából, akár pedig parancsszóra vitték az életüket a nagy vérvásárra, — bár­milyen haszontalannak és emberiségellenes^ nek tartom is én azt az engedelmességet, ame­lyet kifejtettek — megérdemlik, hogy mind­addig, amig élnek, azok részéről, akikben még ma is él a másokat háborúba küldés aktivitása, némi kedvezményben részesüljenek. Azt is na­gyon helyeslem, hogy a törvényjavaslat ki­fejezetten a harctéri szolgálatot teljesítettek gyermekeiről szól. A törvényjavaslat szövege ezzel elismeri azt, hogy akik mögöttes ország­részekben, hadtápokban ültek, vagy parancs­nokságokban basáskodtak, ilyen előjogokra nem alkalmasak. Ez nagyon helyes és énnek jellemzésére csak azt akarom felemliteni, amit az 1915-ös visszavonuláskor Pflanzer­Baltin mondott az összegyűlt tartalékos front­tisztek előtt egy megbeszélésen: »Ich werde die Herren sterben lehren.« Láthatjuk magunk előtt azt a másokat meghalni tanitó zsoldost, aki eszerint a törvény szerint is nem szerzett érdemeket erre a kedvezményre. De ez a kate­3

Next

/
Thumbnails
Contents