Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-103
Az országgyűlés képviselőházának 103. ülése 1927 december lé-én, szerdán. •* aÓ9 szerződés egy jobb valorizációs javaslatot tett volna lehetségessé, (ügy. van! a jcbbcldalon.) Hangsúlyozni kivánom, mint annak a pártnak egyik^ tagja, amely párt e törvényjavaslat elvi álláspontját magáévá teszi, hogy e törvényjavaslat elfogadására egyetlen indokot tudunk elismerni és ez az indok a pénzügyi és gazdasági helyzet által ránkkényszeritett parancs. Azzal a hangulattal és azzal az indokolással tudjuk csak ezt a javaslatot pénzügyi vonatkozásban itt elfogadni^ mellyel néhány évvel ezelőtt a nemzetgyűlés kénytelen volt a trianoni békeszerződést politikai vonatkozásában elfogadni és magáévá tenniMit tartalmaz ez a törvényjavaslat? Két pillére van ennek a javaslatnak, melyek közül az első az, hogy az állam nem valorizál, mert helyzete a valorizációt nem engedi meg', a második az, hogy a magántartozások és követelések bizonyos mértékben valorizáltatnak és redig a" bfin a mértékben, amelyben a másik^ szerződő fél gazdasági helyzete ezt a valorizál ót megengedi. Miért nem valer'zálhat az ál'am? M*évt nem ismeri el bizonyos mértékben régi tartozásait és ezek között miért nem honorálja bizonyos tekintetben azt a becsületbeli tartozásnak nevezhető tartozását, amelyet a hadikölcsonkötvények tulajdonosaival szemben kell, hogy elismerjen? Ez az az a kérdés, mely a rövidesen meginduló vitának gerincét fogja kéoezni, s ezaz az álláspont, mellyel az elvi álláspontok élesebben fognak szembeszállani. Amennyire te^mé' szétesnek tartjuk azt, hogv ezen az elvi ellentétes alapon a v^ta meginduljon olyan kevéssé tartanok — hogy ugy mondjam — lojálisnak azt. hogv ez az ellenérv szemrehányás formájában szegeztessék a javaslat álláspontjával szembe. (Sándor Pál: Nem leszünk lojálisak, szó sincs róla!) Nem tartanám ezt az álláspontot indnko'tnak. azért mert'mi akik < e javaslat álláspontján állunk, épugv elismerjük &z államnak jogi sőt morális kötelezettségét adósaival szemben. (Baraes Marcell: Tehát?). Epugy ismerjük azt" a szörnyű igazságtalanságot, melyet e*ryesekre nézve az ál 1 ami címletek valorizációjának megtagadása jelent. Ha ennek ellenére a megtagadás álláspontján áll a javaslat és kötelességünknek tekintjük ezt a javaslatot védeni annak egyetlen és kizárólagos oka az. ho«ry nézetünk szerint a magyar államháztartás helyzete nem eneedi mes? azt, hogy valorizálásnak csak egy csekély mértéke is az állammal szemben e'fogadtassék (Esztergályos János: Ezt miért nem mondták Bacheréknak?) és nem engedi meg azt, hogy a magyar nemzetgazdaságból kivonhassanak^ azok az erők, amelyek az állam rendelkezésére állanak, más célokra, mint az állam legszükségesebb és produktiv feladatainak megvalósítására. T. Képviselőház! Aki az állam címleteit valorizálni akarja az legyen tisztában eery dologgal: ez a va'or'zálás csrk egyetlen módon lenne lehetséges, és pedig uj állami jövedelmi források mee-n vitása által. TCérdezem tehát azt. vájjon vannak-e sokan ebben a kén^ 1 serházban ak^k azon az elvi állásponton állanak, hosT uj adókat- uj jövedelmi forrásokat l^nne szabad megnyitni és a magyar : közgazdaság uj adókat el bírhatna csupán azért, hogv az állam valorizációs kö + elezettségét teljesítse? Mindenki, aki a közhitel nrob'émáival ismerős és járatos ezeknek a problémáknak nemzetközi vonatkozásban is. tudia azt, bo"-y a valorizációval a ma^var állam nem állhatna meg a hadikölcsönkötvények valorizációjánál. Ha az állam valorizáció álláspontjára helyezkednék, kénytelen lenne a régi koronára szóló összes címleteit is valorizálni; (Sándor Pál: Hiszen valorizálták!) köteles lenne pedig valorizálni nemcsak a belföldi címleteket, hanem azokat a címleteket is. amelyek kü'földi kezekben vannak. (Sándor Pál: Azt is valorizálták! — % a 3') Nem áll meg teljesen közbeszóló t. képviselőtársam megjegyzése, hogy azokat is valorizálták, minthogy ez a valorizáció a trianoni békeszerződés értelmében csupán azokra a* címletekre terjed ki, amelyek a velünk szemben álló társult és szövetséges hatalmak állampolgárainak birtokában voltak, nem terjed ki azonban azokra a címletekre, amelyek neutrális hatalmak polgárainak kezében voltak. Már pedig a képviselő ur. mint a magyar közhitel alapos ismerője, tudja, hogy épen a neutrális államok és ezek között Hollandia és Svájc magyar címleteknek nagymértékben voltak birtokosai. Ennek a feltevésnek világánál kell mérlegelünk azokat az á'dozatokat, amelyeket a valorizác : ó a magyar t^-^ényhozásra, közgazdaságra nézve jelentene. És akkor látni fogjuk azt. hogy egy minimális, mondjuk, 5%-os valorizációja a magyar államadóssági címleteknek a magyar költségvetésre nézve körülbelül 40—50 millió pengős évi terhet jelentene, tehát egy oly terhet, amely ezt a költségvetést mai egyensúlyozott helyzetéből könnyen kimozdíthatná. | '. j És vájjon kinek használna a valorizációnak ilyen minimális mértéke? Használna-e mindenekelőtt közhitelünknek? Állítom azt, hogy egy minimális valorizác'ó közhitelünket egyáltalában nem javitaná. Mindenki tisztában van azzal, hogy külfö'dön — sajnos, ez tény — a háborút elvesztett köznonti hatalmak valutái egyelőre közhiteli szempontból, külföldi vonatkozásban bizalmat nem élvezhetnek. Hosszú idő fog eltelni, amig mi külföldi kölcsönöket magyar pénznemben kontrahálhatunk; addig kénytelenek leszünk közhitelünket amugy's külföldi varrtában kontrahált kölcsönökkel kielégíteni. Ha pedig egyszer elő fog állani az a kedvezőbb helyzet, hogy nemzetünk pénznemében külföldön is helyreáll a bizalom, akkor töké ] etesen mindegy lesz annak a külföMi hitelezőnek, hogy a múltból származó tartozásból elvesztette-e követelésének 99-99%-át, vagy pedig csak 95%-át vesztette el. megmentve azt az 5%-ot, amelyet minden erőnk összefogásával és más állami feladatok elhanyagolásával nek'k juttatni lehetne. (Ugy van! Ügy van! jobb felöl.) T. Képviselőház! De nézzük a kérdés szociális vonatkozásait is. Vaijon a valorizációnak ez a minimális mértéke használna-e a belföldi címlettulajdonosnak? Ha szociális szempontról beszélünk, beszéljünk elsősorban a szegénvebbsorsu címlettu'ajdonosról. aki kisebb összegű hadikölcsönt jegyzett. Vegvünk egy számot, 5000 koronát, ameiv békében már nem is volt o'yan kovés. sőt a kis középosztály jegvzési tehetségmér+ékének körü'belül ez felelt meg. (Jánqssy Gábor: Tőke volt már) Egy 5030 koronás címlet 5%-os valorizációja amely a dolog természeténél fogva nem a tőke visszafizetésére, hanem csak a kamatok fizetésére teriedhetne ki, az illető címlettulajdonosra vonatkozólag 12-5 aranykorona évi segélyt jelentene. Azt hiszem, hogy ez az illető anvági helyzetét sem jobbra, sem balra nem dönthetné el. Kérdezhetnők, vájjon az igazsággal mi lesz. De hát quid est Veritas? Ha végignézünk az infláció korszakának azon a szomorú boszorkánytáncán, amely 1914-től egész a szaná-
