Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-130

100 Az országgyűlés képviselőházának 130. ülése 1928 február 17-én, pénteken. akik a Petrovácz-féle meghatározásból és azok, akik a ferde-láb teóriájából indulnak ki, nem tudják, hogy az ó-kori próféták között mennyi volt a sánta, és nem tudják, hogy mennyire meg vagyon irva a Szentírásban is, hogy nem a külsőségek, hanem a belső lelki kapcsolat teszi naggyá azokat, akik a vallásnak ezen a lelki magaslatán állanak, (Petrovácz Gyula: Mást bizonyítottam vele!) Bocsánatot kérek, a tényt nem tudja letagadni, és aki ezt felhozza, az a testiség alapján áll. Ezzel szemben én a lelkiség alapján állok s az ó- és az új-szövetség is mindig csak a lelkiség alapján állott. És hova lennénk, ha ez a felfogás lehetne úrrá. Hiszen oly könnyű megcáfolni az uraknak idevonatkozó érvelését, csak egy kicsit nézzünk bele a történelem lapjaiba. (Petrovácz Gyula: A biológiába!) Nem tudom, hogy a biológiából milyen diplomája van a képviselő urnák, hogy azonban politikai érettség tekintetében nem adott valami nagy bizonyságot, amikor biológiai alapon akarta bizonyítani a magyar nemzethez való tartozás lehetőségét, azt azt hiszem, pártkülönbség nélkül alá fogja irni mindenki. De maradjunk azt objektiv vitatkozás területén. Én tiszteletben tartom mindenkinek a véleményéit. De amikor arról van szó, hogy így tárgyalják egyes képviselő urak ezt a kérdést, amely eminenter magyar politikai kérdés, amelynél az döntendő el, vájjon mi a magyar kultúrának érdeke, az-e a magyar kultúrának és haladásnak érdeke, hogy válaszfalakat leromboljunk, vagy az-e, hogy válaszfalakat emeljünk, én nagyon egyszerűen, a legnagyobb alázattal és mélységes tisztelettel emlitem fel Magyarország uj hercegprímásának nevét, aki, amikor a zsidó pap áldását fogadta, — miért nincs most itt Petrovácz képviselő ur. hogy elmonhassam neki, amint egy alacsony rabbi, egy törékenytestü ember odaállt és kérte Magyarország hercep^rimását, az Űrnak küldöttjét, hogy engedje meg neki, a zsidó papnak, hogy megáldj katholikus egyház fejedelmét — lehajtotta fejét alázatosan és ugy fogadta ezt az áldást. Több van ebben minden biológiai teóriánál, több van ebben a cselekedetben, ebben a magatartásban mindennél és mutatja ez, hogy a főpásztor az apostolok utóda. Ez mutatja azt a fenkölt nagyszerű szellemet, amelyet be akar vinni a magyar közéletbe. Ez a Pax javitott és bővitett kiad c'J Síi, il cselekvő karitas igazi gondolata, amelyet megérteni méltóztatott kiváló cikkében a minister urnák, amely cselekvő karitas gondolata nem abban áll, hogy kegyadományokat juttatunk. A cselekvő karitas az osztályfelemelés és az osztályöntudat összeforrasztó nemzet épitőerejében mutatkozik meg, amely azt mondja, hogy nem nézem, hogyan imádkozik valaki, csak azt, hogy szívből imádkozik-e. És ha már reánk mérte a teremtő azt, hogy különböző felekezetekre oszolva éljük a lelkivilág életét, a vallási életet, Isten fogalmában mégis egyesülnie kel kereszténynek és zsidónak egyaránt.^ Ez a cselekvő karitas, ez a primás karitása és nem a Kontra Aladároknak szemfényvesztő próbálkozása. Hogy igy van, erre nézve legyen szabad egy pár igazán világtörténelmi példát felemlíteni. Miért kivánják a t. képviselő urak, hogy a zsidóság éliminait értelmi kisebbség legyen? Mit akarnak tőle? És miért akarják előszeretettel hirdetni, hogy jobb volna, ha testileg többet dolgoznának? Legyen szabad megemlítenem, hogy volt egyszer egy gyémántköszörüs, akit ugy hivtak Spinoza. Reggeltől estig köszörülte a gyémántokat — nem könnyű munka — és azután egyszerre meglepte a világot egy filozófiával, amelyről azt mondta Goethe: Spinoza nélkül Goethe János Farkas sohasem lehetett volna azzá, ami lett. Ezt a zsidót elkívánják vissza a gyémántköszörül débe? Hát azt kivánják, hogy az ilyen teremtő erő, világot átformáló nagyszerű, meglátó erő tűnjön el a világból? Vagy azt akarják a t. képviselő urak, — szándékosan nem emlitem a magyarokat, nehogy ugy tűnjék fel, mintha a neonacionalizmus határát ott találnám, ahol a zsidókérdés végződik, annyira nem akarok menni, mert exkluziv nem akarok lenni ebben a kérdésben — hogy Ehrlich, aki feltalált az emberiség megváltására egy hatalmas gyógyszert, Lombroso,' aki a modern büntetőjogtudományok apja, Brandes György, aki az irodalomtörténet megreformálásának apja, ezek ne legyenek? Hát tehetnek ezek arról, hogy zsidóknak születtek? Ébredjenek már rá az urak, hogy a csecsemőt büntetik meg, aki talán még sem tehet arról, hogy milyen bölcsőben látja meg az Isten világát. Értsék meg, hogy elsősorban a nevelés kérdése a magyar érzület, felekezeti különbség nélkül. És amikor én látom Kecskemét határában azokat a kis fehér házakat, amelyeket a minister ur emelt a népnevelés dicsőségére, amelyek mind az ön érdemeit hirdetik t. minister ur, amikor látom a magyar kisgyermekek sokaságát, hallom egységes imádkozását, egységes tanulását, akikben elveti ön a magot felekezeti különbség nélkül, hogy a jövő generáció ne tespedjen járom alatt, akkor ne vegye el evvel a szépséghibával, evvel a törvényjavaslattal ezt a bátor lendüle* tei A jövő embere akkor lehet ön, mélyen t. minister ur, ha a jövő generáció még itt találja önt, ha számon lehet kérni és azt mondani: nem kell egy ilyen egy szakaszos törvényjavaslattal megnyomorítani, nyugtalanítani egy jobbsorsra érdemes nemzetet, amint nem kell nyugtalanítani a gyermeket, nem kell nyugtalanítani az ifjúságot, a felnőtteket, s nem kell megfertőzni a tanszabadságot ezzel az egyszakos törvénnyel. Mondjuk, hogv a törvénynek abrogáló erejét hirdetjük csak, mondjuk, hogy maradjon meg a réjgi, de van egy abuzus, amellyel azt nem hajtjuk végre, amellyel megjavulunk, amellyel a minister ur irányt adhat araia, hogy a felekezeti béke és türelmesség szálljon a leikeikbe. Kezdjük el az iskolában, mert enélkül, t. Ház, nie beszéljünk itt konszolidációról és ne beszéljünk a törvénynek kötelező erejéről sem, amelyre nézve itt, a magyar nemzet képviselőházának termében egyik képviselő nem átaldotta hirdetni, hogy őreá bizonyos törvények nem kötelezők, ön az immunitás védelme alatt mondhatja ezt de mit szólna hozzá, ha a magyar munkásság is ilyen fegyverekkel élne és azt mondaná, hogy azt a törvényt, amely a mi szerzett jogsainkat elveszi, amely a szakszervezeti erőt letompítja, aim el y bennünket a szahad szervezkedésben gátol, nem respektáljuk. Ügy-e ön tapsok közt szavazná meg, hogy ezeket becsukják, a maga számára azonban megköveteli ezt a jogot, mint ahogy a privilégium embeine ön abban is, hogy csak önnek szabad a hazát szeretni, mert az ön hazaszeretete pirivilegizált hazaszeretet. Értsék meg, hogy a hazaszeretetet nem lehet kisajátítani, mert. a hazaszeretet olyan, mint az élet éis a levegői maga. amelyekhez mindnyájunknak egyformán jogunk van. (Bródy Ernő: Jogunk és kötelességünk!) Vagyunk és leszünk ujkoíri Autheusziok ! Mentől többet te-