Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-114

14. ülése Í928 január 20-án, pénteken. 180 Az országgyűlés hépviselöházának h Sándor Pál : Bocsánat, még egyszer szót kérek. Miután kérésem teljesítése az elnök hatalmától függ, ennélfogva kérném, hogy különösen a 4. §-tól a 9-ig — a 9. után már gyorsan megy a munka — méltóztassék a szakaszokat pontonként tárgy altatni. Elnök : A magam részéről csak 4. §-nál tartom indokoltnak a pontonként, illetve bekezdé­senként való tárgyalást, m ig a többi §-nál ezt nem látom szükségesnek. A házszabályok 200-ik §-ának 2. bekezdése alapján kérdem tehát a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni, hogy a 4. § pontonként, illetve be­kezdésenként tárgyaltassék ? (Igen !) Ha igen, úgy azt határozatként mondom ki. A 4. § első bekezdéséhez szólni kivan ? Perlaki György jegyző : Eothenstein Mór ! Rothenstein Mór : T. Képviselőház ! A 4. § első pontjánál volna egy módosításom, és pedig »a készpénz kölcsöntartozás, ideértve a takarék­betétek« után azt javaslom, szurassék be a követ­kező mondat : »Békebeli 1000 aranykoronát ínég nem haladó takarékbetétek kivételével.« Itt az az intenció vezet, hogy a kisemberek betéteit vegyük ki azok alól az intézkedések alól, amelyek afelett rendelkeznek, hogy az állam, vagy pedig a bankok, takarékpénztárak ne legyenek kötelesek kártérítéssel szolgálni. Ugyebár, akik a háború előtt betéteket vittek a bankokba, takarék­pénztárakba, 1000 koronán alul, azok kizárólag kisemberek voltak. Már az általános vitában, ellentétben az igen t. pénzügyminister úrral, állí­tottam és ellentétben azzal, amit az igen t. előadó ur ma mondott az én felszólalásomra, állítom, hogy a bankok jórészben átmentették a vagyonukat 100%-ig. De ha ugy is volna, ahogy a t. előadó ur mondja, hogy a bankok 30 vagy 50°/o-ig mentették át csak vagyonukat, akkor azt mondom, hogy akkor 30 és 507o-ig azokat a betéte­ket is valorizálni kellene, mert hiszen a bankok vállalataikban ezekkel a betétekkel dolgoznak s az akkori időben a heti kamatoztatással, arait akkor kosztnak neveztek, nem tettek egyebet, mint hogy valorizálták ezeket a betéteket, ezeket az összege­ket, amelyekből a bankok vagyona áll. Ha tehát ez nem ugy áll, mint ahogy én beszédemben állí­tottam, hanem ugy áll, ahogy a t. előadó ur mon­dotta — bár mondom, állítom és fentartom, hogy vannak olyan bankok is, amelyek nemcsak 100°/o-ig, hanem ennél nagyobb mértékben is átmentették vagyonukat — akkor teljesen indokolt az általam beterjesztett módosítás s én kérném az igen t. képviselőház hozzájárulását ahhoz. Elnök : Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző : Farkas István ! Farkas István: T. Képviselőház! Az a javas­lat, amelyet Rothenstein képviselőtársam benyúj­tott, kétségtelenül olyan, hogy ha a kormányban és a kormányzó többségi pártban van egy kis szociális érzék, ezt el kell fogadnia. Nem lehet szemet hunyni az előtt a tény előtt, hogy a hábo­rút megelőzően elhelyezett betétek mit jelentettek az akkori viszonyok között és mit jelent az, hogy ezek a pénzek ma teljesen elértéktelenedtek, vagy teljesen elvesztek, különösen azoknál a szegény osztályoknál, amelyek nagyon keservesen, hosszú évtizedes munkával hozták össze azt a csekély összeget, amelyről azt hitték, hogy öreg napjaikra az valami támasztékuk lesz. Most a kormány azt mondja, hogy a valori­zációnál karitativ szempontokat vesz figyelembe. Ha karitativ szempontokat akar a kormány figye­lembe venni, akkor ezt ne ugy tegye, ahogy egy másik javaslatban tervezi, hanem vegye figye­lembe törvény alapján s ne függjön ez a kormány kegyétől, ne legyen ez jótétemény, ne legyen poli­tikai célok szolgálata, hanem a törvény biztosítsa mindenki számára azt, hogy akinek ilyen csekély összegű takarékbetétje volt, az azt teljes egészé­ben megkaphassa, Én azt gondolom, hogy ha már eljutott a kormány oda, hogy karitatív módon valorizálni akar, — ami helytelen — akkor azt itt kell meg­valósítania, itt kell arra az álláspontra helyez­kednie, hogy azoknak a legszegényebb osztályok­nak viszonyait vegyük figyelembe, amelyek kari­tatív szempontból legelsősorban jöhetnek számba. Itt fekszik ez a javaslat a Ház előtt, nagyon kérem a Házat, fogadja el Rothenstein képviselő­társam javaslatát. Nem kell hosszasan bizonyítanom, hogy a legszegényebb néposztályok összegyűjtött garasai vesztek el, amely legszegényebb néposztályok sehol sem kárpótolhatták magukat ; nekik csak a pusztulás, a szenvedés jutott a háború következ­tében s nem volt módjukban, hogy akár a pénz elértéktelenedésével, akár a konjunktúrák kihasz­nálásával kárpótolják magukat. Ezek az igazi vesztesei a háborúnak ; ezeknek a vagyonát meg kellene menteni. Én tehát kérem a képviselőházat, hogy Rothenstein képviselőtársam javallatát méltóz­tassék elfogadni. Elnök : Az előadó ur kivan szólni. Lakatos Gyula előadó: T. Képviselőház! Pusz­tán félreértett nyilatkozatom megmagyarázására szólalok fel. Ez a kérdés inkább a vidéki pénzintézetek kérdése, amelyek az ilyen valorizációt semmi körülmények között sem birnák el. A javaslat elve az, hogy az állam magánosokért és magáno­sok tartozásaiért nem valorizál. Ez nem a szo­ciális érzék hiánya, ez olyan kénytelenségből folyó alapelv, amely az egész javaslaton végigvonul. Ami pedig a nagybankokat illeti, ha el mél­tóztatik fogadni az én tézisemet, hogy 30—50%­ban mentették át vagyonukat, akkor, ha vesszük a legnagyobb magyar bankot, amelynek nem volt 100 milliónál nagyobb vagyona s ezt 30%-kal valorizáljuk, akkor ez 30 millió ; betétje volt a nagybanknak 7—800 millió között, amit, ha 10, vagy 5%-kal valorizálunk, az egész átmentett saját vagyona megmentődnék. Képviselőtársam tehát tévedésben van a saját vagyon és a betét­állomány közötti különbség félreismerésében­Elnök : A pénzügyminister ur kivan nyilat­kozni. Bud János pénzügyminister : Az előadó ur egészen pregnánsan megmondotta az indokot, amiért valorizációról szó nem lehet. Teljesen megértem igen t. képviselőtársaimat és ebben nekik igazuk van, hogy évek hosszú munkájával megszerzett vagyonok mentek tönkre az infláció folytán és a következő esztendők folyamán. Mon­dottam már, hogy milyen nehéz a kérdés eldön­tése, mert ha az egyiket kezdem valorizálni, akkor a másikat is valorizálnom kell. Az évtize­deken át gyűjtött vagyonokat az akármilyen formában bekövetkezett infláció tönkretette. De ne méltóztassanak olyat kívánni, ami lehetetlen. Helyesen mutatott rá képviselőtársam, hogy miből valorizáljanak a pénzintézetek. Mindenki tudja és nem tudom eléggé ismételni, hogy egy inté­zet alaptőkéje a mai időben csak biztonsági koeffi­ciens. Egy pénzintézet működése az idegen pénzek összegétől függ és minél hatalmasabb az intézet, annál inkább az idegen pénzekre és a betétekre támaszkodik. Ezek a betétek — hiszen pénzösszeg­ben voltak kifejezve, — sajnos, a bekövetkezett időkben megsemmisültek. Itt van a lavina, amiről szó van, ha itt kezdem el a valorizációt, akkor a másik oldalon is valorizálnom kell. Meg kell ér­teni a különböző szempontokat, mert különben lehetetlen helyzet elé kerülünk.

Next

/
Thumbnails
Contents