Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-87
324 Az országgyűlés képviselőházának 87. donképen egy biztosítási összeg, amelyet saját élet- és vagyonbiztonságuknak és boldogságuknak hoznak. Amikor tehát én majd szociálpolitikai követelésekkel fogok előállni, nem szabad rideg osztályszempontokból felfogni a nemzet egyetemes nagy érdekeit. Szükséges, hogy a munkabérek és a tisztviselői fizetések ebből a szempontból biráltassanak el és hogy megszüntettessenek azok az anomáliák, hogy egy embernek adott fizetésből kell eltartani tíz-tizenkét élő családtagot, ami nonszensz. Ennek a bér- és fizetési rendszernek fentartása prémium a magzatirtásra, az egykére és a nemzetirtásra. (Ugy van! jobbés balfelől.) Bár a családi bérrendszer gondolata az egész világon nincs elfogadva, ennek már nagy, kiterjedt irodalma van s a különböző országokban erre vonatkozólag kísérletek is vannak. Meg kell barátkoznunk ezzel a gondolattal, ha nem akarjuk, hogy gazdasági okokból rendüljenek meg magyar családok és pusztuljanak el tömegesen a mag*yar társadalomnak egészséges magyar utódokat nevelni képes sejtjei. t Ez erkölcsi és valláserkölcsi kérdés is; egészen természetes azonban, hogy ebbe a problémába belejátszanak különböző gazdasági kérdések. Nézetem szerint ez az erkölcsi motívumokon kivül lényegében és főképen kenyér, lakás és munkaalkalom kérdése is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Aki az egyke ellen akar küzdeni, annak nem szabad megállania ott, hogy esetleg rendőri intézkedésekkel igyekezzék bábáknak, kuruzslóknak, vagy angyalcsinálóknak bűntényei ellen harcolni, hanem tuiajdonképen ki kell rántani e bűnök terjedésének gazdasági alapját. Természetesen karöltve kell járnia ezzel annak a nagy munkának is, amely az anyák és csecsemők védelmének jelszava alatt ismeretes az egész országban. Az egész szociálpolitikának erre kell irányulnia és ha talán a baloldalon nem is értenek velem együtt, a családoknak megmentése, az önhibájukon kivül szenvedő családok tragédiájának enyhítése és megszüntetése érdekében tág, széles tere van az úgynevezett karitativ munkának is; ezek nélkül az önhibájukon kivül — különösen a háború alatt, de a háború utáni időkben is — elesett családokat megmenteni nem lehet. (Halász Móric: Ebben mindenki egyetért!) Modern, nagy népgondozási mozgalomra, népgondozási akcióra van szükség ebben az országban, mert pótolni kell azokat az emberveszteségeket, amelyeket a háború alatt szenvedtünk, az egykés népesedési veszteséget pedig, valamint a háború veszteségét másképen nem lehet pótolni, mint ha több fog történni még az eddiginél is a veszélyeztetett magyar gyermekek megmentésére és a meglévő emberanyag megmentésére. Mélyen t. Uraim! Most áttérek a tulajdonképeni fő kérdésre. A régi magyar családi élet a maga békéjével, nyugalmával, hatásával erkölcsi tekintetben mintaképe volt annak, amit az emberi társadalomban megszoktunk kivánni. (ügy van! jobbfelől és a közepén.) Sajnos, egy modern korszellem, amely nem magyar termék, hanem amely világjelenségként és egy vílágáramlatként mutatkozott, megtámadta azt a régi erkölcsi felfogást, amely ebben a termelő közösségben, ebben a lelki harmóniában meg volt, ez a morális métely a maga viharával, a maga gonosz indulataival, a mása erkölcsi romboló felfogásával behatolt a legutolsó munkás csaülése 1927 november 11-én, pénteken. Iádba is, de behatolt a palotákba is; egy divatos korszellem, teljesen megváltoztatta (Sándor Pál: Ugy van!) a családi erényekről, a családi kötelességeikről, a családi éiet követelményeiről való leifogást. (Ugy van! Ugy van! a Ház minden oldatán.) Színház, irodalom, sajtó, a modern társadalmi élet formái nagyban hozzájárultak ahhoz* hogy a régi egyszerű, szolid, az igazi erkölcsi követelményeknek megfelelő családi élet-stilus — sajnos — Magyarországon is ugy romlik, mint a külföldi országokban, ahol ez a romlás még nagyobb méreteket is ölt. (Láng János: Világjelenség!) Egészen külön iskolája alakult azoknak a felfogásoknak, amelyek a családi intézményt is boisevizámi akarják; nemcsak az államot, nemcsak a gazdasági életet, nemcsak a kulturális életet, hanem magát a családot akarják bolsevizálni. Egy nagy világforradalmi áramlatnak ez egyik ága. Adatokra tudok hivatkozni ebben a tekintetben. Hivatkozhatom magának Trotzkijnak könyvére, aki megírta, hogy sikerült nekik Oroszországban megbuktatni az autokráciát, az ortodoxiát, a régi hadsereget, a bürokráciát, sikerült megrendíteni az államot, csak egy téren van veiük szemben nagy ellenállás: a család életösztöne viaskodik velük, és azt nem tudták még egészen felbontani, bár keresnek más életformákat, és hálátlan nagy pusztításokat vittek végre ezen a téren is, de ők maguk is bevallják, ho» y minden más tényezőtől eltérőleg a család intézménye, mint a társadalom egyetlen lehetséges, * egészséges, elfogadható formája, ezzel a világforradalmi törekvéssel szemben a legnagyobb ellenállást tanúsította. A család bolsevizálása tulajdonképen még nem is Leninnél kezdődött. Ez a modern feminista mozgalom balszárnya egyik részének agitációja következtében ós bizonyos materialista irók befolyása alat az, egész társadalmat átjárta. A nemi szabadéletről és a szabad szerelemről való tárcák, színdarabok, különböző tudományos és áltudományos könyvek, röpiratok, amelyeket szétszórtak az egész világon — nemcsak magyar dolgokról beszélek — elmentek egészen odáig, hogy az anyák sztrájkját proklamálták, hogy ezáltal a társadalmat gyengébbé és az államot kevésbé ellenálló képessé tegyék az ő forradalmi törekvéseikkel szemben. Ez mélységes erkölcsi nyomokat hagyott a népek lelkében, gondolkozásmódjában, és ez lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy ezek a bajok most olyan félelmetesek. A régi magyar család termelő közösség volt. Amig a férfi künn az életben vivta az élet harcát a családjáért, addig a családban az asszony takarékos beosztással, háziasszonyi teendői elvégzésével, a gyermekek nevelésével tökéletesen el volt foglalva. Minél inkább megszűnt a magyar és a keresztény család ilyen termelő közösség lenni, minél többen vonultak ki abból a családból, mint kenyérkeresők a modern kapitalizmus és a modern indusztrializmus bevezetése folytán, annál több nő került egészen más erkölcsi körülmények közé, mint amilyenek között volt a régi családban, környezetben. Mig a szegényebbek kenyérkereseti okokból mentek különböző életpályákra, addig volt a női társadalomnak egy másik tipusa is: az úgynevezett disz-nők, akik felszabadulván a régi családi munka alól, a régi családi kötelességteljesítés alól, most csupa unalomból nem tudják, hogy mit csináljanak és a fejüket luxuséletre adták, amely tulajdonképen torzképe annak, amit minden egészséges férfi egy igazán nemeslelkü és igazán tisztalelkü nőről el tud
