Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-115
Az országgyűlés hépviselöházánah 115. ülése 1928 január 24-én, kedden. 18? jelenthetem iki, hogy azok a kötvények, amelyekről ott szó volt, nem egy részvénytársaság, hanem a főváros terhét képező kötvények. A fővárossal, a kereskedelemügyi ministeriumban tárgyalások egyáltalában semmi irányban folyamatban nem voltak és a kereskedelemügyi ministerium természetesen nem is lehetett abban a helyzetben, hogy a fővárossal ebben a tekintetben bármely irányban is érintkezésbe lépjen vagy tárgyalásokat folytasson. Ezek után a magam részéről nem fogadhatom el Sándor Pál igen t. képviselő ur határozati javaslatát és igy ellene foglalok állást. (Sándor Pál szólásra jelcnkezik.) Elnök: Milyen címen kivan a képviselő ur szólani? Sándor Pál: Félreértett szavaim értelmének helyreigazítása céljából. Elnök: A szót a képviselő urnák megadom. Sándor Pál: T. Képviselőház! Azt hiszem, helyesen teszem, hogy még egyszer felszólalok ebben az ügyben, miután most épen a kereskedelemügyi ministerium érdemes államtitkárának felszólalását hallottuk. Elsősorban is, tállamtitkár ur, határozottan tagadásba vészein azt, hogy ezek a társaságok önként ajánlották volna fel azt, hogy valorizálnak. Olyan szamár az egész világon nincs, aki önként felajánlja valaminek a valorizációját, amikor az állam azt megtagadja. Olyan szamarat a t. államtitkár ur nem fog találni. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék parlamentáris kifejezéseket használni. Sándor Pál: Nem értettem ez alatt senkit, <-sak azt mondtam, hogy ilyent nem lehet találni. Elnök: Nem is utasitottam a képviselő urat rendre, mert nem alkalmazta személyre ezt a feltevést. Sándor Pál: Nincsen olyan — csak azt állitottam — aki ha a minister azt mondja, hogy nem kell valorizálni, ezt felajánlja; a kereskedelemügyi ministerium pedig kiköti, hogyha a törvény kimondaná, — mert ez van a jegyzőkönyvban, volt szerencsém látni — hogy nem valorizálunk, akkor is köteles ezt a valorizációt keresztülvinni. T. államtitkár ur, mi itt komoly emberek vagyunk, mi sokat elhiszünk a ministereknek és az államtitkároknak, ilyen naivitást azonban ne méltóztassék rólunk feltételezni. Ez az első. Továbbá, t, államtitkár ur, én nem kértem semmi mást, mint annak a törvénybe iktatását, amit ön épen most mondott. Annak a törvénybe iktatását, hogy 4—15%-ig valorizáljunk, vagy hagyjuk ki. Ha ezt meg méltóztatik tenni, miért méltóztatik ezt a törvénybe felvenni? Mi célja van egy törvénynek, amelyet már a priori önök ellensúlyoztak azzal, hogy akkor is kell valorizálni, ha kimondja a törvény, hogy nem valorizálunk? T. államtitkár ur, én nem mondottam azt. hogy értéktelenné váltak ezek a vasutak. Én azt mondottam, hogy megtartották a vagyonukat, de hogy igen rosszabbodott a helyzetük, ezt magam is belátom és koncedálom az államtitkár urnák. Azonban akkor lehetett volna a növedelmet redukálni és nem kellett volna a kötvény után kamatot kapni 5—6 vagy 10 évig, addig, amíg helyre lesznek állitva a vasutak. A kötvényt, a kapitálist azonban, amelyből ezeket a vasutakat építették, egyszerűen megsemmisíteni, ugy, amint ezt a törvényjavaslat akarja, — nem az államtitkár ur — az még sem járja. Prémiumot adni egy gazdag fővárosnak, amely ingyen jutott a vasút birtokába és prémiumot adni, hogy azokat a kötvényeket egyszerűen nulliíikálják, ez az én nézetem szerint csak azt jelenti, hogy amit az egyik oldalon a hadikölcsön-tulajdonosoknak kellett volna kapniok, azt beviszik másnak a zsebeibe, olyanoknak a zsebeibe, akik jómódúak, akik elbírják a terheket. Ez nem igazság; még ha megszavazzák is, ha le is szavazzák az én javaslatomat, akkor sem mariad igazság. Ha volt valami, ami igazság, az az volt, amit a t. államtitkár ur elöadott, hogy igenis szükségesnek tartotta itt a valorizációt. Tény az — és ezért dicsérem az államtitkár urat, — hogy ezt megtette. Nagyon helyesen tette. Csak azt kifogásolom, hogy a törvényben mást mondjunk, mert itt az ellenkezőről van szó. ön, államtitkár ur, tisztességesen cselekedett és tisztességtelennek akarja feltüntetni a képviselőházat a törvényalkotásban, tehát rosszabbat tételez fel rólunk, mint amit az államtitkár ur cselekedett. Bocsánatot kérek, hogy mi legyünk rosszabb emberek, mint az államtitkár ur, aki máris kimondta, hogy a törvény ellenére valorizálni kell, bocsánatot kérek, ezt nem fogadom el. Megtörtént, t. államtitkár ur, amit szintén bevallottak, ami az igazságnak megfelel, hogy a Máv. kikötötte magának, hogy ezentúl, miután rosszul megy a vicinálisoknak, a Máv. több részesedést fog kapni, mint eddig kapott, tehát jobb helyzetbe kerül. Az ilyesmi nem áll etikai alapon. Vagy áll az, hogy a vicinális vasutak sokat vesztettek a háború iitán és akkor ez nem volt megfelelő időpont, hogy az Államvasút kikössön magának a vicinálisoktól több részesedést, vagy az ellenkezője áll, tudniillik jól állanak a vicinális vasutak, jobban mint a Máv, és akkor nem kellett volna ezt elkövetni. T. államtitkár ur, ön ellentétbe jutott itt államtitkári minőségében képviselni minőségével. (Bud János pénzügyminister: Ugyan miért?) Meg fogóin magyarázni; jogom van erre. Ellentétbe jutott azáltal, hogy máskép cselekedett, mint tisztességes ember, mint államtitkár, ós máskép szavaz itt, mert itt megszavaz — mondjuk — egy valótlanságot. Hiszen ezek a papirosok tényleg valorizálva vannak az államtitkár_ur kijelentése alapján, kivéve a főváros kötvényei. A többiek mind rendezve vannak, ön tehát itt egy valótlanságot iktat be. Amit az államtitkár ur jóvátett a cselekedeteivel, mikor azt mondta, hogy kényszerítem őket a valorizálásra, annak itt az ellenkezőjét cselekszi. Ezt én nem fogadhatom el. Ezeket helyreigazítani kötelességemnek éreztem. Elnök: Dezseőffy Aurél képviselő ur félreértett szavainak helyreigazítása címén kért szót. A képviselő urat a szó megilleti. Dezseőffy Aurél: T. Képviselőház! Bocsnatot kérek, hogy a t. Ház türelmét rövid időre újból igénybeves'/em. azonban kénytelen vagyok reflektálni Sándor Pál t. képviselőtársán: mostani felszólalására, miután ugy látom, hogy bizonyos tekintetben félreértett. Hogy felszólalásának legvégén kezdjem, azt, hogy képviselői minőségemben ellentétbe jutottam volna államtitkári minőségemmel, kénytelen vagyok tagadásba venni. Akkor, amikor a törvényjavaslat terveztetett, annak tervezetébe a vasúti vonatkozásokban természetesen magam is befolytam, mégpedig kizárólag államtitkári minőségemben, hiszen képviselő akkor még nem voltam. Akkor foglaltain el ezt az álláspontot, és ezt az álláspontot ma
