Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-121
32G I országgyűlés "képviselőházának 121 ülése Í928 február t-én, szerdán. emberek kötöttek egyességet — ez a tökéletes igazság- — hagyatékoknál, ez nem egy megkötött adás-vétel, hanem hagyaték, amelynél kiköttetett, hogy: fizetsz egy fél esztendő múlva, fizeted ennek a hagytéknak az árát; akkor pedig már az az érték semmi sem volt. (Pesthy Pál igazságügyminister: Az ingatlanvételnél is vau hitelezési) Bocsánatot kérek, tisztában vagyok vele, én a gyakorlati életből tudom ezt. mert én is vettem, nem azóta, amióta ez a törvény ránk nehezedik, hanem már előbb. Mindig kötöttem szerződést, mert muszái volt. Sokszor volt eset, hogy amikor valamelyik félnek nem volt pénze, a másik fél kikötötte, hogy mikor köteles amaz a vételárat kifizetni. De most az a kérdés, hogy, amikor olyan egyességet kötöttem, hogy öt hónap múlva, vagy egy év múlva fizetem le a tartozást, oka vagyok-e annak, hogy időközben leromlott a pénz? (Simon András: A másik sem oka!) Én ügyvédparagrafusnak néztem ezt a paragrafust azért, mert majd belekapaszkodnak abba, hogy ki bál az oka ennek a bajnak. Bocsánatot kérek, én tisztában vagyok ezzel, értve a jogászi eljárást. Ez tökéletesen igaz jogászi szempontból, de itt az a kérdés, mi lesz a következménye a tengernyi pereskedésnek? Ez az. amitől mi félünk. Ki mondhatja e/t meg ennél az általános valorizálási szándéknál, amely itt megáll? Hiszen ezt mindenki követeli, hiszen ottan van a háborús adósságok, a liadikölcsönök valorizálásának követelése. Kérdezem Sándor Pál képviselőtársamtól — aki igazán ugy áll felettem, magyarul mondva, mint egy óriási magaslat, — ugyan ki vallott több kárt: az-e, aki pénzét odaadta tömegesen a háború folytatására, vagy azok a milliók vagy százezrekre-e, akik testi épségüket, vagy életüket vesztették el? Ki vesztett többet? Az a tőke-e, amely elveszítette a háborúban pénzét, vagy az az ember, az a család-e, amelynek minden támpontját elvitte a háború? Bocsánatot kérek, itt erkölcsileg kell megállani. Ha mi veszítettünk, ha engem a háború körülrakott árvagyermekekkel, arról kell gondolkoznunk, hogy azok az urak, akik elvesztették a pénzüket, keressenek többet? Elveszett az ország, elveszett az ember, elveszett a pénz. (l T !Hi van! jobbfclől.) Ez az igazság! Bocsánatot kérek, mindenkit határozottan kártalanítunk, esak azokat a százezreket nem tudjuk kártalanítani, akik határozottan mindent elveszítettek, akik nem pénzüket veszítették el, hanem akik az utcán koldulnak, ott járnak mankóval ebben az országban. (Sándor Pál: Ugy van!) Sajnálom, hogy ilyen hangon kell erről beszélnem. (Sándor Pál: Most, amikor már elfogadtuk a paragrafusokat?) Kedvesem, rendjén van, hogy elfogadták. Én nem az árvákról szólok, mert én azoknak vagyok olyan barátja, hogy az ur sem különb, mer! azok nem maguk adták oda szándékosan a pénzüket a háború folytatására, hanem elvette tőlük az állani, fizesse meg tehát az állam. De azokat, akik maguk adták oda, nem hazafiasság vezette mindenütt. Ki vau zárva! {Ügy ran! jobbfclől.) Vezette őket az üzleti érdek, mert jobb kamatúnak és biztosabbnak látták a hndikölesönbefektetést. Éis elveszitel te az ország a pert, elveszítette az (tuber a pénzt. Nem beszélek tovább erről a témáról. Egyedül azért szólaltam esak fel, hogy legyen mindenki tisztában azzal, hogy mi félünk a reu detlenségtői, féltjük a népünknek béknlékenységre való hajlását a perek összehozásától. Ettől félünk. Arra kérem ;iz igazságügyminister urat itt Magyarország szine előtt, méltóztassék a legnagyobb gondot fordítani arra, hogy tág kapu ne nyittassák az igazságtalan, határozottan rendetlenségből, kapzsiságból megindított pereknek. Köszönöm a figyelmet. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: (íaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőházi Szükségesnek tartom, hogy ehhez a szakaszhoz — mint. azt már az általános vita során jeleztem, •— néhány szóval a magam részéről is hozzászóljak, hogy kifejezést adhassak azoknak a szempontoknak, amelyeket meggyőződésem szerint itt figyelembe kell vennünk. Én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, mint képviselőtársaimnak nagy része, hogy magas jogi vesszőparipákra ülhessek fel. Nem vagyok jogász, egyszerű gazdaember vagyok, aki mindent a gazdaember egyszerű nézőpontjából, azonban — hozzáteszem — mindig csak a közérdek szempontjából vagyok hajlandó nézni és elbírálni. ( Hcljjcslés.) Hogy a római jog mit mond, mélyen tisztelt Képviselőház, az nagyon jó lehetett annak idején a római jogban. De hogy a római jogi elvek keresztülhajszolása egy. a háborúban letört és annak összes konzekvenciáit viselő nyomorult kis ország állampolgáraival szemben szép eredményekel fog-e sok tekintetben produkálni, ennék elbírálását rábízom a jog terén nálamnál képzettebbekre. Kötelességem hangsúlyozni, hogy ha egy állam a valorizáció álláspontjára lép, különösen, ha olyan szempontokból lép erre az álláspontra, hogy vagyonát valaki átmentette-e, vagy sem, első és főkötelessége magának az államnak valorizálni, aki közhitelező és aki, •miután mindnyájan benne vagyunk,^ feltétlenül átmentette a maga fizetőképességét száz százallékban. (Zaj a jobboldalon.) Ebből indultam ki az általános vita so'rám, s ennek a szakasznak elbírálásánál sem foglalhatok el más álláspont, izmikor én azt látom, hogy az állam az ő 'Összes közikötelezettségeit mind kiivonja a vaílorizáoió alól; amikor azt látom, 'hogy a város bizonyos üzemeit is mentesiti, sőt mentesiti azonknnil az összes városokat is, 'amelyek szintén meglehetősen jól valorizáltad íés átmentették vagyonukat; aimikor azt látom, bogy mentesíti azokat a biztosító társaságoIk'at, amelyeknek a külföldi nagy viszontbizto•sitások folytán külföldi pénzben és aranyban íf el tétlenül meg volt minden fedezetük arra, amire itt biztosítást vállaltak; amikor azt Iáttom, 'hogy az egész vonalon, ahol a valódi teljesítőképesség megvan, a valorizációt ez a javaslat megtagadja, — megtagadja egy szem»pontból, hogy tudniillik az állam nem birja el a terheket, s épen ezért voltam hajlandó (hozzájárulni a javaslathoz az általános vita során — akkor .annak az államnak nincsen 'joga, legalább is erkölcsi joga nincs ahhoz, hogy a magán feleknek egymásközt való magánjogi viszonyaiban a valorizációnak ilyen bizonytalan mértékét és fokát megállapítsa. Küfnt va<n! Uay wm! a btykoitêpen.) 1 Amióta megvan az ügyvédi kényszer minden olyan ügyben, magánjogi perekben, amelyeik bíróság előtt folynak, és amióta megvan a szegényjogon való perelhetésnek a tehetősége, egy általá nosan ismert jelenség, hogy vannak egyes üg y védek a vidéken — ne vegyék rossznéven, akiket nem érint, mint Csontos Imre t. képviselőtársam mondotta, akinek loin inge, ne vegye magára — akik a szegény-
