Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-122
'Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 1928 február 6-án, hétfőn, 361 amikor ennek a törvényjavaslatnak bizottsági tárgyalása folyt. A bizottsági tárgyalás alkalmával is rámutattunk arra, hogy teljesen lehetetlen, minden törvényhozási aktus komolyságát veszélyezteti az a rendelkezés, amellyel a minister ur idehozta az életjáradékon és biztosítási szerződésen alapuló pénztartozásokra vonatkozó rendelkezéseket. Hangoztattuk akkor, hogy tessék statisztikai adatokkal jönni a minister urnák, amelyek részletesen felsorolják, hány biztosítottról kell gondoskodni és részletesen felsorolják, hogy mit várhatnak a biztosítottak a valorizációnak vagy átértékelésnek ama módozatai alapján, amely módozatokat ez a törvényjavaslat magában foglalja. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Sajnos ez nem történt meg, és nem történt meg a minister ur részéről az sem, pedig bőven lett volna rá ideje, hogy azokat a mulasztásokat, amelyeket elkövetett akkor, amiikor a bizottsági tárgyalás elé került ez a javaslat, a plénumbah pótolja. Sándor Pál tisztelt képviselőtársam sorba vette a biztositóintézeteket és rámutatott jól felépitett beszédében arra, hogy alkkoir, amikor a minister uir törvénybe kivánta iktatni ezt a jogfosztást, a szegén.v emberek exisztenciájának idevonatkozólag is teljes megsemmisitését, akkor tulajdonképen nem tesz mást, mint idegen, külföldi érdekeket és külföldi kapitalista vállalatokat segít hozzá ahhoz, hogy magyar emberek, magyar polgárok jó koronákban befizetett járulékait azok külföldi vállalatokban értékesítsék a külföldi biztosítottak javára. Rámutattam a bizottsági tárgyalás folyamán arra, hogy mennyivel rosszabb helyzetben van a magyar biztositott, mint a külföldi biztositott. Rámutattam arra is, hogy valamint a jogkérdésben megkülönböztetés van a magyar dolgozó társadalom és a külföldi közt, ugyanúgy gazdasági kérdésekben is megvan ez a megkülönböztetés, mint ahogy halottuk a ministerelnök ur ajkáról azt a kijelentést, hogy a választójog terén a titkosságot azért nem iktatja törvénybe, mert a magyar nép nem érett még a titkos választójog bevezetésére. Ugyanezt látjuk akkor is. amikor gazdasági kérdésekről van szó, amikor az tűnik ki, hogy a magyar nép nem érett meg arra, hogy az ő biztosításait valorizálják, biztosításait átértékeljek. Ellenben megérett erre a ikörülöttünk lévő más államoknak polgára, megérett a cseh, megérett a román, megérett a jugoszláv, megérett az olasz; minden államnak polgára megérett a maga biztosításának átértékelésére, csak egyedül a magyar állampolgárok azok, akik ki vannak rekesztve a jogból és iki vannak 'rekesztve teljesen a gazdasági lehetőségekből. De csodálkozom azon is, hogy a pénzügyminister ur olyan görcsösen ragaszkodik a törvényjavaslat rendelkezéseihez, hiszen azt Látjuk, hogy akíkoir, amikor ilyen pénzügyi alapot kivan teremteni ezekkel az 1—2%-os befizetésekkel, a minister ur teljesen lehetetlen helyzetet teremt és teljesen sötétben való ugrásba kivan ja belevtiinmi az ország biztosítottjait anélkül, hogy tudná, hogy tulajdoképen mennyi lesz az az átértékelés, amelyet e befizetések alapján az egyes biztosítottak kaphatnak. A bizottsági tárgyalás során már rámutattam árira, 'hogy a pénzügyminister ur komolyan veszi az átértékelés kérdését és szemelőtt tartja azokat a szempontokat is, amelyeket ő, ugy látszik, domináló szempontoknak tart. és pedig a biztosítótársaságok vagyoni összeroppanásától való félelmét, akkor is van egy másik pénzügyi állapja az igen t. pénzügyminister urnák, a biztosítás átértékelésére. És ez a pénzügyi alap a penigőértéknél kötelezően megállapított átértékelési arányszám. Az átértékelési arányszámot az összes biztosítótársaságoknak meg kellett ál lapítani ok akkor, amikor a magánalkalmazottak nyugdíjviszomyainak rendezéséről és nyugdíjának átértékeléséről volt szó. Amikor a magánalkalmazottak nyugdíjának átértékeléséről szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk, akkor a pénzügyminister ur arra az álláspontra «helyezkedett, hogy nem lelift indokolatlanul magas átértékelési arányszámot megállapítani, nem lehet a birói gyakorlatot fen tartani és a bíróságra bizni a valorizáció kérdését a magánalkalmazottak nyugdíjánál azért, mert szemügyre kell venni és figyelembe kell venni az egyes biztositótársaságok vagyoni viszonyait. Az átértékelésire tehát ott kapott az igen t. pénzügyminister ur egy fix bázist, kapott egy olyan alapot, mely alapból kiindulhatna, mely alapot elfogadhatna legalább is, mint minimumot, a biztositókkal széniben felállítaná ós azt mondhatná, hogy elfogadja a biztositások valorizációjára vonatkozó la g a magánalkalmazottak nyugdíjának átértékelési arányszámát és legalább ugyanolyan arányban kivánja a biztositások áitértékelését, mint amilyen arányban e törvényjavaslat kapcsán az egyes biztosítótársaságok is beigazolták, hogy a vagyonúikat átmentették. Az igen t. pénzügyiministeir ur azonban idáig sem ment, és a magyar biztosítottakat teljesen kiszolgáltatja a biztositóintézetek önkényének, idegen biztosítótársaságok hatalmának, anélkül, ibogy eddig ennek valami komoly indokát láttuk volna vagy megkaptuk volna. Az egyes biztositóintézetek arra hivatkoznak, hogy nem birják el azokat a terheket, amelyeket a biztosítások valorizálása jelentene nekik. Sándor Pál képviselőtársam erre vonatkozóan már bőséges adatokat szolgáltatott; rámutatott arra, amire magam is kénytelen vagyok utalni, hogy tudniillik ott van az egyes biztosítótársaságok titkos tartalékja. Hát mire való az a titkos tartalék, amelyet az egyes biztosítóintézetek gyűjtöttek, ha nem arra, hogy akkor, amikor — mondjuk — a veszély pillanata reájuk nézve elérkezett, elővegyék^ ezeket a titkos tartalékokat és ezekből fedezzék azokat az összegeket, amelyeket fedezni kell a biztositások átértékelése folytán?! De itt van egy másik kérdés is, amely ugyancsak emellett szól és amelyet Sándor Pál igen t. képviselőtársam is felemiitett, ez pedig: a biztosítóintézetek kötvényeinek és részvényeinek hallatlan áremelkedése. Akármelyik közgazdasági lapot vagy akármelyik napilapot kezébe veszi a minister ur és összehasonlító kimutatást tesz, hogy milyen galoppban mennek felfelé az egyes biztositóintézetek részvényei, vagy hogy az ezéví osztalék miképen aránylik a multévihez képest, akkor a pénzügyminister ur látni fogja, hogy igenis, bőségesen rendelkeznek oly anyagi eszközökkel, melyekből ha nem is százszázalékot, de bizonyos mérsékelt átértékelést fizethetnek a. biztosítottaknak. Ezek az adatok nekem is rendelkezésemre állanak. Az igen t. pénzügyminister ur azonban a napokban hallhatta és olvashatta, hogy egyik legnagyobb biztosítóintézetünk, melyet Sándor Pál U képviselőtársain ugyancsak felemlített: az Adria biztosítóintézet, Budapest egyik legnagyobb és legdrágább palotáját vásárolta meg, a Newyork-palotát, ami megint csak amellett bizonyít, hogy a díjöl*
