Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-132

150 Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1928 február 22-én, szerdán. milyen véleményen van, nincsenek-e benne felforgató gondolatok. Akár zsidó akár keresztény, ezt nem láthatjuk meg benne, tehát nem tudunk ezeken a dolgokon segiteni. Én mindig megmondtam, nem vagyok az à tont prix egyetemi tanulás hive. Megmondtam hittársaim előtt mindenkor, hogy nem vagyok ennek hive. Engem csak az az egy sárga folt bosszantott, ebben láttam sérelmet, magának az egyetemi tanulásnak nem vagyok olyan hive. Tudom, hogy amit tanulnak, különösen Magyaro^szág

an, attól nem lehet rosszul az ember. (Zaj. — erüitség a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék elhinni, ha Összehasonlítom azt, amit itt tanulnak, — amint láttam — azzal, amit külföldön tanulnak, (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) nem akarom kisebbíteni a mi egyetemeinket, hiszen nálunk vannak kiváló elsőrangú emberek, különösen az orvosok között, (Zaj. — Pet* rovácz Gyula: A mérnökök között!) — mondhatom, hogy ebben á tekintetbén nagyon sok tanulnivalónk van még a külföldtől. De mást is látok. Azt látom, — és aki különösen az angol Smites műveit olvasta, tudja, — hogy azok, akik az emberiségnek használtak, akik felfedezésekkel, találmányokkal gazdagították az emberiséget, 90%-ban nem egyetemi hallgatók voltak, hanem saját maguk vergődtek fél odáig. Minket tehát nem bántott az, hogy öttel vagy tizzel többen vagy kevesebben mehetnek az egyetemre. Minket ez abszolúte nem bántott. Minket az egyenlőtlenség bántott, az, hogy minket mint másodrendű polgárokat akartak odaállítani. (Gömbös Gyula: Az a tévedés!) Ha azt mondták volna, hogy mi többet nem engedünk oda, több diplomát nem adunk ki, erre azt mondtam volna, hogyha sok a diploma ... (Gömbös Gyula: Ez a tévedése a numerus claususnak! A keresztényeket is visszaszorította! — Bródy Ernő: Egyenlőséget! Nem vallás szerint osztályozni!) Folytatni fogom gondolatmenetemet. Nekünk még egy indokunk volt, amiért nagyon sajnáltuk a numerus clausust.^ Az okkupált tartományok magyar zsidó ifjait csak van okunk ide édesgetni, hogy magyarul tanuljanak és azután odahaza folytassák azt a munkát, amelyet az ő szüleik végeztek. Az okkupált tartományok zsidó fiatalságát ide kellene csődíteni, (Zaj a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Saját fiaink is kiszorulnak!) nem hogy arról beszéljünk, hogy többet nem veszünk fel. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Tudom, hogy a minister ur tett ebben a tekintetben kivételeket. (Brödy Ernő: Az nem elég!) A kivétel azonban nem számit. Ha méltóztatnak nézni ezt a nagy szempontot, hogy ezeket megtartsuk a mi hazánknak, akkor bizonyára belátják: miért ne tartsuk meg azokat magyar embereknek? Hiszen ha ez sokáig húzódik, akkor megtörténhetik, hogy teljesen élnemzetietlenednek. Ott mindent elkövetnek, hogy a magyar nyelvet kiszorítsák. Méltóztassanak visszaemlékezni: Volt idő, amikor Romáriiában csak a zsidó iskolában lehetett magyarul előadni, sehol másutt. (Felkiáltások: Most nem!) Most ezt eltörölték. Akkor az összes hivatalnokok ide járatták gyermekeiket, mert az volt az egyedüli iskola, ahol meg volt engedve a magyar tatíitás Nekünk minden okunk megvan arra, hogy ezeket gyámolitsuk, ide csalogassuk, hogy magyarságukat megtartsák és nekünk szószólóink legyenek olyan helyen, ahol mi személyesen nem csinálhatunk semmit sem. Vagy talán azt akarják, hogy inkább Romániában tanuljanak az egyetemen és teljesen elrománosodjanak? (Forster Elek: Ott nem tanulnak!) Ott az egyetemre rögtön beengedik azt, aki román akar lenni. Csak azt nem engedik be, aki magyarságát fentartja. Sajnos, hogy mi nem vagyunk annyira informálva ezekről a dolgokról. Én amennyire lehet információkat szereztem magamnak és feltártam itt önök előtt. Sajnos, azonban én sem- mondhatok meg önöknek mindent, mert ha itt megmondom, akkor meghallanak engem máshol is és nagyon sokszor fordult 'már elő t. Ház, hogy elmentem a ministerelnök úrhoz, akár a minister úrhoz és ott megmondtam nekik egyetmást, amit másutt nem mondhattam volna el. Én azt állítom, hogy nem barikádokat kell állítani a tanulás elé, hanem ösztökélni, kergetni kell a Parnassus felé a fiataleimbereket, mert a tudás egy vagyon. Méltóztassanak azt tőlem elfogadni, hogy a tudás olyan vagyon, amelyet az illető személytől nem lehet elszedni. Elvesztheti a földjét, elvesztheti értékpapirjait, házát, mindenét, de amit tud. az az övé és csak azzal a tudással képes szolgálni hazáját mindenütt. Én láttam két kategóriát, mindkettőt Cuban. Cuba szigetén Havannában, Az egyik oldalon ott láttam az ötezer magyar munkást a cukorplantázsokou. Rettenetes munkát végeznek abban a hőségben. (Kontra Aladár: Ezeket szeretnők hazahozni, kicserélni!) Méltóztassanak kicserélni, az én részemről megkapják a felhatalmazást, mert azok, akik innen elmennek, azok ott olyan hasznos munkát fognak végezni, amit most itt végeznek. Ez az egyik kategória. A másik kategória akikkel utamon találkoztam, egy egész halom magyar ember, akik olvasták az egyik újságban, a Pesti Hírlapban, hogy arra jövök és felkerestek engemet. Láttam egy embert aki itt lakik Erzsébetfalván, nevét is megtudhatják, Benicsnek hívják, nincs magyar neve, nem zsidó. Tehát Itt van, itt lakik; ő minden télen hat hónapig angol cégek részére utazik Indiába. Láttam égy másikat Szabó Gézát, akinek San Franciskóban (Felkiáltások a középen: Nem F Szabó Géza?) Nem, F. nélkül! Van üzlete, utazik régiségben és kínai ritkaságokban amerikai cégek részéről; őrült pénzeket keres. Találkoztam egy gróffal, aki egy bankár üzletben jól megél, nagyon meg van elégedve. Eizek az emberek, hogyha kezdetben talán kint elhelyezést nem is találnak, ha akarnak és kellő energiájuk van és ha nem szégyelik a munkát, elhelyezkedhetnek. Nem felejtem el, tisztelt uraim, hogy most munkanélküliség volt, de a legkisebb bér Amerikában mégis '5 dollár. Tessék összehasonlítani azt az 5 dollárt azokkal a fizetésekkel, amelyeket nálunk teljesítenek. Igaz, hogy ott az életmód is nehezebb, de ott majdnem minden munkásnak, minden harmadik embernek van egy autója. Kaliforniában minden harmadik embernek a statisztika szerint autója van. Bocsánatot kérek, hogy ha mi nézzük azt a világot, ahová a mi magyarjaink kimennek, látják a különbséget, hogyha egy munkásember megy ki a piatázsokba és kimegy egy tanult ember, aki nyelveket tud. Erre nálunk semmiféle súlyt nem fektetnek,^ azt hiszik, hogy a magyar nyelvvel el lehet jutni az egész világon, és találkoztam pártelnökökkel vidéken, akik nem tudnak másképen, mint magyarul. Bocsánatot kérek, ez nerii patriotizmus! Nyelveket kell tudni, és intelligensnek, tanultnak kéli lenni, mert én ismerek egy igazgatót, egy magyar embert, aki odakmt egy nagy gyárnak élén van, tessék megnézni azt a Zukor zsidót: a negyvenhét emeletes Paramoyjnt-mozi az övé. Ezt méltóz-