Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-115

Az országgyűlés képviselőházának 115. ülése 1928 január 24-én, kedden. 197 összegű készpénzóvadékot kellett letétbe he­lyezniük. Ez a készpénzóvadék ott sem lett készpénzben készen tartva állandóan — mint a törvényjavaslat mondja: állandóan készpénz­ben tartva — mégis megtagadták ezeknek a készpénzóvadékoknak kifizetését. Az időközben megindított perek alatt azonban ezeknek az óvadékoknak bizonyos valorizálása elérhető volt, mig ennek a szövegnek alapján a további perek kimenetele kétségessé válik. (Györki Imre: Megint rosszabb lett a helyzet, mint ed­dig volt.) Hozzájárulok ahhoz a javaslathoz, amely szerint ez a pont teljesen kihagyandó a tör­vényből, annyival is inkább, mert hiszen a 11. § intézkedik abban a tekintetben, hogy vala­mely készpénztartozás átértékelésénél micsoda körülmények, micsoda méltányossági szempon­tok veendők figyelembe. Intézkedik abban a tekintetben, hogy az adósnak és a hitelezőnek vagyoni viszonyai megfelelően számításba vé­tessenek, intézkedik abban a tekintetben, hogy az adós az ügylet alapján gazdagodott-e, szó­val mindenféle értelemben megfelelő intézke­dések vannak egy esetleges valorizáció esetére a törvényjavaslat 11. §-ában. Ezt a 7. §-t tehát megtévesztőnek, feleslegesnek és ennélfogva kihagyandónak tartom. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Az előadó ur! Lakatos Gyula előadó: T. Képviselőház! Ennél a pontnál azon felszólalások hatása alatt, amelyek jogi szempontból aggályosnak minősítették azt, vájjon a kellő alapos leiga­zolás feltétele-e annak, hogy a valorizáció ki­zárassék, a kormány megbízásából a követ­kező módosítást terjesztem elő, amely egyéb­ként csak jogilag tisztázza ezt a kérdést. A je­lenlegi szövegbe, amely azt mondja »készpénz­óvadékon alapuló pénztartozás, ha az adós...« így és igy kezelte, a »ha az adós« szavak után a következő két szó iktattassék be: »kimutatja, hogy«. Ezzel a bizonyítás terhét fordítjuk meg, s mindenesetre erősebbé tesszük az óvadékot visszakövetelő fél jogi helyzetét. (Györki Imre: Valamivel jobb, de ez sem kielégítő.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Senki sincs fel­iratkozva. Elnök: Kivan valaki még szólni 1 ? (Senki!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kíván nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Képviselő­ház! A kérdés lényegére az igazságügyminis­ter ur fog választ adni, én tisztán Sándor Pál Ifren t. képviselőtársunk felszólalásával kivá­rok foglalkozni. A helyzet az, hogy tulajdon­képen ez a szakasz általánosságban intézkedik az óvadékok átértékeléséről. Mármost rá aka­rok arra mutatni, hogy talán a t. Háznak tu­domása van arról, hogy a kormány a közép­osztályra kiterjedő statisztikai felvételt ren­delt el. Mivel pedig ez a kérdés, amelyet Sán­dor Pál igen t. képviselőtársam megérintett, alapjában véve a középosztály kérdése, az a statisztikai adatgyüjtéte, amely megindult, van talán folyamatban, esetleg előkészületben van, — ezt nem tudom — mindenesetre adato­kat fog feltárni a középosztály helyzetéről. Azért térek ki erre, mert Sándor Pál t. képvi­selőtársain — amit nagy örömmel láttam — tlső felszólalásában a kérdéssel behatóan fog­lalkozott. A középosztály problémája végered­ményben nemcsak minálunk probléma, hanem probléma az összes európai államokban. Min­denütt ezeknek a kérdéseknek megoldására tö­rekszenek ós keresik a módokat, hogyan le­hetne a középosztály helyzetén javítani. Ezzel a statisztikával kapcsolatban tehát minden­esetre fel fog még merülni ez a kérdés. Nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban csak véletlenül ejtette-e ki igen t. képviselőtársam is a kari­tatív szót, mert méltóztatott ezt említeni. (Sándor Pál: Utálom a karitativ valorizációt!) Ezt a karitativ szót én soha nem mondtam, ilyen alapon sohasem beszéltem erről a tör­vényjavaslatról, amely most a Ház előtt van, s amelynek még nem látjuk kontúrjait. Én azt hiszem, ez olyan kérdés, hogy bizonyos tekin­tetekből ennél kell majd foglalkoznunk azzal a kérdéssel, amelyet igen t. képviselőtársam fel­vetett. Természetesen azért, mert a karitatív szót méltóztatott kiejteni, nem szabad elfelejteni azt, hogy amikor az egész vonalon folyton ja­vítjuk az illetményeket, tulajdonképen ez a legerősebb valorizáció, ami csak lehetséges. (Sándor Pál: De nem annak, aki a kauciót adta!) Ennél többet ezidőszerint nem lehetett adni, de ha egyrészt a középosztály problé­mája, másrészt pedig bizonyos ténykörülmé­nyek indokolttá tennék, akkor a karitatív va­lorizációs törvényjavaslatnál kell majd ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ezekre való tekintettel kérem a szakasz el­fogadását. Elnök: Az igazságügyminister ur kíván még szólni. Pesthy Pál igazságügyminister: T. Kép­viselőház! Erre a pontra vonatkozólag legyen szabad az igen t. Képviselőház figyelmét fel­hívnom arra, méltóztassék ezt a kérdést jo­gászi gondolkozással bonckés és birálat alá venni. Méltóztassék figyelembevenni azt, hogy az óvadék maga a letevő tulajdonában való lé­tét nem veszítette el azáltal, hogy óvadékul le­tétetett. Az óvadék tularidona a letevőjét illeti meg, aki az óvadékot adja. Ebből a jogszabály­ból kifolyólag helyesen rendezte ezt a kérdést a 7. pont; helyesen rendezte akkor, amikor azt mondja, hogy az óvadékot elfogadó nem tarto­zik valorizálni akkor, ha azt állandóan kész­pénzben tartotta, vagy ha az átértékelésből a törvény értelmében kizárt pénzkövetelésbe fektette. — Megengedem és el is ismerem azt, hogy az élet másképen rendezi ennek az óvadéknak pá­lyafutását, mint ez a jogszabály, mert azt hi­szem, az élet azt mutatja és a gyakorlati élet oda konkludál, hogy az óvadékot elfogadó fél ezt az óvadékot a leggyakoribb esetben for­gatja, holott ehhez jussa nem lenne, csak ak­kor, ha az óvadékadó szerződésben ez a kikötés részére biztosíttatott. Én az élet előtt nem csuk­hatom be szememet, ezeknek az óvadékadó kis­exisztenciáknak a helyzetét nem kivánom sú­lyosbítani, épen ezért hozzá iárulok egy olyan megoldáshoz, amilyen megoldást az előadó ur üroponált, nevezetesen hogy a bizonyítási te­her az óvadékot elfogadóra hárittassék át. El­fogadom ezt a megoldást, hangsúlyozom azon­ban, hogy ez a szigorú jog szabályainak nem felel meg, az élet gyakorlatának azonban igenis, megfelel. Ami Gál Jenő képviselőtársam felszólalá­sát illeti, én ebben az igen t. képviselő úrral már az elmondottak okából sem tudok egyet­érteni. Uavarns'/ka okából pedig per absolutum nem. Ravaruszka 1914 szeptemberében volt; et­től az időtől kezdve a pénzleromlás teljes be­következtéig a gyámhatóság részéről kellett valaminek történnie abban az irányban, hogy ez az érték az óvadókelfogadótól beszereztes-

Next

/
Thumbnails
Contents