Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

28 Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. vissza kell mennem a korona elértéktelenedésére és azokra az üzelmekre, amelyek ennek folyományaképen bekövetkeztek, s egy közgazdasági, nemzet- és magángazdasági rémregény fejezetei tárulnak elém. Amikor megindult a koronaromlás, amikor a hosszú lejáratú törlesztéses jelzálogkölcsönök a hirtelen romló koronával a maguk ingatlanaira sietve megtalálták a törlesztés formáit, már akkor azok előtt, akik közgazdasági, nemzet- és magángazdasági és pénzügyi jogi szempontból nézték ezt a folyamatot, feimerült az az aggály: micsoda gazdasági igazságtalanság van abban, hogy a spekuláció a romló koronával, kis tőkék befektetésével tudja tehermentesíteni az ingatlanokat és ezzel a hitelezőt kijátszani. Ez történt a házés földtulajdonnal egyaránt és ha végigkísérem e javaslatot a maga rendelkezéseivel, indokolásával, rá tudok mutatni arra a prevencióra, amely ezen a téren a kormány jóindulatú elnézése miatt megnyilatkozott; maga a kormány tűrte, akarta, sőt előkészítette a lehetőséget az ingatlantulajdonosok ilyen meggazdagodására, akik valóságos nemzeti ajándékot kaptak, (östör József: Más is!) Más is, — erre is rá fogok mutatni — azonban ennek a javaslatnak elsősorban az az intenciója, hogy azt a veszedelmes lehetőséget akarja kizárni, hogy a biróság jogi mérlegelés alapján esetleg visszamenőleg megállapítson bizonyos valorizációt ama megszerzett ingatlanok vételárának leíizetési módja tekintetében, amelyet annakidején romló koronával fizettek ki. A föld- és háztulajdonos eme védelme kiütközik magának a törvényjavaslatnak részletes indokolásából, kiütközik belőle az az aggály, amelyet érez nagyon jól a tisztelt pénzügyi kormány is ama előzmények után, amelyek megnyilatkoztak bizonyos birói Ítéletekben, ahol a valorizációnak bizonyos kísérletei történtek meg. Az indokolás szerint a törvényjavaslat a jogbizonytalanságot akarja megakadályozni azzal, hogy itt proveniálással lezárja a valorizáció lehetőségét. Méltóztatnak tudni, hogy 1927. júliusában a Curia négyestanácsa összeült és a valorizáció kérdésével komolyan foglalkozva, négy napon át tanácskozott, majd váratlanul elhalasztotta a maga döntését őszre; ősszel azonban csendben eltekintett a döntéstől, nem ült össze újra és közben jelentkezett a valorizációs törvényjavaslat. A kormány tehát, amely félt attól, hogy a Curia ezekben a valorizációs kérdésekben visszamenőleg is megállapítja az átértékelés szükségességét és jogosságát, félt attól, hogy ilyen elvi döntést fog hozni, hogy ezt lehetetlenné tegye, sietve beterjesztette ezt a törvényjavaslatot. Igen érdekes a Curiának a 87. számú polgári döntvénye, mely ugyan nem vonatkozik a jelzálogkölcsönökre, vonatkozik azonban a balesetek folytán megítélhető járadékok felemelhető vagy leszállítható voltára. A Curia ezzel kapcsolatosan a következő határozatot hozta (olvassa): »A baleset folytán megítélt járadék számszerű összege a sérült személyen kivül elsősorban a gazdasági viszonyokban beállott ama körülmények alapján leszállítható, hogy a marasztalásban meghatározott pénznem értéke lényegesen megváltozott«. Ennek a polgári döntvénynek indokolásában maga a Curia diíikultálta kifogásolta a pénzügyi kormánynak a múltban felállított »korona egyenlő koronával« fikcióját, sőt ellene szegezi a kormánynak, hogy a maga javam valorizált, amikor szorzószámot alkalmazott és maga a takarékkorona is ilyen valorizálási kísérlet volt. Ebből a döntvényből következhetett a kormány arra a lehetőségre, amely a birói gyakorlatban ennek következtében be fog állni, tehát hogy ezt a lehetőséget eleve kizárja, szükségesnek mutatkozott ennek a törvényjavaslatnak beterjesztése. A törvényjavaslat indokolása többek között a következő megállapításokat tartalmazza. A rabulisztikának és a cinizmusnak — ha szabad ezzel az éles szóval élnem — eszközeivel a következőket mondja ki a valorizáció lényegére nézve (olvassa): »Elméletileg lehet vitatni azt, hogy ez az eljárás az igazságérzetet kielégíti és hangulatkeltésre kiválóan alkalmas az az érvelés, hogy ezen az utón a pénz értékcsökkenése következtében nyomorbajutott embereken segíteni lehet, kétségtelen azonban, hogy egy ilyen rendezés a gazdasági életben egyik napról a másikra olyan eltolódást okozna, amelynek tiz évre elosztott, eddig fordított irányban történő lejátszódása is alkalmas volt arra, hogy többizben alapjaiban rendítse meg a gazdasági életet.« Itt van a t. pénzügyi kormány beismerése abban a vonatkozásban, hogy fordított irányban történt bizonyos kedvezményezés, gazdasági eltolódás a föld- és háztulajdon, egyes vállalatok és pénzintézetek javára. Ezt maga a pénzügyi kormány is elismeri és ezt az igazságtalanságot, a jogtalanságból eredő vagyonszerzést nem kívánja megmozgatni, nem kivan a valorizációval az igazság és jog alapján való ujabb gazdasági vagyoni eloszlást előidézni, mert fél a gazdasági helyzet megrendülésétől. Azt mondja továbbá (olvassa): »Hogy a hosszas küzdelmek után az immár három év óta állandó értékű pénz segélyével nyugvópontra jutott magángazdasági helyzetre ennek katasztrofális hatása lenne, minj den kétségen felül áll, mert nem vitatható tény az, hogy a pénz értékcsökkenésének idejében nemcsak azok vesztettek vagyonukból, akiknek még ma is fennálló pénzkövetelésük van, hanem a háború szerencsétlen befejezése és az ország feldarabolása következtében előállott helyzet folytán senkinek sem volt módja arra, hogy a háború előtt megvolt vagyonát ugyanabban az értékben tartsa meg«. E szöveg minden mondatában nagy ellenmondás van, mert amig azt mondja, hogy nyugvópontra jutott a magángazdaság helyzete s ezt a nyugvópontot abban találja, hogy biztosíttatott a föld- és háztulajdon terheinek olcsó koronával történő törlesztése, ugyanakkor ezt stabilizálni kívánja, közben azonban azok a hitelezők, akik a földet vagy a házat eladták, tönkrementek. Nem igaz tehát, hogy senki sem mentette át vagyonát békeállapotban, hiszen ott áll érintetlenül, aranyértékben, sőt — amint ki fogom mutatni: ezen felüli értékben — sok vállalati vagyon, amely ma többet ér, mint régen; viszont itt van vele szemben a gazdaságilag kifosztott, társadalom, amely becsületének kényszerhatása alatt a maga kis vagyonát odavitte a nemzeti áldozatkészség oltárára és az elhamvadt ezen az oltáron. Veszedelmes, kétségbeejtő ós meglepő, hogy a t. kormány ilyen javaslattal jön és hogy ilyen cinikus indokolást fűz hozzá, melynek minden mondatában ugyanaz a szellem mutatkozik, amely szellem óva félti azokat a megszerzett előnyöket, amelyek a koronaromlás következtében egyeseknek jutottak. Azt mondja egy következő bekezdése az indokolás-