Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-74

*Âz országgyűlés képviselőházának 74. ülése 1927 június 23-án, csütörtökön. 41 autobusziparral és teherautóvállalkozással. Báróktól, grófoktól elkezdve, le a legegyszerűbb bérkocsisokig, — akik t. i. ezelőtt bérkocsi-engedélyesek voltak — a társadalom legkülönfélébb rétegei birnak ilyen iparengedély lyel. Van. az iparengedélyesek között kétségkívül néhány jogi személy is és a kereskedelemügyi ministerium gyakorlata folytán igen helyesen van közöttük több közlekedési vállalat, mint jogi személy is. Meg kell állapitanom, hogy ezek a vállalkozók, akik csonka Magyarország területén autobusziparba vagy teherautóiparba kezdtek, egytől-egyig kénytelen-kelletlen irtózatos nagy befektetések után tudtak csak megindulni. Kétségtelen az is, hogy nagy nehézségekkel küzdenek, bizonytalanságban vannak, csöndes aprehenziót éreznek a kormány iránt, amely iparengedélyüket olyan szorosan körülirta és olyan szigorú feltételekhez szabta. E mellett harcban állanak a közigazgatási hatóságokkal, — legtöbb helyen a főszolgabíróval — azonkívül a legnagyobb bizonytalanságban vannak az őket terhelő közterhekkel szemben. Majd leszek bátor adandó alkalommal az igen t. pénzügyminister ur figyelmét felhívni arra, hogy ezek a vidéki autóbusz- és teherautóvállalatok milyen csodálatos, a pénzügyminister ur által sem ismert közterhekkel vannak sújtva, ha nem a központból, akkor a vidéki közigazgatási hatóságok részéről. (Egy hang a közéven: De mennyire!) Ezeket az iparengedélyeseket mégis csak ugy kellene tekintenie a kormánynak, mint úttörőket, kezdeményezőket ezen

í( a téren. Ők a maguk kárán tapasztaló kezdők. Ők azok, akik a magyar publikumot, amely többé-kevésbé közönyös és ridegen fogad minden ujitást, megnyerik a haladásnak, megnyerik ennek az iparnak, ők javítják meg a szó szoros értelmében az utak forgalmát (Éri Márton: És rontják az utat!) és szoktatják ugy a személyéket, mint az állatokat az autóbuszforgalomhoz és végül ők annak a statisztikának szenvedő alanyai, amelyet összeállittat a kereskedelemügyi kormány, amikor az autobuszipar terén eddig szerzett tapasztalatokat összesíti és a maga számára ebből a konzekvenciákat levonja. Ennek a statisztikának szenvedő alanyai ezek az iparen^edélyesek, akik nagynehezen ezekhez az engedélyekhez hozzájutottak. Ezek most válságos helyzetbe érzik magukat. Biztonsági érzetük valahogyan alábbhagyott s épen azért a maguk törvényes érdekeinek képviseletére érdekképviseleti szervet létesítettek, szövetségbe tömörültek s mivel a jelenleg érvényben lévő ipartörvény az 1922:XII. tcikk 1. szakaszától az utolsóig az érdekképviseletek meghallgatására támaszkodik s annak majdnem minden egyes pontja tartalmazza ezt a beszúrást, hogy »az érdekképviseletek meghallgatása után«, mostmár az autóbusz-iparengedélyesek és teherautóvállalkozók is kérik és kívánják a maguk számára, hogy miután érdekképviseleti szervet létesítettek, ezek után őket is meghallgassák. Ezek a vállalkozók ugy érzik, hogy egy ujabb alakuiás, ujabb részvénytársaság létesítése folytán létérdekeik veszélyeztetve vannak. Ugyanis a kormány kezdeményezésére az Államvasutak, a Délivasut, és egyéb vasutak, a budapesti autótaxi részvénytársaság vezetőjével karöltve, megalakították a Mavart nevii nagyjelentőségű részvénytársaságot. Ennek a Mavart részvénytársaságnak részvényei körül — teljes címével Magyar Vasutak Autóközlekedési Vállalata részvénytársaság — értesülésem szerint a részvények ötven százaléka a magyar Államvasuté, 40 százalék a Délivasuté és egyéb vasutaké, a részvények 10 százalékát pedig Haltenberger Samu, a budapesti autótaxi részvénytársaság vezérigazgatója uralja, (Györki Imre: Jó cég!) akinek széleskörű szaktudását a kormány erre a célra igénybe vette, akit az egész részvénytársaság élére állított s aki az autótaxi részvénytársaság hivatalos helyiségeiben ütötte fel ennek az uj részvénytársaságnak tanyáját is s azt a saját eddigi hivatalnokaival adminisztráltatja. Érdeklődvén ennek a nagy kormányvállalkozásnak mibenléte iránt, azt a választ kaptam többfelől, hogy a vasutak majdnem mindenütt, egész Európában észrevették a statisztikai adatokból és kimutatásokból, hogy az automobilok, főleg a teherautóbuszok is konkurrenciát csináltak a vasutaknak. Volt olyan állam, amelyik visszaesésnek ebből a statisztikájából a vasutak bevételének azt a konzekvenciát vonta le, hogy a vasúti közlekedést bizonyos vonalon teljesen és tökéletesen beszüntette. Nálunk ilyen irányban konzekvenciát a kormányhatalom nem vont le. Itt valahogy egész máskép védekezik a vasút a maga bevételeinek megtartása iránt. Valahogyan az a benyomása az embernek, ha foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy itt az iparengedélyek kiadásánál taktikázik a kereskedelemügyi kormány s ezzel akarja megvédeni a magyar Államvasutakat és általában az egyéb vasutakat. Mondják, hogy csak ott adnak valakinek iparengedélyt, ahol azt ez a részvénytársaság, a Mavart, nem ellenzi, vagy nem fogja ellenezni. Valósággal elkedvetlenítik azokat, akik ilyen vállalkozásba akarnak fogni és igy önkéntelenül kedvét veszti MZ <

I vállalkozó s el lesz nyomva ezen részvénytársaság megjelenése következtében. Ugy érzem és vélem, hogy lehet parancsoló nemzeti érdek az, hogy egy ilyen részvénytársaság alakittassék. Nem vonom kétségbe jogosultságát, nem hibáztatom a kereskedelemügyi minister urat, hogy egy ilyen részvénytársaságot létesített, nem ellenezhetem; .viszont azonban ennek a részvénytársaságnak a beállítása olyan formában, hogy az eddigi ipart gyakorló iparengedélyesek exisztenciáját veszélyeztesse, megengedhetetlen, ez ellen itt a Ház színe előtt mármost tiltakozom (Helyeslés.) és előre óvást kell emelnem, mert nem lehet államerkölcs az, hogy a kereskedelemügyi ministerium iparengedélyeket ad ki autóbusz vállalkozóknak, iparengedélyeket ad ki teherautóvállalkozóknak, holott a tendencia az, hogy a Mavart. legyen minden, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ohó!) hogy a Mavart. legyen úrrá az autóbuszipar és a teherautóbuszipar terén. Akkor nem szabad iparengedélyeket adni magánosoknak, egyeseknek, kisembereknek, a középosztályhoz tartozó embereknek, nem szabad engedni, hogy azok befektetéseket eszközöljenek és^ azután megsemmisíttessenek. Ez az érdekeltség tehát kéri a kereskedelemügyi minister urat, hogy a két dolgot egymással egyeztesse Össze

; hogy Mavart-ot állítsa be a nagy nemzeti célok szolgálatába, viszont azonban ezt a 300 iparengedélyest, akik közül többen virágzó ipar gyanánt folytatták a maguk iparát, ne engedje megsemmisíteni, mert nem lehet államérdek — hangsúlyozom — ezek megsemmisítése és nem lehet államerkölcs az, hogy ezeket az embereket a kereskedelemügyi kormány veszni hagyja. Nem tudom ellenőrizni, hogy értesülésem tökéletesen hű-e vagy nem, de ha nem hü,a ke-