Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-112
130 .1: országgyűlés képviselőházának vől természetesen csak a legnagyobb örömmel üdvözölhetnék egy olyan lehetőséget, amely a háború előtti államadósságoknak azt a bizonyára igen csekély részét óhajtaná kártalanítani, amelyet a kistőkés emberek az államnak adott biztosítékok, kauciók fejében úgyszólván Í'II huni kényszerrel voltak kénytelenek odaadni. De bár a remény megvan a valorizációin és azt az igen t. pénzügyminister ur megadta, sajnos, ennek időpontja és mikénti keresztülvitele még nagyon bizonytalan. Én tehát csatlakozom azon képviselőtársaimhoz, akik ezt már kérték, és a magam nevében is arra kérem a pénzügyminister urat, állíttasson össze egy, az ősjegyzést figyelembevevő és minden más, a valorizációnál fontos mellékkörülményt feltüntető kimutatást, adja ezt ki ;i parlament lakjainak, hiszen a mostani vita is azt bizonyította, hogy lehet egyeseknek a megoldást elősegítő életrevaló ideájuk, amelyet azonban természetesen az adatok pontos ismeretének hiányában elfogadhatóan feldolgozni és elénk tárni nem tudnak. Szilágyi Lajos: Nem tudják alátámasztani!) (Az elnöki széket Puky Emire foglalja el.) Azt hiszem, ilyen fontos adatok birtokában ;i pénzügyminister ur a Háznak minden oldalán fog találni jóindulatú és odaadó munkatársakat, akik a lehetőségek lelkiismeretes mérlegelése alapján segédkezet fognak nyújtani ennek az óriási fontosságú nehéz problémának minél előbbi, minél radikálisabb, minél igazságosabb és minél megnyugtatóbb megoldására. Nekem az az érzésem, hogy amikor az igen t. pénzügyminister ur a hadikölcsön valorizációja tekintetében megnyugtató kijelentését megtette, nemcsak az ország háborgó közvéleményét csillapította le, hanem megtalálta az e kérdés által régóta felzaklatott lelki nyugalmat is. Hiszen a pénzügyminister ur expozéjának nagyon sok helyéből kivillant és kiviláglott annak a lel ki tusának utórezgése, amelyet a pénzügyminister ur önmagával kellett hogy vivjon, mielőtt a suprema lex elkerülhetetlennek vélt követelménye alapján kimondotta a non possumust. De ha valaki, épen a pénzügyminister ur az, aki érzi, tudja és látja, hogy ezt a minden téren, de főleg anyagi téren agyonsanyargatott népet nem lehet a pénzügyi rezon rideg követelményei szerint kormányozni, hanem helyet kell adni a méltányosságnak, a belátásnak és a megértésnek. S amidőn ő ezt megértette és eredeti álláspontját ennek feláldozta, ezért őt az ország és a közvélemény részéről csak elismerés illeti. (Ugy van! a jobboldalon. — Szilágyi Lajos: Nem lehet ezt az álláspontot lekicsinyelni!) De ha már pénzügyi és gazdaságpolitikai vonatkozásban ilyen óriási horderejű kérdésben helyet tudott adni a minister ur a belátásnak és a méltányosságnak, engedje meg, hogy egy jelentőségére ugyan nem csekélyebb, de anyagi vonatkozásaira nézve elenyészően csekély kérdésben ugyanezt kérjem és reméljem. Ez a kérdés az önrendelkezésre nem képes egyének, a kiskorúak és gondnokoltak gyámpénztárilag kezelt készpénzének kérdése. (Jánossy Gábor: Ugy ran! Halljuk!) Az ország egy tekintélyes szervezetet, az árvaszékek szervezetét tartja fenn, melyeknek egyik főhivatása az, hogy az önrendelkezésre képtelen egyének készpénzét kezeljék és arra felügyeljenek. A kiskorúak pénzét azért tartotta szükségesnek az állam törvényhozásitag érre a speciális szervre bizni, mert azt olyan 112. ülése 1928 január 18-án, szerdán. szent és sérthetetlen vagyonnak tartotta, hogy anuak kezelésére az egyedüli garanciát az államban vélte feltalálni. Hogy az 1877 : XX. te. milyen nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy ezek a készpénzek, ameiyek kiskorúak taitását, neveltetését ruházkodását, gyógyítását, taníttatását és késübbi exisztenciájuk fundamentumát vannak hivatva biztosítani, az állam kezelésében legyenek, vagyis a legbiztosabban kezeltessenek, az bebizonyosodik abból, hogy a törvény a gyámtól, lett légyen az maga az özvegy édesanya vagy nagyszülő vagy testvér, a készpénzt állami, gyámpénztári kezelésbe követelte be és a legcsekélyebb gyümölcsöztetéstéppen a nagyobb biztonsággal indokolta. (Jánossy Gábor: Ugy van!) és ezekért a pénzekért az árvaszékek tagjai egyénileg, minthogy pedig a legutóbbi időkben a pénzkérdések felett csak ülésben lehetett határozni, testületileg is teljes anyagi és erkölcsi garanciával tartoztak. (Jánossy Gábor: Ugy van!) Ha valakinek valaha dolga volt egy árvaszékkel, az nagyon jól tudja, hogy még az édesanyának is micsoda küzdelmébe és kapacitációjába került az, hogy a gyermek aészére az annak tulajdonában lévő pénzből az okvetlenül szükségesnél jobb ellátást, eltartást vagy ruházatot biztositó összeget megkapja ós ha meg is kapta, akkor is az utolsó krajcárig: okmányilag el kellett azzal számolnia. Vagy például egy újból férjhezment édesanya, ha történetesein gyermekének ingatlan vagyonát kezelte, évről-évre a legpontosabb számadással tartozott és minden egyes jövedelemfelesleget teyfíl fillért be kellett szolgáltatnia az árvaszékhez, mert a törvény azt még az édesanya kezén seim látta kellő biztonságban. Az árvaszéknek ezen pénzkérdésékbeni néha talán túlzott, igen gyakran nevetség tárgyává is tett minutiozitása pedig csak azt igazolja, hogy mennyire komolyan vetitek a törvény nemes intencióit és mennyire lelkiismeretesen védték, szolgálták a kiskorúak anyagi érdekeit, amikor azoknak minden egyes fillérét csak az állam kezelésében tudták biztonságban. (Jánossy Gábor: Tökéletesen ugy van! — Malasits Géza: Szakemberek, ha találkoznának!) Amikor az állam a törvény erejénél fogva saját kezelésébe vette ezeket a pénzeket és amikor a gyámoknak még csak módjuk vagy alkalmuk sem volt gyámoltjaik pénzét másként kezelni és gyümölcsöztetni, akkor e törvényjavaslat 6. §-ának utolsó pontja néhány rideg szóval egyszerűen kikapcsolja e pénzek átértékelésének lehetőségét. Igaz, hogy már az együttes bizottság jelentése, az igen t. előadó ur előadói beszéde, sőt legutóbb a pénzügyminister ur beszéde is rámutatott erre a kérdésre, mint nem egészen jó és majdnem tarthatatlan megoldásra. De hogy ha igy áll a dolog, akkor miért kell ezt a rideg rendelkezést fentartani, amikor a kiskorúak nem karitativ alapon való segélyezést, vagy pedig könyöradományt várnak, hanem a jog, a törvény ós az igazság alapján követelik a nekik járó pénzeket? (F. Szabó Géza: Ez a legelső!) Ha a hadikölcsönök valorizálásának ügye az ország becsületbeli ügye, akkor ez a kérdés az országnak nemcsak becsületbeli, hanem lelkiismeretben kérdése is, (Jánossy Gábor: Ugy van! Ugy van!) mert ennek a kérdésnek mikénti megoldásától függ nemcsak az országnak, mint állampolgárai, mint árvái vagyona kezelőjének pénzkezelői tisztessége és becsülete, hanem függ sok ezer semmi más vagyonnal nem biró szegény kiskorúnak exisztenciája is. (Jánossy Gábor: Országos érdek!) A tör-