Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-120

Àz országgyűlés Jcèpmseîokazdnalc Í2Ö. ülése 1928 január 31-én, kedden. :it>7 ként a következő szöveg- vétessék fel (olvassa): »Ha a hitelező az átértékelésből e törvény értelmében ki nem zárt pénztartozás teljesítését jogfentartás nélkül fogadta el. az ilyen elfogadás nem zárja ki az átértékelést, ha a teljesítés elfogadása az 1919. évi január hó 1. napja után. de az 1923. évi július hó 1. napja előtt történt, az átértékelés elfogadása a hitelező tönkrejutását okozta és az adósra indokolatlan előnnyel járt.« T . Ház! Vagyis három feltétel szükséges: az időbeli, a hitelező tönkrejutása és hogy az adósra indokolatlan előnnyel járt légyen. Azt hiszem, bővebb kommentár nem szükséges ahhoz, hogy ez sokkal szűkebbre szabja a valorizáció lehetőségét, mint az előbbi 12. §. De különösen fontos volna a következő (olvassa): »Az átértékelésre irányuló keresetet az előbbi teljesítés esetében e törvény életbelépésétől számitott három hónap alatt lehet megindítani.« Ezzel azoknak az aggodalmaknak, amelyek sokfelől felhangzottak, eleje vétetnék. Tisztelettel kérem indítványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: östör József! östör József: T. Képviselőház! Egyetlenegy kérdéssel, nevezetesen a visszaható erő kérdésével kivánok foglalkozni ennél a szakasznál, minthogy ez érinti a következő szakaszokat is. Érinti ugyanis a régi 14. és a régi 17. §-okat, s minthogy megakarom kimélni a t. Házat attól, hogy e szakaszoknál ismét felszólaljak 8 mondanivalóim különben is összefüggenek ezekkel a szakaszokkal, kérem a t. Házat, hogy amennyiben beszédemet — amit egyébként rövidre fogok szabni, és tisztán a szakkénlésnél maradok — a rendelkezésemre álló 15 perc alatt nem tudnám befejezni, méltóztassék megengedni, hogy beszédidőm 15 perccel való meghosszabbítását kérjem. (Zaj(Hcl)i

es]és.) Ennél a szakasznál csak azért szólalok tel, hogy különösen a nem teljesen jogászi körökhöz tartozó képviselőtársaimat... Elnök: Nem értettem tisztán a képviselő nr előbbi kérését, hogy 15 percnyi meghosszabbítást méltóztatott-e kérni? (Felkiáltások: írjén!) Kérdem a t. Házat, hogy méltóztatnak-e az engedélyt a képviselő urnák megadni? (Igen!) A Ház az engedélyt megadta. östör József: T. Ház! Ennél a szakasznál azért szólalok fel és a visszaható erővel azéri kivánok behatóbban foglalkozni, mert talán ez a legkritikusabb szakasza a magánjogi valorizációs rendelkezéseknek; Szükségesnek tartom, hogy a t. Háznak különösen azokat a tagjait világosítsam fel, akik nem szoros értelemben vett jogászok és főleg nem magánjogászok. Ennek folytán a dolog természete szerint e szakaszt illetőleg egyes képviselőtársaim homályban vannak, nem teljesen tájékozottak, hiszen azt lehetne mondani, hogy ez a szakasz a magánjogi valorizációs rendelkezések felsőbb matematikája. Hogy tisztán láthassunk ebben a kérdésben, gyakorlati példákká] fogom a kérdést megvilágítani. Az elméletet már kifejtette Csák Károly t. képviselőtársam, hogy tudniillik mi is az a visszaható erő, amely a jelen esetben szóbanforog és amelyről szó lehet, Az esetek a gyakorlatban — a gryakorlati példák a legvilágosabbak — a következők. Valaki faluhelyen eladta a házát 1918-ban, a vételár fizetendő volt 1921-ben. Az illető a 10.000 korona vételárat felvette 1918-as értékű korona helyett 1921- vagy 1922-es koronában. Valakinek osztályrész alapján követelése volt a bátyjától 5000 korona erejéig, mint köteles rész, vagy örökrész. Fizetendő volt a szülők halála után. A kötés, az osztályos egyesség megköttetett még a háború előtt. Tehát 5000 békekoronáról van szó, A szülők meghaltak 1922-ben s az illető elfogadott 5000 koronát. Egy másik eset. Valaki kölcsönadott 1922-ben — mindig természeti személyekről beszélek, mert méltóztatnak tudni, hogy egyéb kölcsönnyújtások a valorizációból abszolúte kizáratnak, értem különösen az intézeti és professzlonatus módon történt kölcsönnyújtásokat, — az illető az összeget értékálló vagyonba belefektette, az ma is megvan neki, akár házban, akár jószágban, akár egyébben. 1922-ben esedékes volt a követelés: az illető visszafizetett, visszafizette pedig anélkül, hogy a jogát idevonatkozólag fentartotta volna. Most már mi történt? Az történt, t. Képviselőház, hogy a koronának további iszonyatos romlása következett be. Az illetők elmentek a bírósághoz és azt mondták: »Kérem, hiszen az lehetetlenség, hogy én két zsemlyét kapjak és két zsemlyével beérjem azért, amiért nekem békében 2000 korona járt volna, amely összegért két hold földei tudtam volna venni!« »De elfogadtad, te szerencsétleni« »Kérem, ki gondolt eri-e?« — Akkor egyáltalában a/l mondták, hogy ami le van kötve és ki van csinálva, azon változtatni mm lehet, a korona egyenlő a koronával, a márka egyenlő a márkával. Itt jött be, i. uraim, a magyar jogszolgáltatásiba is az, amüvel a «bíróságnak foglalkoznia kellett, hogy ilyen esetekben, — mint jamilyenékről a most felsorolt néhány példa fts szól, mert ezekkel kívánom e szakasz fontosságát a legjobban megvilágítani, — lehet)séges-e az, megtehet i-e a bíróság azt, hogy (visszamegy a dolog eredetére, visszamegy e (megállapodás vizsgálatára; és azt vizsgálja, Ihogy van-e korrekciónak, kiigazításnak helye laz anyagi igazság, a méltányosság és a szoIciállis igazságszolgáltatás 'keretében. Erre(nézve tartalmaz tehát az uj 14., régi 12. § rendelkezéseket és idevonatkozólag terjesztett be (Csák Károly t. képviselőtársam az igazságságlügyi bizottság szövegezésével és javaslatával Iszemben uj szövegeT és idevonatkozólag kiválnom én a t. Ház [türelmét igénybe venni, mi'ntán igy sikerült gyakorlati példákkal megvillágitanom. hogy tulajdonképen mirő van szó. Most azonban, mielőtt a régi 12. § birálaitáiba belemennek, azt kérdezem, illetőleg azt (kell kérdeznünk, hogy hát ma mi a joghelyzet, Imi a jogszabály? Mert ne feledjük el, hogy a imagyar törvényhozás a valorizációs kérdésben teljesen árván hagyta a jogszollgáltatást, az igazságszolgáltatást és igy 1922-ben, 1923han, 1924-ben, tehát 4—5—6 esztendő óita a magyar (törvényhozás ilyen árvánhagyása foly'tán az igazságszolgáltatás, illetőleg a bíróság ivolt az, amely kénytelen-kellletlan, az élet parancsa folytán, jóformán jogszabályokat készített, a jogszokásnak az erejével kifejlesztette a valorizációs jogszabályokat, amelyek »ma, 1928 január végén, azt mondhatnám, a ibirói gyakorlatban a szokásjog alapján létez•nek és megvannak. Ha tehát mi most e kifelőulött, létező és meglévő szokásjog ismeretében •— vagy talán ennek ellenére is — itt írott törvényt hozunk, filkkor mindenesetre meg kell vizsgálnumk, hogy idevonatkozólag hát mi a jogszabály, magyarul, vulgárisan mondva: mi a törvény, hogyan itélt ilyen esetekben a magyar bíróság? Ezt akarom a t. Képviiselöház>nak csak néhány példával bizonyítani és bemutatni, hogy tisztában legyen a 13. § hord•erejével. Idevonatkozólag az utóbbi esztendők-