Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-115
Az országgyűlés képviselőházának 115. ülése 1928 január 24-én, kedden. 197 összegű készpénzóvadékot kellett letétbe helyezniük. Ez a készpénzóvadék ott sem lett készpénzben készen tartva állandóan — mint a törvényjavaslat mondja: állandóan készpénzben tartva — mégis megtagadták ezeknek a készpénzóvadékoknak kifizetését. Az időközben megindított perek alatt azonban ezeknek az óvadékoknak bizonyos valorizálása elérhető volt, mig ennek a szövegnek alapján a további perek kimenetele kétségessé válik. (Györki Imre: Megint rosszabb lett a helyzet, mint eddig volt.) Hozzájárulok ahhoz a javaslathoz, amely szerint ez a pont teljesen kihagyandó a törvényből, annyival is inkább, mert hiszen a 11. § intézkedik abban a tekintetben, hogy valamely készpénztartozás átértékelésénél micsoda körülmények, micsoda méltányossági szempontok veendők figyelembe. Intézkedik abban a tekintetben, hogy az adósnak és a hitelezőnek vagyoni viszonyai megfelelően számításba vétessenek, intézkedik abban a tekintetben, hogy az adós az ügylet alapján gazdagodott-e, szóval mindenféle értelemben megfelelő intézkedések vannak egy esetleges valorizáció esetére a törvényjavaslat 11. §-ában. Ezt a 7. §-t tehát megtévesztőnek, feleslegesnek és ennélfogva kihagyandónak tartom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Az előadó ur! Lakatos Gyula előadó: T. Képviselőház! Ennél a pontnál azon felszólalások hatása alatt, amelyek jogi szempontból aggályosnak minősítették azt, vájjon a kellő alapos leigazolás feltétele-e annak, hogy a valorizáció kizárassék, a kormány megbízásából a következő módosítást terjesztem elő, amely egyébként csak jogilag tisztázza ezt a kérdést. A jelenlegi szövegbe, amely azt mondja »készpénzóvadékon alapuló pénztartozás, ha az adós...« így és igy kezelte, a »ha az adós« szavak után a következő két szó iktattassék be: »kimutatja, hogy«. Ezzel a bizonyítás terhét fordítjuk meg, s mindenesetre erősebbé tesszük az óvadékot visszakövetelő fél jogi helyzetét. (Györki Imre: Valamivel jobb, de ez sem kielégítő.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Senki sincs feliratkozva. Elnök: Kivan valaki még szólni 1 ? (Senki!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kíván nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Képviselőház! A kérdés lényegére az igazságügyminister ur fog választ adni, én tisztán Sándor Pál Ifren t. képviselőtársunk felszólalásával kivárok foglalkozni. A helyzet az, hogy tulajdonképen ez a szakasz általánosságban intézkedik az óvadékok átértékeléséről. Mármost rá akarok arra mutatni, hogy talán a t. Háznak tudomása van arról, hogy a kormány a középosztályra kiterjedő statisztikai felvételt rendelt el. Mivel pedig ez a kérdés, amelyet Sándor Pál igen t. képviselőtársam megérintett, alapjában véve a középosztály kérdése, az a statisztikai adatgyüjtéte, amely megindult, van talán folyamatban, esetleg előkészületben van, — ezt nem tudom — mindenesetre adatokat fog feltárni a középosztály helyzetéről. Azért térek ki erre, mert Sándor Pál t. képviselőtársain — amit nagy örömmel láttam — tlső felszólalásában a kérdéssel behatóan foglalkozott. A középosztály problémája végeredményben nemcsak minálunk probléma, hanem probléma az összes európai államokban. Mindenütt ezeknek a kérdéseknek megoldására törekszenek ós keresik a módokat, hogyan lehetne a középosztály helyzetén javítani. Ezzel a statisztikával kapcsolatban tehát mindenesetre fel fog még merülni ez a kérdés. Nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban csak véletlenül ejtette-e ki igen t. képviselőtársam is a karitatív szót, mert méltóztatott ezt említeni. (Sándor Pál: Utálom a karitativ valorizációt!) Ezt a karitativ szót én soha nem mondtam, ilyen alapon sohasem beszéltem erről a törvényjavaslatról, amely most a Ház előtt van, s amelynek még nem látjuk kontúrjait. Én azt hiszem, ez olyan kérdés, hogy bizonyos tekintetekből ennél kell majd foglalkoznunk azzal a kérdéssel, amelyet igen t. képviselőtársam felvetett. Természetesen azért, mert a karitatív szót méltóztatott kiejteni, nem szabad elfelejteni azt, hogy amikor az egész vonalon folyton javítjuk az illetményeket, tulajdonképen ez a legerősebb valorizáció, ami csak lehetséges. (Sándor Pál: De nem annak, aki a kauciót adta!) Ennél többet ezidőszerint nem lehetett adni, de ha egyrészt a középosztály problémája, másrészt pedig bizonyos ténykörülmények indokolttá tennék, akkor a karitatív valorizációs törvényjavaslatnál kell majd ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ezekre való tekintettel kérem a szakasz elfogadását. Elnök: Az igazságügyminister ur kíván még szólni. Pesthy Pál igazságügyminister: T. Képviselőház! Erre a pontra vonatkozólag legyen szabad az igen t. Képviselőház figyelmét felhívnom arra, méltóztassék ezt a kérdést jogászi gondolkozással bonckés és birálat alá venni. Méltóztassék figyelembevenni azt, hogy az óvadék maga a letevő tulajdonában való létét nem veszítette el azáltal, hogy óvadékul letétetett. Az óvadék tularidona a letevőjét illeti meg, aki az óvadékot adja. Ebből a jogszabályból kifolyólag helyesen rendezte ezt a kérdést a 7. pont; helyesen rendezte akkor, amikor azt mondja, hogy az óvadékot elfogadó nem tartozik valorizálni akkor, ha azt állandóan készpénzben tartotta, vagy ha az átértékelésből a törvény értelmében kizárt pénzkövetelésbe fektette. — Megengedem és el is ismerem azt, hogy az élet másképen rendezi ennek az óvadéknak pályafutását, mint ez a jogszabály, mert azt hiszem, az élet azt mutatja és a gyakorlati élet oda konkludál, hogy az óvadékot elfogadó fél ezt az óvadékot a leggyakoribb esetben forgatja, holott ehhez jussa nem lenne, csak akkor, ha az óvadékadó szerződésben ez a kikötés részére biztosíttatott. Én az élet előtt nem csukhatom be szememet, ezeknek az óvadékadó kisexisztenciáknak a helyzetét nem kivánom súlyosbítani, épen ezért hozzá iárulok egy olyan megoldáshoz, amilyen megoldást az előadó ur üroponált, nevezetesen hogy a bizonyítási teher az óvadékot elfogadóra hárittassék át. Elfogadom ezt a megoldást, hangsúlyozom azonban, hogy ez a szigorú jog szabályainak nem felel meg, az élet gyakorlatának azonban igenis, megfelel. Ami Gál Jenő képviselőtársam felszólalását illeti, én ebben az igen t. képviselő úrral már az elmondottak okából sem tudok egyetérteni. Uavarns'/ka okából pedig per absolutum nem. Ravaruszka 1914 szeptemberében volt; ettől az időtől kezdve a pénzleromlás teljes bekövetkeztéig a gyámhatóság részéről kellett valaminek történnie abban az irányban, hogy ez az érték az óvadókelfogadótól beszereztes-
