Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-134

224 Az országgyűlés képviselőházának közi jogból vizsgázott kitűnő eredménynyel. Hazajött, semmi állást nem tud elnyerni és Kinába készül. Ez csak argumentum arra, hogy, amikor helyesen és szükségesen gondoskodunk kollégiumok utján az ifjúság magasabb kulturális kiképzéséről, akkor viszont foglalkoznunk kell azzal a témával is idebent, hogy ezeket megfelelően tudjuk elhelyezni, nehogy ezek itt letört exisztenciákként díjnokok vagy kis hivatalnokok legyenek, mert akkor az a nagy anyagi és erkölcsi invesztíció, amelyet ez kétségkivül jelent az államra nézve, nem fog a nemzet javára hasznosittatni. Ez vezetett engem abban a beszédemben, amelyet mondtam. Szükségesnek tartottam leszögezni, hogy én a magyar ifjúság kenyerének szempontjából kezeltem ezt a kérdést és fogom kezelni a jövőben is. Remélem, a kultuszminister ur nem fogja feltételezni rólam, hogy én komolytalan alapon fogtam e kérdés tárgyalásához. Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Gr. Klebelsberg Eunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Ház! Rendkivül örvendek, hogy az előttem szólott igen t. képviselő ur mai igen mérsékelt felszólalásában nem vonta kétségbe az egyetemi osztály főnökének szavahihetőségét, hiszen egy éves dologról lévén szó, méltóztatott mondani, hogy igen természetesen nem vésődik ilyen élesen be az emlékezetbe. Más a helyzet a tisztviselőkkel szemben, ő nem mint magánember járt el, ő az én határozott utasitásomra járt el hivatalosan és amikor visszajött, nem találván engem a hivatalban, Jeszenszky osztálytanácsos ur utján jelentett nekem, ugyancsak hivatalosan erről a diskurzusról, tehát természetesen sokkal súlyosabb ebben az esetben a hivatalnok helyzete, aki a ministernek utasítására jár el és jelent, mint az igen t. képviselő uré, akinek szempontjából ez mindenesetre folyosói beszélgetés volt teljes joggal. Ami a, külföldön járt ifjusásrot illeti, azt hiszem, élesen kell disztingválni azok közt, akik a Collegium Hungaricumban voltak, és azok közt, akik egyébként voltak odakünn, mert akiket mi küldünk a Collegium Hungaricumokba, ott igen nagy felelősséget vállalunk, nem az ifjúsággal szemben, hanem a nemzettel szemben, amelynek pénzén küldjük ki Őket, (Helyeslés.) tehát természetes, hogy nem ugy kell összeválogatnunk az embereket, mint az például tehetség szerint vagy az egyetemek ajánlása szerint adódnék, hanem aszerint, hogy mire van a magyar nemzetnek szüksége. Ha azt kérdem, hogy ma mire van nekünk elsősorban szükségünk, hát szükségünk van ugy a fiu, mint a leány középfokú iskoláknál modern nyelvnek tanáraira és tanárnőire. Értem a németet, franciát, angolt és olaszt. Mert bizony nagy sajnálattal kell megvallanom, ha ma bemegy áz ember egy magyar középiskolába, lát ott kitűnően képesített germanista tanárokat, akik még az indogermán nyelvészetnek rendszerében is járatosak, de német beszélőképességük nincs, kiejtésük kétségbeejtő. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ugyhosry a szülőnek minden bizalma elenyészik, hogy ilyen tanártól sikeresen tanulni lehessen. Én vagyok az utolsó, mint kultuszminister, aki azt vitatom, hogy a modern nyelvek tanításánál minden a b eszélőképesség és nem lényeges az, hogy a tanító német irodalomba és a német irodalmon át a német kultúrába behatoljon. Ez igen fontos, de a prius mégis csak bizonyos nyelvkészség elsajátítása. (Helyeslés.) A latinnál, a gö134. ülése 1928 február 24-én, pénteken. rögnél nem kívánjuk azt, hogy valaki latinul vagy görögül megtanulj on, megelégszünk azzal, ha azt a görög auktort valahogy megérti, és a görög és a római kultúrának szellemébe némileg behatol. Más a tancél a modern nyelvek tanitásánál. Tehát természetes, hogy meg kell követelnünk azt, hogy annak a modern nyelveket tanító németszakos, angolszakos, franciaszakos, olaszszakos tanárnak jó kiejtése legyen, beszélő készsége legyen. (Bleyer Jakab: Viszont erre a magyar egyetem nem taníthatja meg!) Azért kellenek a külföldi Collegium Hungaricumok ahol ezek kinmaradnak. Épen beszélgettünk Bleyer Jakab nagyrabecsült barátommal arról, hogy még azok is, akik egy évig külföldön voltak, sokszor hiányos nyelvismerettel jöttek vissza. Igen, én is azt hiszem, hogy egy év korántsem elég, és — sajnos — meg kell hoznunk azt az áldozatot, hogy kéthárom évig is kint hagyjuk az embereket, mert inkább kevesebben legyenek, de akik vannak, azok jól kiképzettek és megbízhatók legyenek. Például az angolszakos tanár- és tanárnőjelöltek ez évben fognak szigorlatozni és még négy évig maradnak kint. Abban a biztos tudatban hagyom őket kint, hogy bár igy kevesebb embert kapok, mintha gyorsabban váltanám őket s bár ez többe kerül, de azok, akik hazajönnek, sikeresen fognak tanítani. A Collegium Hungaricumok növendékeinek és a külföldi ösztöndíjasoknak — mert hiszen Angliában felesleges volna kollégiumokat létesíteni, ott igen jó kollégiumok vannak, amelyeket igénybevehetünk, — nagyobb része modernszakos középiskolai tanár. Ez az első csoport. Ezekre nézve nem mondhatok mást, minthogy alig várom, hogy hazajöjjenek, mert az egész középiskolai reform azon a gondolaton nyugszik, hogy a reálgimnázium két modern nyelven tanit. Ez a reform azonban most kritikus éveit éli, mert papíron megvan, de az életbe csak akkor fog átmenni, ha a külföldről hazajönnek olyanok, akik három évig voltak odakint, akinél tehát megvan az abszolút megnyugvásom, hogy beszélni is tudnak azon a nyelven. A Collegium Hungaricumokban kintievők második csoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik részben a műegyetemnek, részben az orvosi fakultásoknak adjunktusai s akik szükségét érzik annak, hogy ismereteiket különféle irányban kiegészítsék. Itt keresztül tudtam vinni azt, hogy például a dahlem-i kutatóintézetek — ami igen nagy dolog, mert ott nem tanítanak — nagy számmal vesznek fel magyar ifjakat annak fejében, hogy viszont én vállalok a magyar történeti intézetben Bécsben és a tihanyi biológiai intézetben német tudósokat. Ez egy cseredolog. A-második nagy csoportja tehát a Collegium Hungaricum-belieknek az orvosi fakultások adjunktusai s a budapesti műegyetem adjunktusai. Vannak olyanok is, akik saját költségükön mennek ki. Azt hiszem, a Collegium Hungaricumokban ebben a pillanatban ilyen nincs több, hat-nyolcnál. A zömét a leendő nyelvtanárok, az orvosok és természettudósok teszik ki. Most majd Rómában és Párizsban művészek is jönnek ezekhez; vannak eddig- református papok, most Rómában lesznek katholikus papok is. Szóval mi kartotékon ellenőrzünk :-mindenkit., akit kiküldünk és; ha beválik, már «lőre Imegjvan a helyei, hogy hová fog kerülni .Hiszen ilyen költséges akciót másképen nem szabad vinni; másképen engem ag állam pénzé-