Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-114

14. ülése Í928 január 20-án, pénteken. 180 Az országgyűlés hépviselöházának h Sándor Pál : Bocsánat, még egyszer szót kérek. Miután kérésem teljesítése az elnök hatalmától függ, ennélfogva kérném, hogy különösen a 4. §-tól a 9-ig — a 9. után már gyorsan megy a munka — méltóztassék a szakaszokat pontonként tárgy altatni. Elnök : A magam részéről csak 4. §-nál tartom indokoltnak a pontonként, illetve bekezdésenként való tárgyalást, m ig a többi §-nál ezt nem látom szükségesnek. A házszabályok 200-ik §-ának 2. bekezdése alapján kérdem tehát a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni, hogy a 4. § pontonként, illetve bekezdésenként tárgyaltassék ? (Igen !) Ha igen, úgy azt határozatként mondom ki. A 4. § első bekezdéséhez szólni kivan ? Perlaki György jegyző : Eothenstein Mór ! Rothenstein Mór : T. Képviselőház ! A 4. § első pontjánál volna egy módosításom, és pedig »a készpénz kölcsöntartozás, ideértve a takarékbetétek« után azt javaslom, szurassék be a következő mondat : »Békebeli 1000 aranykoronát ínég nem haladó takarékbetétek kivételével.« Itt az az intenció vezet, hogy a kisemberek betéteit vegyük ki azok alól az intézkedések alól, amelyek afelett rendelkeznek, hogy az állam, vagy pedig a bankok, takarékpénztárak ne legyenek kötelesek kártérítéssel szolgálni. Ugyebár, akik a háború előtt betéteket vittek a bankokba, takarékpénztárakba, 1000 koronán alul, azok kizárólag kisemberek voltak. Már az általános vitában, ellentétben az igen t. pénzügyminister úrral, állítottam és ellentétben azzal, amit az igen t. előadó ur ma mondott az én felszólalásomra, állítom, hogy a bankok jórészben átmentették a vagyonukat 100%-ig. De ha ugy is volna, ahogy a t. előadó ur mondja, hogy a bankok 30 vagy 50°/o-ig mentették át csak vagyonukat, akkor azt mondom, hogy akkor 30 és 507o-ig azokat a betéteket is valorizálni kellene, mert hiszen a bankok vállalataikban ezekkel a betétekkel dolgoznak s az akkori időben a heti kamatoztatással, arait akkor kosztnak neveztek, nem tettek egyebet, mint hogy valorizálták ezeket a betéteket, ezeket az összegeket, amelyekből a bankok vagyona áll. Ha tehát ez nem ugy áll, mint ahogy én beszédemben állítottam, hanem ugy áll, ahogy a t. előadó ur mondotta — bár mondom, állítom és fentartom, hogy vannak olyan bankok is, amelyek nemcsak 100°/o-ig, hanem ennél nagyobb mértékben is átmentették vagyonukat — akkor teljesen indokolt az általam beterjesztett módosítás s én kérném az igen t. képviselőház hozzájárulását ahhoz. Elnök : Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző : Farkas István ! Farkas István: T. Képviselőház! Az a javaslat, amelyet Rothenstein képviselőtársam benyújtott, kétségtelenül olyan, hogy ha a kormányban és a kormányzó többségi pártban van egy kis szociális érzék, ezt el kell fogadnia. Nem lehet szemet hunyni az előtt a tény előtt, hogy a háborút megelőzően elhelyezett betétek mit jelentettek az akkori viszonyok között és mit jelent az, hogy ezek a pénzek ma teljesen elértéktelenedtek, vagy teljesen elvesztek, különösen azoknál a szegény osztályoknál, amelyek nagyon keservesen, hosszú évtizedes munkával hozták össze azt a csekély összeget, amelyről azt hitték, hogy öreg napjaikra az valami támasztékuk lesz. Most a kormány azt mondja, hogy a valorizációnál karitativ szempontokat vesz figyelembe. Ha karitativ szempontokat akar a kormány figyelembe venni, akkor ezt ne ugy tegye, ahogy egy másik javaslatban tervezi, hanem vegye figyelembe törvény alapján s ne függjön ez a kormány kegyétől, ne legyen ez jótétemény, ne legyen politikai célok szolgálata, hanem a törvény biztosítsa mindenki számára azt, hogy akinek ilyen csekély összegű takarékbetétje volt, az azt teljes egészében megkaphassa, Én azt gondolom, hogy ha már eljutott a kormány oda, hogy karitatív módon valorizálni akar, — ami helytelen — akkor azt itt kell megvalósítania, itt kell arra az álláspontra helyezkednie, hogy azoknak a legszegényebb osztályoknak viszonyait vegyük figyelembe, amelyek karitatív szempontból legelsősorban jöhetnek számba. Itt fekszik ez a javaslat a Ház előtt, nagyon kérem a Házat, fogadja el Rothenstein képviselőtársam javaslatát. Nem kell hosszasan bizonyítanom, hogy a legszegényebb néposztályok összegyűjtött garasai vesztek el, amely legszegényebb néposztályok sehol sem kárpótolhatták magukat ; nekik csak a pusztulás, a szenvedés jutott a háború következtében s nem volt módjukban, hogy akár a pénz elértéktelenedésével, akár a konjunktúrák kihasználásával kárpótolják magukat. Ezek az igazi vesztesei a háborúnak ; ezeknek a vagyonát meg kellene menteni. Én tehát kérem a képviselőházat, hogy Rothenstein képviselőtársam javallatát méltóztassék elfogadni. Elnök : Az előadó ur kivan szólni. Lakatos Gyula előadó: T. Képviselőház! Pusztán félreértett nyilatkozatom megmagyarázására szólalok fel. Ez a kérdés inkább a vidéki pénzintézetek kérdése, amelyek az ilyen valorizációt semmi körülmények között sem birnák el. A javaslat elve az, hogy az állam magánosokért és magánosok tartozásaiért nem valorizál. Ez nem a szociális érzék hiánya, ez olyan kénytelenségből folyó alapelv, amely az egész javaslaton végigvonul. Ami pedig a nagybankokat illeti, ha el méltóztatik fogadni az én tézisemet, hogy 30—50%ban mentették át vagyonukat, akkor, ha vesszük a legnagyobb magyar bankot, amelynek nem volt 100 milliónál nagyobb vagyona s ezt 30%-kal valorizáljuk, akkor ez 30 millió ; betétje volt a nagybanknak 7—800 millió között, amit, ha 10, vagy 5%-kal valorizálunk, az egész átmentett saját vagyona megmentődnék. Képviselőtársam tehát tévedésben van a saját vagyon és a betétállomány közötti különbség félreismerésébenElnök : A pénzügyminister ur kivan nyilatkozni. Bud János pénzügyminister : Az előadó ur egészen pregnánsan megmondotta az indokot, amiért valorizációról szó nem lehet. Teljesen megértem igen t. képviselőtársaimat és ebben nekik igazuk van, hogy évek hosszú munkájával megszerzett vagyonok mentek tönkre az infláció folytán és a következő esztendők folyamán. Mondottam már, hogy milyen nehéz a kérdés eldöntése, mert ha az egyiket kezdem valorizálni, akkor a másikat is valorizálnom kell. Az évtizedeken át gyűjtött vagyonokat az akármilyen formában bekövetkezett infláció tönkretette. De ne méltóztassanak olyat kívánni, ami lehetetlen. Helyesen mutatott rá képviselőtársam, hogy miből valorizáljanak a pénzintézetek. Mindenki tudja és nem tudom eléggé ismételni, hogy egy intézet alaptőkéje a mai időben csak biztonsági koefficiens. Egy pénzintézet működése az idegen pénzek összegétől függ és minél hatalmasabb az intézet, annál inkább az idegen pénzekre és a betétekre támaszkodik. Ezek a betétek — hiszen pénzösszegben voltak kifejezve, — sajnos, a bekövetkezett időkben megsemmisültek. Itt van a lavina, amiről szó van, ha itt kezdem el a valorizációt, akkor a másik oldalon is valorizálnom kell. Meg kell érteni a különböző szempontokat, mert különben lehetetlen helyzet elé kerülünk.