Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-93
Az országgyűlés képviselőházának 93. ülése 1927 november 23-án, szerdán. 39 illik mielőtt egy iparengedély létrejön, azt bizonyos tárgyalások, alkudozások előzik meg. A kereskedelemügyi minister ur előbb rámutatott arra, hogy az autóbusz-vonalak kérvényezése kezd olyan méreteket ölteni, mint a trafikért való folyamodások. Teljesen és tökéletesen helyes a minister ur megállapítása; en magam is állandóan észleltem, hogy igen sokan, — különösen az anyagilag leromlott középosztályból — végső menedéknek gondolják, hegy egy autóbusz-engedélyért folyamodnak. Teljesen jogosnak és indokoltnak tartom a minister ur tiltakozását minden ilyen esetben, mert már kezdettől fogva a betegség, sőt a megsemmisülés, a halál csiráját foglalja magában az ilyen kísérlet. Itt azután igazán indokoltnak tartom a kereskedelemügyi ministerium elzárkózását minden olyan kérvény elől, amely anyagilag nincs megalapozva » minden olyan esetben, amikor a szükséges tőke a folyamodónak nem áll rendelkezésére. Ellenben kalkulálni mégis csak kalkulálnak ezek a folyamodók, — rosszul méltóztatik mondani, hogy nem kalkulálnak. Kalkulálnak akkor, amikor a helyszíni tárgyalás van, mikor ezeket a bizonyos kikötések teszik, hogy mennyivel hajlandók a vármegyei utakhoz hozzájárulni, hány száz pengőt hajlandók fizetni stb. Mikor ez leszögeztetik jegyzőkönyvben és a jegyzőkönyv alapján azután a kereskedelemügyi minister ur iparengedélyt ad ki, akkor a kalkuláció eredménye az iparengedélyben mutatkozik. Mármost, ha valaki kalkulál előre és bevette a kalkulációjába azt, hogy az iparengedély határozmányai alapján neki évente ennyi és ennyi száz pengővel kell hozzájárulnia az utak fentartásához s ennek alapján kapja az iparengedélyt, akkor nem lehet most utólag azt a vállalkozót az elé a helyzet elé áliitani, hogy most pedig utólag egy egészen uj adónemet kreálva, ujabb terhekkel róják meg. Akkor mirevaló a kalkuláció! Akkor hiába kalkulál az illető, ha ugyanaz a kereskedelemügyi minister, aki neki az iparengedélyt adta és abban az ő terheit ûxirozta, rövid idő múlva egy másik törvényjavaslatot szavaztat meg a Házzal, s akkor megmarad a régi terhe is -és kreáltatik egy ujabb teher a számára. Ilyen körülmények között nehéz kalkulálni, meirt minden kalkuláció felborul és ilyen körülmények között nem kell, hogy az illető autobuszvállalkozó egy elszegényedett középosztálybeli ur legyen. így tönkremehet akárki más is, aki esetleg kellő anyagi felkészültséggel megy neki ennek a vállalkozásnak. Én tehát nem tartom igazságosnak és helyesnek azt, hogy előzetes megbeszélésekben megállapodásokban, jegyzőkönyvekben és iparengedélyben fixirozott terhek után a törvényhozás utólag meglepetésszerűen uj terheket ró az autóbuszvállalkozókra. Ha a tisztelt kereskedelemügyi minister ur azt csinálta volna, amit a személygépkocsiknál csinált, hogy tudniillik a közlekedési adót megszünteti, ez igazságos és helyes eljárás lett volna. Egy szó védelmem sem volt a személygépkocsikat illetőleg az adóztatás tekintetében. De amikor az autobuszvállalatoknál fentartja a régi terheket, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Nem mind!) és azokhoz ujabb terhet kreál, akkor ezt igazságtalan eljárásnak tartom. Én tehát azon az elvi állásponton vagyok, hogy mivel az autóbuszoknak közúti célokra való megadóztatása az egyes kérvényezések alkalmával eLníézést nyert és fixiroztatott, ebből kifolyólag ez a törvény az autobuszvállalatokra vonatkozólag ne birjon hatállyal, azok e törvény alapján ne adózzanak, vagy pedig ha a kereskedelemügyi nnnister ur azt mondaná, hogy nem menet idáig, akkor is azt kérnem, hogy legalább kezdetben ne adózzanak, legalább az első éve&ben, amig amúgy is válságos napjaikat élik ezek az autobuszvállalatok. Méltóztassék csak a budapesti autóbuszüzem igazgatóságának jelentését bekövetelni, abban a tekintetben, Hogy minő a kép akkor, amikor Budapesten egy uj autóbuszvonalat nyitnak meg. Hány hónap kell ahhoz, mig az az autóbuszjárat prosperáló járat lesz. Ugyanígy van a vidéken is. Ott is az első hónapokban nenézségekkel küzd az autobuszvállalkozó. Hozzá kell szoktatnia a közönséget, ezt a nehéz munkát kell végeznie s hozzá kell szokniok az utakon közlekedő járműveknek, lovaknak és állatiknak is a közlekedő autóbuszokhoz. Ez nem megy olyan könnyen; (Ugy van! jcbbfeiől.) kezdetben bizonyos idegenkedésekkei fogadják ezeket az autóbuszjáratokat és kezdetben sokkal kevesebb is a keresetük. Ha pedig kevesebb a keresetük, akkor ne méltóztassék már nyomban kezdetben kétszeiesen megadóztatni őket. Kérem tehát, hogy az autobuszválaliatok legalább kezdetben ne kerüljenek e törvény hatálya alá. De továbbmegyek. A kereskedelemügyi ministerium ezidőszerint átlagosan öt évi érvénynyel adja ki az iparengedélyt. Előbb a minister ur mindannyiunk megnyugtatására bejelentette, — s ezt köszönettel veszem tudomásul — hogy egy uj autótörvényjavaslattal jön a Ház elé. Ez a törvényjavaslat valószínűi eg olyan lesz, hogy a legtöbb anomáliát megszünteti, esetleg oiyan lesz, hogy mostani felszólalásaimnak nagy részét tárgytalanná tenné, ha tudnám, hogy ezeket a kérdéseket eliminálja. Teljesen lehetetlen álláspont, hogy valakinek kiadok öt esztendőre szóló érvénnyel iparengedélyeket, és ugyanakkor ugyanattól az autobuszvállalkozótól az én messzemenő, több évre terjedő, esetleg évtizedekre menő utfejiesztési programmomhoz kérjek hozzájárulást azon a címen, hogy annak lesz a legtöbb haszna a majdan kiépítendő jó útból. A majdan kiépítendő uj útból ezeknek az autobuszvállalkozóknak nem lesz hasznuk, mert 5 évre szól az iparengedély, tehát közben lejár az iparengedély érvényessége, ha pedig lejár, akkor nincs haszna abból, amit most azzal az indokkal szavazunk meg, mint törvényhozók, hogy nekik lesz belőlük a legtöbb hasznuk. A minister ur figyelmét ebből az alkalomból is felhivom erre a lehetetlen állapotra és arra, hogy emellett törvényeink betűjének és szellemének sem felel meg az az álláspont, hogy csupán öt esztendei érvényességgel adja ki az iparengedélyeket. Végül csak azt kívánom megjegyezni, hogy igénytelen nézetem szerint az autóbuszoknak ilyen ujabb kettős megadóztatása kétségkívül visszaveti azokat fejlődésükben, már pedig ez nem lehet érdek, mert hiszen az autóbuszoké a jövő. Az autóbusz a technika haladása folytán fokozatosan háttérbe szorítja a vasutat. De ezenfelül Magyarországon az autobuszvállalatoknak van még egy óriási előnyük a vasúttal szemben egy sajátságos magyar népszokás folytán, amelyeket nem lehet ellensúlyozni. Ez pedig az a körülmény, hogy Magyarország összes falvaiban a községháza előtt tanyázik a magyar parasztember. A községháza a falu közepe, ott van a megbeszéléseknek, a tereferéknek. kisebb összegyülekezéseknek a helyszine, tehát minden a községháza körül fordul meg. Ez a népszokás az autóbuszoknak óriási előnyt ad, amellyel a vasút konkurrálni nem tud. Ha az autóbusz a
