Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-101

jLz országgyűlés képviselőházának 101. íme ebből látszik, micsoda helyzet van a megszállott Erdélyben: ott egyforma az egyenlő elbánás tekintetében a magyar katholikus kör és a magyar zsidó főrabbinak a háza. Rá kell mutatnom arra a sajnálatos hely­zetre, amelyben vagyunk, hogy Magyarorszá­gon és Budapesten voltak felelőtlen bujtogatá­sok, események és cselekmények, amelyeknek erkölcs forrását ott hangoztatják azoknál a cselekményeknél, amelyek az antiszemitizmus jelszava alatt végbe mennek. Emlékeztetek egy szomorú emlékű eseményre, amikor Cuza pro­fesszor eljöhetett Budapestre és itt a magyar parlamenti küzdelmek egyik erős egyéniségé­vel és harcosával kezet fogva hirdette a nem­zetközi szolidaritást felekezeti szempontból, íme hova vezetett az a végzetes balfogásos po­litika, hogy most ez a Cuza professzor magya­rokat veret meg és üldöztet a maga diákjaival Erdélyben. Azért voltam bátor ezzel a kérdéssel a Ház szine elé jönni, mert lehetetlenség, hogy mi eseket az eseményeket kritika nélkül kisérjük és lehetetlenség nem látni viszont ezeknek az eseményeknek külpolitikai célzatát is. (Ugy van! Ugy van!) Nagy-Románia, amely egy vesz­tett ügyet véd, mindenféle furfangos eszközzel a Népszövetség nemzetközi Ítélőszéke előtt, érzi, hogy a magyar optáns perben elveszett az ügye, mert nem akadhat igazságos és jóérzéssel biró ember a világon, aki ezt a jogfosztást, vagyon­rablást helyeselné. (Ugy van! Ugy van!) Érzi, hogy vesztett ügye van és igy akar terrorral és erőszakkal hatni a Népszövetség Ítélkező biráira. Épen ezért szükséges rámutatni az esemé­nyek inditó okaira (Helyeslés.) és innen test­véri szolidaritásunkat kell kifejeznünk szegény megnyomorított magyar testvéreinkkel szem­ben, (Êiénk helyeslés.) akik ott szenvednek a maguk gazdasági letiportságában, kulturális jogfosztottságukban és a magyar nemzeti ön­tudatukban mélyen megalázva sirnak abban a szomorú fertőben, amelybe a trianoni nyomó' ruság juttatta őket. (Ugy van! Ugy r van!) Kérem a mélyen t. elnökséget, méltóztassék ezt a kérdést, ha lehetőség kínálkozik, a hol­napi ülés napirendjére beiktatni, hogy a Ház kellő ; méltósággal foglalkozhassék ezzel. (He­lyeslés a szélsöbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Janka Károly! Janka Károly: T. Képviselőház! Boldog­nak vallom magamat, hogy meg van az a kö­zös alap, amelyen a mi pártunk találkozhatik az egész ellenzékkel, mert hiszen az a kérdés, amelyet Pakots József igen t. képviselőtársam szóvátett nem pártkérdés. (Ugy van! Ugy van!) ez az egész nemzet kérdése. (Jánossy Gá­bor: A nemzeti becsület kérdése!) Hiszem is. hogy ebben a kérdésben igenis egyek leszünk és eggyé tudunk forrni, mert ebben a kérdés­ben közöttünk különbségnek és válaszfalnak lenni nem lehet, nem szabad. (Ugy van!) Azok a féktelenségek és tobzódások, ame­lyek Nagyvárad utcáin lefolytak, terjedelmük­nél, tervszerűségüknél és eredményüknél fogva közönséges utcai zavargásoknak egyáltalán nem minősithetők. (Barthos Andor: Csak arra vagyok kiváncsi, hogy mit fog szólani ehhez az úgynevezett művelt külföld!) Azokban a zavargásokban tobzódott ama­gyarság elleni gyűlölet és én a magam részé­ről egyetértek Pakots József igen t. képviselő­társammal, hogy ezt a gyűlöletet antiszemita ülése 1927 december 7-én, szerdán. 265 köpenyeg alá bujtatni nem lehet. (Ufjy van! Ugy van!) Amikor feldúlták a nagyváradi fő­rabbi házát, feldúlták vele ennek a magyar nemzetnek a nyugalmát. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Abban a meggondolásban kell lennünk, hogy nekünk ezt a kérdést csak egyszerűen elhallgatni tovább nem lehet. Mi szivünk és szétmarcangolt lelkünk minden keserűsége mel­lett is tiszteletben tartottuk a trianoni béke­szerződést, hordtuk, viseltük azokat a súlyos, rettenetes következményeket, amelyeket szá­munkra ez az igazságtalan és kegyetlen béke teremtett meg; mi talán túl is mentünk a ne­maságnak azon a határán, amelyet pedig a nemzeti érzés megengedett és megszab, mert nekünk szinte napról-napra kellett volna szó­vá tennünk itt ezeket a kérdéseket napról­napra kellett volna belekiáltanunk a világba panaszunkat, napról-napra kellett volna oda­tárnunk a Népszövetség elé sebeinket. Mi azonban ezt neon tettük, mert biztunk az igazság diadalában, biztunk abban, hogy ezt a mi igazságunkat eltemetni nem lehet, hogy nem lehet ur a világ felett mindörökké a eryülölet. Biztunk abban, hogy^ az igazságta­lanság szövevényeit majd szétfogja egyszer tépni a felocsúdó, az elvakitottságából feléb­redő lelkiismeret, amint erre nézve bizonyos reménységeket is engedtek nekünk azok a té­nyek, amelyeket külföldi nagy barátaink mel­lettünk való állásfoglalásából olvastunk ki, amelyekért örök hálával tartozunk nekik. (Ugy van! Ugy van!) Azonban tisztán reájuk, tisz­tán az ő lelkesedésükre támaszkodni nem le­het. (Helyeslés.) Kell, hogy tudomásul vegye a világ, hoary ezeket a sebeket tovább tépni nem enger 1 jük. Vegye tudomásul a világ, hogy igenis nyitott szemmel látunk, hogy füleink iialanak, hogy a sziveink elszorulnak és el­szorult szivünk mellett a kezeink is ökölbe szo­rulnak. (Ugv van! Ugy van!) A keserűség pohara csordultig telt meg ezzel a na?yváradi esettel^ és ugy érzem, hogy a halál dermesztő némaságának kellene rá­ereszkednie erre a teremre, ha nekünk nem volna ez ellen szavunk, és egyúttal^ pedig magyarságunkat temethetnék el odaát a mi testvéreink. Kell. hogy ők érezzék a mi szivün­ket, a mi lelkünket, kell hogy érezzék azt a határtalan nagy, mélységes és kitéphetetlen szeretetet amelyet mi táplálunk velük szem­ben, az ugy tetsző, az ugy látszó tehetetlensé­günk mellett is. (Ügy van! Ugy van!) Hiszem azonban, hogy eljön az ideje annak, amikor be fogjuk tudni bizonyitani ezt a mi szerete­tünket. A7 a nagy halál, melyet a költő szomorú látomása e nemzet jövőjében fest, — értsék meg "zok, akik Nagyváradon csináltak ezeket a tényeket: az a nagy halál nem érkezett el. El­telnek még addig ezredévek. És addig nekünk 'arenis, most már napról-napra bele kell kiálta­nunk a világba a mi szenvedéseinket. Fel kell tárnunk épen ebben az esetben azt a képtelen és lehetetlen helyzetet, melyet az igazságtalan trianoni békeszerződés teremtett meg. Azok akik Genfben épen most is a népek lefegyver­zésén és a népek között a béke megteremtésén fáradoznak, ha látják ezeket a tényeket, mond­iák meg, hogy nemcsak ábrándokat, nemcsak káprázatok at látnak, s utópiákat űznek, ha lat­iak itt, hogy az igazságtalansás: ma is teljes fegyverzetével léphet fel, ellenben az igazság rua is mezítelenre vetkőztetve várja a maga jogait. T. Képviselőház! Ki áll érte ;jót, hogy az a

Next

/
Thumbnails
Contents