Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-97

Àz országgyűlés képviselőházának 97. azzal a feltétellel, hogy közösen birtok oltassák a tíbbi osztrák Örökös tartománnyal. (

Ugy van! Ugy van!) Az 1790: X. te. külön és határozottan, kifejezetten megállapítja ezt, az 1867: XII. te. pedig épen ebből a ténymegállapításból folyólag megy át a közös védelemnek és a közös külügynek szabályozására. A Habsburyok országlásának feltétele tehát Magyarországon ezen törvényes rendelkezé értelmében is a közös birtoklás és a közös védekezés volt. Mind a kettő megszűnt, a magyar nemzet akaratán kivül álló okokból szűnt meg és az 1920 :

1. te, amelyet egy széleskörű titkos választójog alapján összeült nemzetgyűlés állapitolt meg, ezt ki is mondta. Ebből a szempontból az a megállapítása a .volt királynak, hogy csak a közös birtoklás és a közös védelem esete szűnt meg, ami állítólag talán egv, a Rakovszky Istvánhoz intézett levélben foglaltatik benne, ellenben az öröklés kérdésében a nemzet elhatározása nem szabad, helytelen. Ezekhez a törvényes rendelkezésekhez jött még az 1921 : XL

VII. t. c, az én véleményem szerint a fennálló alkotmányos szabályok szempontjai teljesen kétségtelenné teszik azt, hogy a nemzetnek önelhatározási joga visszaszállott (Ugy van! Ugy van! a jobb- és baloldalon.) és ennek a nemzetnek, amely most csonka ország, saját jövője iránti szempontjából a legteljesebb szabadsággal ke I ezt a kérdést elintéznie. Én tehát a gróf ur álláspontjával szemben kénytelen vagyok leszegezni, hogy Magyarország nem egy telekkönyvi birtoktest, amely a Habsburgok javára volt bekebelezve, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon), ez a nemzet nem egy csorda vagy egy konda, amelyet be lehetne terelni, ennek a nemzetnek szabad akarata visszaszállott, és ezzel a szabad akaratával élni is kivan. De ha vizsga om a kérdést nemcsak a törvények, hanem a történelem és a nemzeti múlt szempontjából, méltóztassanak megengedni, hogy akkor az 1920:1. t.-c.-kel és az 1921: XL

VII. t.-c-kel szemben felhangzott kifogások, hogy kényszeri ő, nem helytállóak, stb„ holott én ezt a kényszert tagadom, mert mind a két törvényhez a nemzet nagy többsége ragaszkodik lelkületében. De ha ebből a szempontból vizsgálom és visszamegyek a múlt időkre, akkor azt látom, ezt itt fel kell említenem, hogy amikor I. Ferdinándot Magyarország királyává megválasztották, benne van az iratok között V. Károly osáí^zár a Ferdinánd testvére elküldte Valladolid pénztárnokot, aki 86 000 aranyforintot fizetett ki ezért a választásért. Kapott többek között a sánta Báthory 8.000 forintot, Garorda, később Nádasdy 5.000-et, az akkor szereplő Perényi szintén 5.000-et. Nem a nemzet őszinte akarata nyilvánult meg tehát ebben a választásban. (Peyer Károly : Régi recept!) De méltóztassék megnézni az 1723. évi törvény meghozatalát is. Nem akarok a Diploma Leopoldianumról beszélni, mert az az erdélyi keretek között más szempontból történt. De mikor hozták meg ezt a törvényt! II. Rákóczi Ferenc fölkelésének le veretése, a Rákóczi-birtok szétosztása után. Nem akarom a család nevét megemli eni. hogy ki kapta akkor a megbízatást a törvényhozók megvesztegetésére és elrettentésére. Megtalálhatják a bécsi császári levéltárban. Csak egyet eml tek meg, hogy hkkor is volt egy férfiú, gróf Draskovich országbíró, aki szót emelt ez ellen. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék azt befejezni. Hegymegi-Kiss Pál: Méltóztassék megengedni, hotív interpellációmat elmondhassam, már ugy sem sokáig tart. Elnök : Hány percet kivan a képviselő ur ? lése 1927 november 30-án, szerdán. 16á Hegymegi-Kiss Pál: Húsz percet csak! (Fél kiáltások a jobboldalon : Megadjuk !) Elnök : Azt hiszem, határozatilag kimondhatom, hogy a képviselő ur beszédének e mondására további 20 percet engedélyezett a képviselőház! Hegymegi-Kiss Pál : Ez a Draskovich szót emelt, felhivattatott III. Károly császár által Bécsbe és onnan Bécsből nem jöt* vissza, meghalt. Egyáltalán tiszteletben tartom a magyar állam mindazon férüait, akiket magasabb nemesi méltóság és rang díszít. Nincs kifogásom tehát az ellen, hogyha a családok nemzeti érdemekért kapták azokat, de épen olyan koronákat, vagy még fényesebbeket látok egyes olyan családok leszármazottá in is, akik őseinek gerince nem volt elég hajlékony arra, hogy ezeket a koronákat rájuk tehessék. (Ugy van! a balközépen ) Ha pedig a helyzet ilyen, ha a törvények és a nemzeti múlt szempontjából ezt a kérdést oly módon felállítani nem lehet, hngy van király, akkor kérdem a magyar kormányt, — amely magyar kormány reodkivül nehéz helyzetben van különösen a külföld szempontjából, hiszen hallottuk nemes barátunknak, Rothermere angol lordnak figyelmeztetését, különösen a Habsburg-kérdést illetőleg — megengedhetőnek tartja-e a magyar kormány, hogy ilyen beszédek elhangozzanak, elhangozzanak olyan ajkak részéről, amely ajkaknak tulajdonosa a kormányt támogató politikai csoportba tartozik ? (Egy hang a szélső jobboldalon : A vezére !) Ha megvizsgálom a ministerelnök urnák 1925. november 25-én az Albrecht-ügyben elhangzott interpellációmra adott válaszát, abból azt látom, hogy a ministereinökur megenged a legitimistáknak olyan előkészületi cselekményeket, amelyek kapcsolatban vannak az ő régi lojalitásukkal, de ugyanabban az interpellációra adott válaszban a ministerelnök ur felelősséget vállal arra nézve, hogy ezeket a nyilatkozatokat nem fogja eltűrni és nem fogja megengedni, ha azok az állam fennálló törvényes rendjével ellenkeznek. Nézetem szerint itt, a jelen esetben ilyen beszédről van szó, amelynek tekintetében a ministerelnök urnák egyfelől külpolitikai szempontokból nyilatkoznia k< II, de nyilatkoznia kell másfelől a nemzet megnyugtatása szempontjából is. Mert ez az akció folyik erőszakos alkotmányellenes irányban. Mindazok, akik azon a meggyőződésen vannak, hogy az állami főhatalom kérdését a nemzet törvényes egyeteme rendezi annak idején, amikor annak szüksége mutatkozik, a legnagyobb kétségben vannak ez iráut, mert a kormánynak ujabb lépé-ei sem nyugtathatnak meg bennünket abban a tekintetben, hogy a kormány állásfoglalása teljesen olyan, amely esetleg egy váratlan fordulat által meg nem változtatható. Itt kénytelen vagyok utalni a ministerelnök urnák annakidején elmondott nécsi beszédére. Akkor eaészeu más volt a minist» reluÖk ur á láspontja, mint amit >zzal az e.jái ássál szemben később méltóztattak a volt királlyal szemben követni. Azóta meghozták a detronizációs törvényt. De viszoot vissza méltóztatnak állítani a felsőházban mindazokat, akik régi jogon, a múltban, a Habsburg uralkodó-családtól kapták cimeiket és rangjukat. — Én most nem kifogásolok, csak tényeket hozok fel, — a Habsburg-család tagjainak a ministerelnök ur kivételes eljárást biztosított, mert 24 évet betöltött családtagoknak már biztosítani méltóztatott a felsőházi tagságot. Ha mindezek igy vannak, akkor nézetem szerint a magyar kormány nem hagyhatja teljesen felelet nélkül ezi a nyilatkozatot, ezt a beszédet, annyival kevésbbé, mert azt, hogy három 25*