Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-118

. í: országgyűlés képviselőházának 118 aligha lehetne azoknak a bizonyos jóinóduaknak kataszterét felállítani. Igen sok jótékony alapra lenne nekünk szükségünk, ha az egész vonalon segiteni kívánunk. De ha már a kataszterről beszélünk, nekünk Igenis nagyon is szükségünk lenne nem azoknak a. ha (lik ül csőn köt vény-tulajdonosoknak kataszterére, akiknek első dolguk voll ennek a vitának pluszát mindjárt megjátszani, hanem igenis azoknak a kataszterére, akiknek mini ősjegyzőknek az ilyen gondolat még eszükbe sem jutott. Az igen t. túloldal statisztikát kivan a hadikölcsönökről. Mi is kívánjuk ezt, t. Ház, nemcsak azért, mert az összes eddigi külföldi valorizációs törvényhozási intézkedések mindenütt különbséget tettek az ősjegyzők és a spekulánsok között, hanem azért is, hogy ilymódon végre tiszta helyzet álljon előttünk az összes jogos igények kielégítése tekintetében. Ha ezt látjuk, akkor kell foglalkoznunk a fedezet kérdésével, még pedig felfogásunk szerint, a rendes állami költségvetés keretében. De foglalkoznunk kell még mással is. Foglalkoznunk kell azzal, hogy az az erkölcstelen játék, az a túlzott spekuláció, amely a legkisebb eredményt is megjátssza a tőzsdén, megszűnjék, mert azt még sem lehet nyugodtan elnézni, hogy nemcsak bel-, de külföldi megbízásra is az állam terhére spekuláljanak. Ez ellen az elitélendő játék ellen igenis fel kell nekünk emelnünk szavunkat, és én csak sajnálom, hogy az igen t. túloldal, amely bennünket oly vehemensen támad e javaslat miatt, erre a tünetre nem figyel fel eléggé. A statisztikai adatokkal kapcsolatban igen fontos lenne, hogy a koi*mány a spekuláció hazárdirozását kiküszöbölve egyúttal a hadikölcsönkötvényeket azoknál a pénzintézeteknél deponáltat ná, amelyek ezzel a kérdéssel eddig is már a legintenzívebben foglalkoztak. (Helyeslén jobbfclől.) A Pénzintézeti Központot és a Postatakarékpénztárt értem ez alatt. Mert ezek deponáltatnának, akkor mindenesetre nemcsak a spekulációnak lehetne gátat vetni, hanem az ősjegyzőknek az ebben a vitában minden oldalról annyira sürgetett kataszterét is el lehetne készíteni, ami által a valorizáció megoldásához is igen jelentékeny lépést tennénk. (Uau van! jobb felől.) Az uj 8. § szerény véleményem szerint — és azt hiszem, ebben a felfogásomban az a párt is, (Zaj. — Halljuk! Halljuk.) amelyhez tartozni szerencsém van, osztozik, — nem azt célozza, hogy a hadikölcsönök ügyének megoldása ad graeeas ka lendíts elodáztassék, hanem igenis azt, hogy a kormánynak legyen ideje és módja arra, hogy egyéb fontos kérdések mellett ezt a kérdést is újból alapos megfontolás tárgyává tegye és végre meg is oldja. Ez mindnyájunknak egyöntetű kívánsága és óhajtása. (Uau van! Upij van!) De vájjon fel lehet-e tételezni azt, hogy 35 esztendőn belül egyáltalában nem következnék be a legyőzött államok körében is valami előnyös változás? (Ügy van! UQIJ van! — Szilágyi Lajos: Akkor sohasem lesz revízió, ha 35 éven belül nem lesz!) Semmi reményt fel nem adhatunk, teljesen biznnk abban, hogy igenis 'el fog következni olyan idő, amikor ezekéi a nehéz kérdéseket is feltétlenül meg kell oldani és dűlőre kell vinni. Ez a szakasz alkalmas lesz a prinsra is, de nem abban az értelemben, amint azt Gaál Gaston igen t. képviselőtársam az általános vita folyamán felvetette, bár tagadhatatlan, hogy igen sok igazság van abban, hogy nemcsak ülése 1028 január 27-én, pénteken. 255 hadikölcsönkötvóny-káa'osuitak vannak, hanem az államnak mé& egyéb kárvallotjai is, akikkel törődni szintén egyformán kötelességünk. A hadikölcsönök rendezésének „ügye azonban már olyan presfezáns, olyan égető kérdéssé vált, hogy ennek sorrendi elsőbbsége egyáltalában nem vitatható el. Az államnak igenis kötelessége, számolni a trianoni szerződés súlyos, terhes anyagi kötelezettségével, de én azt hiszem, hogy a kormány ettől függetlenül is keresni fogja a módját annak, hogy a hadikölcsönök ügyét minél előbb dűlőre vigye és rendezze. Az uj szakasz épenséggel nem zárja ki azt, hogy a kormány alkalmas módon és alkalmas időben más megoldási tervezettel is, amelyben maga az időpont is kitétetik, ne jöjjön a Ház elé. Mi magunk is résen leszünk és figyelni fogunk erre. Minthogy a javasolt uj szakaszban tisztán áll előttünk a kormánynak, illetőleg az igen t. pénzügyminister urnák az a jószándéka és az a nemes törekvése, amellyel a hadikölcsönök ügyét igenis, megoldani kívánja, ennélfogva az előadó ur által javasolt uj 8. §-t az eredeti szövegezésben elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Baracs Marcell! Baracs Marcell: T. Ház! Kegyes hozzájárulásukat kérem ahhoz, amennyiben felszólalásomat a házszabályokban előirt 15 perc alatt be nem fejezhetném, további 15 perc álljon még rendelkezésemre. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a. kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meg-h ossza bbitást megadja, a képviselő innak tehát 30 perc áll rendelkezésére. Baracs Marcell: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam azt a kérdést intézte hozzánk: van-e valaki, aki feltételezné azt, hogy a hadikölcsönök valorizálása feletti döntésre 35 év előtt nem fog sor kerülni? Jól értettem t. képviselőtársam kérdését ugy-e? Meg is adom rá a választ: van, aki ezt feltételezi. Az tételezi ezt fel, aki ezt az uj szakaszt ebben a szövegezésben beterjesztette, és feltételezi mindenki, aki ezt a szakaszt ebbên a szövegezésben meg fogja szavazni. (Láng János: Mi nem!) Kérem, méltóztassék ezt a szakaszt elolvasni, amennyiben eddig erre a figyelemre még nem méltatta. Ennek a szakasznak világi s értelme a következő: a törvényhozás ma annak a nézetének, annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a hadikölcsönök valorizálásának kérdésében — afelett, hogy valorizáljunk-e egyáltalában vagy sem; nem is afelett, hogyan valorizáljunk, hanem hogy valorizáljiink-e vagy sem — a törvényhozás akkor döntsön. (Rothenstein Mór: Harmincöt év után!) amikor az ország a békeszerződésben rárótt jóvátételi kötelezettségének eleget tett. Egy betű sincs ebben arról, hogy már korábban is elérhetőnek véli az államháztartásnak azt a gazdasági és pénzügyi rendjét, a rendnek azt az állandóságát, amely már módot ad arra, hogy a törvényhozás minden aggály nélkül, megnyugtatóan foglaljon állást a valorizálás kérdésében. (Sándor Pál: £fl ha nem űzetünk jóvátételt, mi lesz akkor?) Ez a törvényszakasz világosan intézkedik. Azt mondja: a törvényhozás akkor fog dönteni, amikor a békeszerződésen alapuló kötelezettségek már megszűntek. (Strausz István: A jóvátétel elvisz mindent! — Halász Móric: De azt nem mondja, hogy előbb nem dönthet!) Ha ezt a gondolatot akarják kifejezni, akkor